Nyilatkozat a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Belföld

figyelemA Magyar Köztársaság kormánya 2007. november 16-án benyújtotta az Országgyűlésnek a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényjavaslatot, és ezzel fontos lépést tett az LMBT közösség jogegyenlőségének megvalósítása felé.

Az aláíró LMBT szervezetek és szerveződések előremutatónak tartják a kormány javaslatát, amely hozzájárul a hazai leszbikus és meleg párok hátrányos helyzetének javulásához. Bízunk benne, hogy az Országgyűlés tagjai is – az Európai Unió értékrendjével összhangban – igennel szavaznak a törvényjavaslatra.

Fel kell azonban hívnunk a figyelmet, hogy a javaslat örökbefogadásra vonatkozó rendelkezései ellentmondanak mind a diszkrimináció tilalmára vonatkozó emberi jogi elveknek, mind a téma kapcsán kialakult szakmai konszenzusnak, mind az elmúlt évek külföldi jogalkotási trendjének, mind pedig a magyar társadalom jól felfogott érdekének. A törvényjavaslat indokolása semmilyen érvet nem tartalmaz arra vonatkozóan, miért csak a házastársak jogosultak a közös gyermekké fogadásra. Az elmúlt évek nyugat-európai és amerikai tudományos kutatásai bebizonyították, hogy az azonos nemű szülők ugyanannyira alkalmasak a gyermeknevelésre, mint a különnemű párok. Azok a félelmek, amelyek szerint az azonos nemű szülők káros hatással lennének a gyermek személyiségének fejlődésére, az empirikus vizsgálatok fényében egyértelműen alaptalannak bizonyultak. Ezt felismerve a világ számos országában az azonos nemű pároknak is lehetővé tették az örökbefogadást.

Különösen visszás, hogy a javaslat még abban az esetben sem tenné lehetővé a közös gyermekké fogadást, ha a gyermek az egyik partner vérszerinti gyermeke, és a gyermeket mindenképpen az azonos nemű pár neveli. Az örökbefogadásnak a valós élethelyzethez nem igazodó tilalma a rendezett családi kapcsolatok, és így a gyermekek védelmét előíró alkotmányos követelménynek mond ellent. Az azonos nemű párok gyermekvállalásának megnehezítésével ráadásul olyan párok elől vesszük el a gyermeknevelés lehetőségét, akik arra szívesen vállalkoznának. Egy demográfiai kihívásokkal küzdő társadalom esetében indokolatlan tilalmakkal szűkíteni a gyermeknevelésben résztvevő párok körét komoly jogalkotói rövidlátásra vall. Ezért felszólítjuk a parlamenti pártokat, hogy módosító javaslat benyújtásával tegyék lehetővé az örökbefogadást a bejegyzett élettársaknak is.

A törvény elfogadásával azonban a hazai LMBT szervezetek munkája nem ér véget. A bejegyzett élettársi kapcsolatok bevezetése előrelépés ugyan, de teljes jogegyenlőségről csak akkor beszélhetünk, ha az azonos nemű párokat is megilletik mindazok a lehetőségek, amelyek a különböző nemű párok számára rendelkezésre állnak: ha a bejegyzett élettársi kapcsolat házasság helyetti választása önkéntes döntés, és nem pedig a házasság tilalmából fakadó kényszer lesz.

Budapest, 2007. november 23.

Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Sportegyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Háttér Társaság a Melegekért
Labrisz Leszbikus Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Mások Szerkesztősége
Pride.hu Szerkesztősége
Szimpozion Meleg, Leszbikus, Biszexuális és Transznemű Fiatalok Kulturális Oktatási és Szabadidős Egyesülete
Szivárvány Misszió Alapítvány

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook