Megosztja a magyar melegeket a Gay Pride

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Belföld

meleg felvonulásgay pride

Magyarország közéletét évek óta megosztja a Meleg Méltóság Menete - vagyis a Gay Pride. A "kívülről", zömében a szélsőjobboldali táborból érkező támadások után mostanra úgy tűnik, hogy a magyar homoszexuális közösségnek saját szubkultúráján belül is van mit lemeccselnie.


A hétvégén Pozsonyban Szlovákia első meleg felvonulása zajlott le kisebb botrányokkal, amelyről helyszíni tudósításunkat elolvashatja, eközben Magyarországon a következőre készülnek. Amanda Elstak, transzszexuális előadóművész viszont a Budapest Pride, vagyis a Meleg Méltóság Menete ellen kampányol. Elmondása szerint már évek óta hallatja hangját az ügyben, mert úgy véli, a meleg társadalom nyilvános felvonulása, illetve önmaguk reprezentációja ilyen formában nem segíti társadalmi integrációjukat, sokkal inkább ellenérzéseket vált ki.

 

"Évről évre hangoztatom, hogy nem jó ötlet így megjeleníteni a meleg társadalmat. Az egyhetes kulturális fesztiválnak koncertekkel, filmekkel, beszélgetésekkel van értelme, annak azonban, hogy kamionokon riszáló, tangás, vibrátoros, Bibliával pózoló melegek próbálják elfogadottabbá tenni ezt a kultúrát, nincs" - fejtette ki gondolatait a STOPnak Amanda, aki szerint a szervezőknek ez bizonyára sok pénzzel jár, ám az esemény biztosítására elfolyó 120 millió forintot jobb célokra is el lehet költeni.

Hozzátette, amíg a környező országokban is szétverik az ilyen jellegű felvonulásokat, addig a magyar homoszexuálisoknak is otthon kellene büszkének lenniük a melegségükre - bár inkább a családjukra, vagy a munkájukra. Úgy véli, a melegek érdekeit inkább ez védené. Kritizálta ugyanakkor a 2012-es Meleg Olimpia ötletét is, hiszen ebből sem az derül ki, hogy a melegek ugyanolyanok, mint a heterók. "Sokkal több értelme van a beszélgetéseknek. Én például szívesen leülök Tarlós Istvánnal beszélgetni, aki már többször kifejtette, a felvonulást nem támogatja, de a nyílt érdekegyeztetéseket, párbeszédeket igen."

A Budapest Pride egyik szervezőjét megkértük, reagáljon a felvetésekre. Steigler Sándor kérdésünkre elmondta, az eseményt szervező Szivárvány Misszió Alapítvány számára nem kérdéses, hogy a felvonulást idén is megtartják. Úgy véli azonban, hogy az Elstakéhoz hasonló sajtóközlemények feszültséget szítanak a meleg közösségen belül, amire nincs szükség, hiszen kívülről is elég támadást kapnak,

"Amanda szerint ezt a pénzt jobb célokra is el lehetne költeni. A felvonulások viszont nem amiatt kerülnek 120 millió forintba, mert a jogainkért demonstrálunk, hanem mert szélsőjobboldali, náci erők ezt megzavarják. Azt is elfelejti, hogy mi nemcsak a felvonulást szervezzük, hanem egy egyhetes fesztivált is, ahol filmek és workshopok is lesznek, amelyek segítik, hogy a többségi társadalom és a kisebbségben élő leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű csoportok között párbeszéd alakuljon ki."

Steigler hozzátette, megérti, ha Amanda Elstak tart a felvonulástól és annak hatásaitól, de azzal, hogy aggodalmainak ad hangot, nem segíti azt a munkát, amit kollégáival tizenöt éve folytatnak azért, hogy a melegeket jobban elfogadják Magyarországon. Azzal tisztában vannak, hogy mivel a hétnapos fesztivál legfotogénebb része a felvonulás, ezért ez kapja a legnagyobb médiafigyelmet, így alkalmas arra, hogy láthatóvá tegye a társadalom ezen részét.

Hangsúlyozta: 2006-ban volt példa legutóbb arra, hogy vibrátorokkal vagy Bibliával mutatkoztak a résztvevők. "Lehet hivatkozni a régi botrányokra, de úgy gondolom, ez mindenképpen elfogultságra és tájékozatlanságra vall. Szeretnénk, ha kedélyek lecsillapodnának" - jegyezte meg Steigler, végül hozzáfűzve, a szervezők nem kapnak célzott támogatást az állam vagy más részéről - a programot a filmes események jegybevételéből, illetve különböző pályázatokon elnyert összegekből finanszírozzák.

Forrás: stop.hu -nk-

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook