Homofóbiával vádolják a Nintendót, miután eltörölte a melegházasságot egy játékában

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Bulvár

Nintendo DS Nintendo

Internetes fórumokon homofóbiával vádolták meg a Nintendót, miután a japán cég bejelentette, hogy "egy szoftverhiba kijavításával" eltünteti egy népszerű szerepjátékából a két férfi karakter közti házasság lehetőségét.

A Nintendo DS kézi konzolon futó Tomodacsi collection: New Life című, a Sims-sorozathoz hasonló szerepjáték eddig engedélyezte a házasságot két férfi karakter között, sőt az azonos nemű párok gyermeket is nemzhettek.

A cég egy szerdán kiadott szoftverfrissítéssel - megfogalmazása szerint - "kijavította az emberi kapcsolatok furcsává válását" okozó "hibát". A közleményben használt japán szó (okasii) egyébként a furcsa mellett viccest, mulatságost, nevetségest és képtelent is jelent.

Az április 28-án kiadott játék - amelyben a felhasználók egy virtuális avatárjuk, az úgynevezett Mii-jük életét irányíthatják egy virtuális világban - az elmúlt héten a legjobban fogyó játékprogram volt Japánban, az azzal kapcsolatos figyelem jórészt a férfiak közti házasságok lehetőségének volt köszönhető.

Egyes vélemények szerint számos játékos kifejezetten emiatt vette meg a szoftvert, míg sokan a játékból kiragadott, a meleg párok virtuális életét bemutató képeket posztoltak a Twitteren. A játékban két nő közti jegyességre nem volt lehetőség.

A férfiak közti házasságot eltüntető szoftverfrissítés bejelentését követően a céget számos japán és külföldi játékos homofóbiával vádolta internetes fórumokon. Mások ugyanakkor azzal érveltek, hogy a Nintendo imázsának nem tenne jót a Japánban amúgy sem legális melegházasság effajta támogatása.

MTI/pinkvanilla.hu

Google bookmarkTwitterFacebookJP-Bookmark

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook