Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek maga kell meghoznia az ő életét és identitását érintő döntéseket.

A másik dolog pedig, hogy a tranzíció legalább három síkon zajlik: társadalmi, jogi és orvosi. Ti mintha az orvosira helyeznétek a legnagyobb hangsúlyt, pedig a társadalmi legalább olyan fontos. Az nem testrészekről, szőrről szól, hanem sokkal inkább reakciókról, interakciókról. Az öltözködés, a viselkedés is ennek része.

Talán pont ez az eset is felhívhatja a figyelmet arra, hogy a tranzíciónak nem sürgős hormonkezelésről, műtétekről kellene szólnia. Próbáljuk erre évek óta felhívni a figyelmeteket. Nagyon fontos ezekről a kérdésekről beszélni.

Visszaút az életben soha nincs, de előre mindig lehet menni és irányt is lehet mindig változtatni! A fontos az, hogy önmagatok legyetek, nem pedig az, hogy mi a nő, mi a férfi vagy mi az elvárás, hiszen kicsi túlzással úgysem felel meg egyetlen transz ember sem soha az elvárásoknak.

Valamint az átoperálás szó mellőzését szeretnénk kérni. Magatokra használhatjátok, de mások számára sértő lehet.
Illetve senki nem születik nőként vagy férfiként. Mindenki kisbaba mikor megszületik és a ha tudják akkor a genitáliái alapján besorolják fiúnak vagy lánynak. Nővé vagy férfivá az életünk során válunk mindannyian.
Köszönjük az együttműködést!

Transvanilla: feltételezem, a hangsúly orvosi részre való helyezése azért történik, mert mindhárom vonatkozás közül egy ponton túl ez a legkevésbé visszavonható, ugyanakkor leginkább ettől függhet, hogy az ember jól érzi-e majd magát hátralevő évtizedeiben.

Hiszen egy papír tartalmát meg lehet változtatni; a környezetet, vagy annak hozzáállását is az egyén felé (bár elismerem, itt is történhetnek már visszavonhatatlan dolgok, ha például valakit örökre kitagad a családja), de egy végleges orvosi beavatkozással már jóval nehezebb örökre együtt élni.

Papírokat, környezetet (relatíve) "választhat" magának (bizonyos korlátok közt) az ember, testet már kevésbé. (Nekem adhatna valaki egy, harminc centivel magasabbat!)

Annyi biztos: mindenképp nehéz dolog ez, s valóban legalább annyi segítséget és támogatást igényelhet, mint az út elején.

Azt elismerem: tényleg nem jó visszalépésként említeni a dolgot. Inkább tovább lépésként a saját, egyéni, különleges úton.

Nekem pl. érdekes az, hogy a hasonlóképpeni továbblépésemet össze kell egyeztetnem azzal, hogy a jelenlegi munkahelyemet még pár hónapig meg kellene tartanom a hosszabb távú anyagiakhoz, tehát nem kellene már ma elkezdeni ostromolni a hivatalokat - noha sokszor érzem úgy, hogy már szívesebben lennék túl az egészen.

Ezt vitatom hiszen az orvosi részén múlik, ami a hormonoktól biológiai alakuláson függ, hogy a társadalom hogy itél meg. Azt azért ne feledjük hogy a társadalmunk mindig először külsöre fog megitélni. Ilyenek vagyunk ezt el kell fogadni. A biológiai alakulás a legfontosabb a beilleszkedés szempontjából. Sajnos mi külsőre itélünk. Ez nem fog változni mostanába biztos nem. Irány változtatás sem lehet hiszen ha elindultál valahonnan és oda kanyarodsz vissza akkor körbe mentél, ha irányt változtatsz nem oda mész ahonnan elindultál. Csak a kijelőlt útról letérsz és más fele mész. De nem vissza. Ha jól értelmezem itt visszafordulásról van szó. Az igaz hogy mi döntjük el hogy a gender skálán hol foglalunk helyet.

Ez mind szép és jó, de a "nő", mint társadalmi nem többségi társadalom általi megítélése sokkal szélesebb, mint a "férfi"-é, a férfiként prezentáló egyének ezzel fizetnek a patriarchális társadalomban előforduló férfi privilégiumért.

A társadalomban így sajnos a transz* feminin egyéneket sokkal jobban megbélyegzik, mivel nem felelnek meg a többségi társadalom által felállított férfi képnek. E mellett az MtF transzszexuálisok ténylegesen versenyt futnak az idővel, mivel a tesztoszteron rövid idő alatt képes helyrehozhatatlan károkat okozni pl. a csontszerkezetben.

A legtöbb transz* feminin ember számára a társadalmi tranzíció nem lehetséges valamilyen szintű orvosi beavatkozás nélkül. Természetesen a verseny-kényszert fel lehetne függeszteni anti-androgének használatával, viszont a nemi hormonok nélküli élet a pubertás után veszélyes lehet (csontritkulás kockázata).

Mindazonáltal erre lenne való, ha a pszichiáterek a pénzért szakvélemény gyártás helyett valódi terápiát folytatnának, amelyet kiegészíthetnének szükség, és nagyon súlyos eset esetén legálisan kapott anti-androgénekkel. (A szükség és nagyon súlyos esetben általában előkerülnek a feketepiacon beszerzett hormonok.)

A homronkezelés hatásai részben visszafordíthatóak/megállíthatóak, főleg ha a petefészkek nem kerülnek eltávolításra, márpedig ezt az orvosok és a közösség teljesen fals érvekkel kényszeríti, sőt mi több sürgeti. A külső alakításában fontos a hormon, de nem mindenkinél és nem egyformán. Nincs egy megoldás ami mindenkinek jó, egyénre szabott megoldások lennének a megfelelőek, de ehhez nyilván nincsenek az országban megfelelő szakemberek és elérhető kezelések. Ugyanígy a melkas kialakítását sem kellene elkapkodni senkinek, pedig mint tudjuk erre is nagy a nyomás a közösségen belül, gyakran az a tanács a kezdőknek, hogy szaladj gyorsan csináld jó lesz az! Ritkán halljuk, hogy fedezd fel nyugodtan mi a jó neked, haladj lassan megfontoltan...
Gringa beküldte:

Sziasztok, Szia Maximilien!

Köszi a gondolatokat. Egyelőre a női szerep kipróbálása tűnik jó ötletnek, hogy így mutatkozzak. Nehéz dolog lesz, mert a hormon sajnos jól észrevehetően hatott... Az arcszőrzetem olyan erős, hogy még frissen borotválkozva is látszik, hogy ott bizony borosta van. A megritkult hajról, férfias alkatról, arcvonásokról, homlokról, hangról nem is beszélek... Ezeket nagyon nehéz palástolni, ezért nem mutatkoztam még kint női megjelenéssel. Még nem tudom, hogy oldom meg ezeket, ráadásul környezetembe mindenki ismer és úgy tudják pasi vagyok, így tényleg csak ott próbálkozhatok, ahol nem ismernek. Hihetetlen, fél életembe a női külsőm próbáltam elrejteni, most HRT-t követően pedig a férfias jegyeket... Elképzelni teljesen megfelelő szerep lenne, ha ismét nő lennék, de azt nem tudhatom előre, hogy esetleg előbukna-e valami érzés bármilyen szituációban ami miatt mégis összeegyeztethetetlenséget éreznék a női léttel. Ezért is egyelőre a próba jó, megtapasztalni, hogy mi van velem, hogy reagálok nőként helyzetekre. Attól az egy dologtól rettegek, hogy nehogy még jobban elférfiasodjak a hormontól ezalatt. Már gyűlölök férfi hormont használni. Vajon milyen minimális adagot kell használni, ha nem akarok férfiasodni? Vajon mi történik, ha esetleg női hormonra cserélném? Hivatalosan már nem szeretnék megint nemet váltani lehetőleg, ki tudja, hogy változom belül. Most megakarom ismerni magam, hogy mi történt velem a HRT alatt és hogy, milyen nemben jó most nekem. Nem tartom elvetendő lehetőségnek azt sem, hogy esetleg feminin transzférfi lennék. Bár szerintem ezen túlmutat, hogy megakarok szabadulni a férfias külső vonásaimtól és egyre kifejezetten nőiesebben viselkedek a hétköznapokban.
Az egész HRT-be úgy vágtam bele, hogy férfiként éreztem magam és azt gondoltam pár év múlva tök hétköznapi transz férfi leszek. Nem tudom mi történt velem.

Borostán segíthet alkalmas alapozó. Én hosszú ideje Maybelline-t használok minden nap, olykor kicsit megnedvesített arcbőrön kijavítgatva sutyiban a melóban is. Eddig a nyári veríték sem marta le nagyon.

Hangoddal nem tudom, mi a helyzet - ha nem basszus, mákod van. Halkabb beszéd talán picit magasabb hamgnak tűnhet a hallgató számára.

Én azt tapasztaltam a túloldalról: előbb arcot néznek a szembe jövő idegenek, s ha kérdéses, a szűkebb felsőt kidomborító cicik segítenek nekik dönteni, hova soroljanak. (Trükk: olyan melltartó, amiben beépített szivacskosár van; kínai boltokban is bele lehet futni). Egyedül a hangom csalás a hormonok miatt.

Alkat és viselkedés: előbbi nálam hormonizált, utóbbi inkább semleges (a kifejezetten nőies járás pl. nem erősségem, ellenben hajlamos vagyok sietve menni mindenhová, de a fentebb jelzett első-két-pillantás általában megoldja ezt is). Sminkhez a hozzáértésem kimerül az alapozóban