Üdv, Vendég
Felhasználóinév: Jelszó: Emlékezz rám

TÉMA: SRS - Vaginoplasty

SRS - Vaginoplasty 9 éve 5 hónapja #52302

Sziasztok!

Szeretnék a Magyar műtétekkel kapcsolatban érdeklődni, 2014-ben, hogy hogy állunk. A fórumról 4 nevet tudtam:
  • Dr. Pajor László
  • Dr. Tizedes György
  • Dr. Király István
  • Dr. Balajthy Tibor
Valamint legendákból hallottam, kb. 1,5 évvel ezelőtt, egy kiskunhalasi doktornőről, akit Dr. Djordjevic képzett ki. Értesüléseim szerint 3 MtF és egy FtM műtétet végzett a belgrádi professzor úr felügyelete mellett, kitűnő eredményekkel (egy gyönyörű munkáját élőben láttam), ám munkáját ellehetetlenítették. Ha azóta bárkinek, bármilyen információja van felőle, kérem ossza meg.

Dr. Pajor László az SZTE ÁOK tanszékvezető professzora. Itt a PinkVanillán több műtétjéről is hallottam, ám róla a vélemények eléggé vegyesek voltak, akár a beteggel való kapcsolattartás, akár a műtéti eredmény minősége területén. E mellett 2012.-es dátummal hallottam olyan híreszteléseket is (a TSOnline fórumon), hogy visszavonul, és helyét Dr. Király Istvánnak adja át. Ezzel szemben az EEKH nyilvántartása szerint 2015.03.31.-ig van engedélye, és 2014.04.29.-én továbbképzésen vet részt, tehát továbbra is aktívan kíván gyógyítani. Az SRS áráról csak pletykákból hallottam, és 150-200 eFt közé tehető. Akinek frissebb információja van az árral, vagy sz eredményekkel kapcsolatban, az kérem, ossza meg.

Dr. Király István szintén Szegeden dolgozik. Az EEKH információi szerint orvosi diplomat 2000-ben, urológus szakképesítést 2006-ban szerzett. Itt a fórumon pozitív véleményeket hallottam munkájáról, akár kasztrációról, akár SRS-ről van szó. Ám róla sajnos árat nem tudok SRS-sel kapcsolatban. Kasztráció témában kb. 150-200eFt -os nagyságrendről hallottam.

Dr. Tizedes György Pécsen dolgozik, élőben kasztrációját láttam, elég maggyőző eredménnyel. E mellett a honlapon láttam kitéve egyik korai munkáját, sajnos annál elbizonytalanítóbb kinézettel. Ezzel szemben itt a thread-ben későbbi, kb. 1,5-2 évvel ezelőtti munkáiról, valamint a páciensekkel való kapcsolattartásáról dícsérő szavakat hallottam. Kérdésem, hogy valaki tud-e frissebb információval szolgálni az eredményeivel kapcsolatban?

Dr. Balajthy Tibor egy komplex, kétlépcsős SRS procedúrát vázol fel, és Budapesten műt, ami előnyt jelent a hazaút során, ugyanis nem kell friss műtéttel több órás vonatutat átélni. Itt a fórumon az FtM felső műtétjével kapcsolatban a visszajelzések abszolút pozitívak, ám a fórumon nem találtam vele kapcsolatban SRS információt. Akinek van árral, vagy eredménnyel kapcsolatban információja, az kérem írjon.

Ezúton kérek szíves elnézést mindenkitől, akit ezzel a hozzászólásommal dezinformáltam volna, hoszen eme komment célja az igencsak hiányos információim kipótlása. Amennyiben hibás, vagy elavult adatot közöltem, azt kérem, a témában tájékozottabb személy javítsa ki.

Ha valaki nem kívánja az információit közhírré tenni, az kérem írjon privátot!
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 5 hónapja #52306

  • Szabina
  • Szabina profilkép
Sziasztok!

Az utolsó hozzászólásban megfogalmazottak engem is érdekelnének, ha válaszol valaki, aki kompetens, vagy legalábbis tisztában van ezekkel a dolgokkal, azt én is megköszönném.
Nekem is érik már nagyon a hrt kezdete, csak azt nem tudom még, hogy legyen -e kaszt a tabik előtt, avagy inkább egy évig tabik, aztán srs..?
Kinek, mi erről a meglátása? tapasztalat? véleménye?
Gasztonyihoz lehet még menni szakvéleményekkel tablettákért?
Mi az ő új elérhetősége?

Nagyon köszönök én is bármíly megnyilvánulást.
Puszi: Szabina.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 5 hónapja #52308

Szia!

Ha neked az SRS elérhető anyagilag korlátos és véges időn belül, akkor mindenképpen azt javaslom, hogy inkább ne menj kasztra, hanem hormonozz, és menj egyből SRS-re, mivel a legtöbb professzor az oldalán úgy ajánlja. (Maximális mennyiségű szövet marad meg, amivel könnyebb dolgozni).

Ha jól ismerem, Gasztonyi Dr. úr új száma 20/997-0966. Ha ez nem jó, akkor ezzel kapcsolatban a Transvanilla oldalon elérhető számokon tudnak eligazítást adni. A klinikája az Árkádhoz közel van.

Természetesen 5eFt, 2 db F64.0, egy endokrin vizsgálat, egy trombózis vizsgálat, valamint hasi -és mellultrahang ellenében kiadja a tablettákat (nálam legalább is így volt). Viszont előszeretettel ír extrém adagokat (100/8), tehát ajánlott vigyázni vele!
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Szabina

SRS - Vaginoplasty 9 éve 5 hónapja #52316

  • Szabina
  • Szabina profilkép
Szia!

Nagyon köszönöm a válaszodat!
Igazából a kasztrációt min t olyant azért fontolgatom, fontolgattam eddig is, mert akkor nem kellene androgén gátlót vagy legalábbis nem adrocurt szedni, legfeljebb valami sokkal enyhébbet, pl spiront, vagy valami hasonlót.
Attól tartok, ha nem sikerül egy éven belül elmennem srs.-re , akkor túlságosan kikészül a májam és a vesém a tesztó elnyomótól.
Vagy egy-két év alatt azért nincs olyan nagy gond tőle?
Te mióta szeded? mik a tapasztalatok?
Azt tudom, hogy mell és hasi uh kell,teljes vérkép, és hormonszintek, de endokrin alatt mit értesz?

Ha gondolod válaszolhatsz priviben is.
Előre is köszönöm az infókat!
Puszi

Valamint mindenki más véleménye, tapasztalata is érdekelne, úgyhogy szívesen veszem a hozzászólásokat, amit előre is köszönöm Nektek!
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 5 hónapja #52371

Gyűjtsetek gyűjtsetek gyűjtsetek lányok... Tizedes egy csaló féreg, egy kontár. Szegeden meg kaptok puncit ami olyasminak is néz ki de.... Higgyetek nekem saját bőrömön tapasztaltam meg. Én már csak azon vagyok kibukva hogy kasztrációt se végeznek akárhol / helyileg. Mert marha jó köztes megoldás lett volna, még egy évig nekem, amíg össze nem szedek kb. 1m hufot :( Ez van, majd megyek korrekcióra de azt biztos hogy Belgrádban. Többet hozzám nem nyúl senki ott lent itthon max. a plasztikai sebészem FFS gyanánt :(
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 5 hónapja #52372

Egyszerűen sírva fakadok amikor Dr. Supron munkáit nézem és az enyémre nézek. www.supornclinic.com/Welcome.html hát az enyém a közelébe sincs. pedig csak 3 hetes vagyok de... Mindegy nem bántam meg, csak azt hogy nem vártam hülye vagyok ti tényleg NE legyetek azok. :(
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 4 hónapja #52423

imdollparts beküldte:
Mert marha jó köztes megoldás lett volna, még egy évig nekem, amíg össze nem szedek kb. 1m hufot :( Ez van, majd megyek korrekcióra de azt biztos hogy Belgrádban.

Szóltam Neked előre. Nem hallgattál rám... :P
Hangsúlyozom, szerintem Magyarországon MtF-ek jelenleg LEGFELJEBB kasztrációt vállaljanak be!
(Persze mindenki azt szabat át magán amit akar, ez csupán a magánvéleményem.)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Starkindler

SRS - Vaginoplasty 9 éve 4 hónapja #52427

Dorys, az egész clitoriszom elhalt le kellett vágni az egészet, gondolhatod hogy a legérzékenyebb részem amivel éreztem is volna talán orgazmust is egytől egyig elhalt.. Húgyúti fertőzés... Ez már a 3. antibiotikum kúrám, beszűkülni nem szűkültem be csak akut hólyagfertőzésem lett. Megmondtam az itteni urológusnak aki megszerett és ő látta el a sebeim kivágta az elhalt részeket stb, hogy nem kötelező lemennem szegedre mert ha komplikációm is lesz és kell megműt a Bajcsyban ő személyesen! A tágítás nem fáj 17 cm mély vagyok szóval kuki bemegy, puninak puninak néz ki de nem olyan mint Djordevic vagy Supron munkája. Még a clitoriszom el nem halt teljesen meg undorító volt az egész, azóta a pisim se bal oldalra megy. Beszámolok majd még mindenről. De tényleg iagzad van, elcsesztem, Pajor meg hiába képezte tovább magát még idén is, minden második vagy majdnem minden műtétje fertőzéssel/komplikációval jár. A sebem meg se nézte se a végeredményt, de meg se fogja mert én oda le nem megyek többet. Hála pénzt nem érdemel meg, sőt még a 130 ezrest se érte meg kiadni ezért. És ugye te tudod jól hogy mi a munkám... Hát remélem azért tetszeni fog a férfiaknak vagy tényleg gyűjthetek és mehetek korrekcióra Belgrádba! Persze amikor Bajory úr a diákjanak bemutatt mint valami csoda lényt és megmondtam hogy Belgrád lett volna a cél, állítólag én ugyan azt kaptam tőlük is, és még mérgesen is nézett rám. Djordevict meg utálják egy ápoló akivel jóba lettem elmondta azért mert Pajorka egóját bántotta hogy Bordás Noémi segítségével gyönyörű munkát végeztek kiskunhalason 160 ezerért :D én úgy tudom egyik lánynak se lett komplikációja akit Noémi Djordevic segítségével műtött. :side: Majd neked ha picit meggyógyultam elküldöm képen milyen lett, remélem jól vagy, puszillak
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 4 hónapja #52428

imdollparts beküldte:
Dorys, az egész clitoriszom elhalt le kellett vágni az egészet, gondolhatod hogy a legérzékenyebb részem amivel éreztem is volna talán orgazmust is egytől egyig elhalt.. Húgyúti fertőzés... Ez már a 3. antibiotikum kúrám, beszűkülni nem szűkültem be csak akut hólyagfertőzésem lett. Megmondtam az itteni urológusnak aki megszerett és ő látta el a sebeim kivágta az elhalt részeket stb, hogy nem kötelező lemennem szegedre mert ha komplikációm is lesz és kell megműt a Bajcsyban ő személyesen! A tágítás nem fáj 17 cm mély vagyok szóval kuki bemegy, puninak puninak néz ki de nem olyan mint Djordevic vagy Supron munkája. Még a clitoriszom el nem halt teljesen meg undorító volt az egész, azóta a pisim se bal oldalra megy. Beszámolok majd még mindenről. De tényleg iagzad van, elcsesztem, Pajor meg hiába képezte tovább magát még idén is, minden második vagy majdnem minden műtétje fertőzéssel/komplikációval jár. A sebem meg se nézte se a végeredményt, de meg se fogja mert én oda le nem megyek többet. Hála pénzt nem érdemel meg, sőt még a 130 ezrest se érte meg kiadni ezért. És ugye te tudod jól hogy mi a munkám... Hát remélem azért tetszeni fog a férfiaknak vagy tényleg gyűjthetek és mehetek korrekcióra Belgrádba! Persze amikor Bajory úr a diákjanak bemutatt mint valami csoda lényt és megmondtam hogy Belgrád lett volna a cél, állítólag én ugyan azt kaptam tőlük is, és még mérgesen is nézett rám. Djordevict meg utálják egy ápoló akivel jóba lettem elmondta azért mert Pajorka egóját bántotta hogy Bordás Noémi segítségével gyönyörű munkát végeztek kiskunhalason 160 ezerért :D én úgy tudom egyik lánynak se lett komplikációja akit Noémi Djordevic segítségével műtött. :side: Majd neked ha picit meggyógyultam elküldöm képen milyen lett, remélem jól vagy, puszillak

Minden esetre tartsd mindig tisztán, fürdés után mindig Betadinnal alaposan kezeld le és tágíts rendszeresen! Kerüld a nagyon megterhelő mozgást!
Akkor nem fog begyulladni és a szövődmények kialakulása is megelőzhető.
Gyűrő alakú párnát érdemes beszerezni a gyógyászati segédeszköz boltokból, mert ülő helyzetben kíméled vele a frissen operált területet.
(Face-n rám írhatsz, ott beszélhetünk.)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 4 hónapja #52479

Csütörtökön utazok le Szegedre, pedig nem szerettem volna. De muszáj a korrekció, ha kapok. Mert nem elég hogy orgazmusképtelen lettem (amivel nincs bajom mert számítottam rá) csak nem lett a végeredmény olyan amit férfiaknak mutogatnék. Tehát remélem szépen kapok korrekciót aztán legább ki fog nézni valahogy. :( :( :( :( :( :( :( :( Remélem, már csak reménykedek. :unsure:
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 4 hónapja #52480

  • kreya
  • kreya profilkép
Hát :S ezért kellett volna kulfoldon megcsinálni. Igaz, hogy drágább, de nagyobb az esélye, hogy minoségit kapsz :S
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 4 hónapja #52481

  • kreya
  • kreya profilkép
Bocsi, nem akartam nevetos smileyt rakni, nehogy félre értsd. Sajnos majdnem velunk tolt ki legjobban az élet :dry: De bízom benne, hogy mindannyian megtudjuk majd csinálni! :blush:
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 3 hónapja #52510

Leüvöltötte a fejem pedig a pasimmal mentem. Állítólag gyalázatos levelet írtam neki, de kiírt jövő hónap 27.-re korrekcióra... Mert hálálkodnom kellett volna neki hogy szétrohadt a csiklóm vagy nem tudom?! Én annyit kértem tőle amit elkezdett fejezze be. Elvileg be is fogja aztán most nem tudom milyen lesz ez a korrekció. De idő nincs neki "hálálkodni" mert amint megemlíted egy elrohadt mindened és csak egy normális kinézetű vaginát szeretnél legább akkor meg lesz korrekciózva viszlát. Ja meg hány iskolát végeztem, mert ő 18 évig járt egyetemre. Csak azért is megemlítettem hogy emelt szintű érettségim van biológiából. Nem kell neki hagyni magatokat. Kap x00.000 forintot még a korrekció előtti napon, hogy lássa nem vagyok "hálátlan". Mindegy legyünk neki hálásak hogy minden második lánynak lerohad a csiklója, akkor ki csinál valamit rosszul? Ha akarjátok és igény van rá a gyalázatos üzenetem közzéteszem itt a csatolt képekkel együtt.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 3 hónapja #52511

  • Nicol181818
  • Nicol181818 profilkép
szia én kíváncsi vagyok rá :ohmy:
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 3 hónapja #52512

Nevem nem szeretném itt megosztani azt x-el jelölöm mindenhol.


Kedves Professzor Úr!

XY vagyok, ha még emlékszik rám, október 28.-án hajtott rajtam végre egy nemi-átalakító műtétet. A kórházból a műtétem utána 11. napon úgy távoztam hogy Ön nem nézte meg a végeredményt, csak az asszisztense. Anyukám a műtétem utáni 3. nap szeretett volna magával váltani pár szót azzal kapcsolatban hogy sikerült a műtétem, de Ön kizavarta, pedig nem lett volna önhöz hálátlan. Mivel fájt a vizelésem magas lázam volt, képtelen lettem volna lemenni Szegedre abban az állapotomban, szerencsére egy helyi urológus ellátott. A 20. napra a clitoriszom teljesen elhalt, le kellett vágni a nekrotikus részeket, a sebem váladékos volt. Három alkalommal metszettek ki nekrotikus részeket. Az utolsó vizsgálatom tegnap volt, a húgycsőnyílás mentén még egy kis necrosis látható. A jobb oldalam még mindig fáj. Hogy mi volt a véleménye az orvosnak aki itt helyileg ellátott, nem szeretném elmondani, csatolok képeket hogy hogy nézett ki a vaginám a 20.napon, a képek magukért beszélnek.

De, amiért elsősorban ezt a levelet írom, az a korrekció lenne. Mikor bementem a kórházba aznap, sokat gondolkodtam hogy pakoljak össze estére és menjek haza, de én bíztam magában, és az orvosban (sajnos nem emlékszem a nevére aki a diákjaival kikérdezett pár dologban) aki azt mondta idézem "ugyan azt fogom kapni mint Dr. Djordevic munkája, ne aggódjak, csak nem kell kifizetnem 3millió forintot." - Nem tudom én vagyok a rossz alapanyag, de rengeteg neovaginát láttam. és sírva tudnék fakadni amikor a tűköbe nézek.
Arra szeretném kérni Önt, hogy amit elkezdett, azt fejezze be. Annak ellenére hogy a legérzékenyebb részem elrohadt, szeretnék egy normális kinézetű vaginát mint minden lánynak van. Mert a jelenlegi helyzetet szégyellem a barátom előtt megmutatni.
Remélem megérti, és tud rajtam segíteni. Nem tudok máshoz fordulni, Ön műtött, ki más fogja elvállalni a korrekciómat?

Előre is köszönöm a megértését. A jövő hét folyamán megpróbálom telefonon is elérni ha tudom.

UI: A képeket csatolom, hiszen a végeredményt Ön még nem látta.

Üdvözlettel; X
KÉPEKET PEDIG CSAK BEJELENTKEZETT FELHASZNÁLÓK LÁTHATJÁK, NEM SZÉGYELLEM MERT ÉN 100%OSAN TISZTÁN TARTOTTAM, NEM AZ ÉN HIBÁM HOGY ILYEN VOLT 0.NAPOSAN
Vendégek elől rejtve, jelentkezz be a teljes megjelenítéshez.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 3 hónapja #52513

Vendégek elől rejtve, jelentkezz be a teljes megjelenítéshez.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 3 hónapja #52514

Képeket valamiért sose tudom ide berakni.. Na de szerintetek ebben a levélben volt bármi gyalázatos? Kérdem a véleményeteket.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 3 hónapja #52515

Egyrészt töltsd fel valami megosztóra, mondjuk Google Drive, vagy OneDrive, és ott a megosztóLINKet használd pl.

Másrészt Pajort ismerjük. Ha valaki kétségbe meri vonni a szaktudását, arra azonnal megsértődik, és a legrosszabbakra lehet számítani. Főleg, hogy kérted a Prof. urat, hogy "fejezze be a munkáját". Gondolom, a válaszában arra gondolt, és természetesen a hálapénz hiányára, mert a Magyar dokik pénzbedobással működnek.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 3 hónapja #52520

  • Nicol181818
  • Nicol181818 profilkép
Ez tényleg nagyon szőrnyű :/ nagyon sajnálom...
Nem írtál neki semmi bántó jellegű dolgot szerintem, viszont ha ilyen a munkája akkor nem érdemel semmi tiszteletet, és ha már kifizettél x összeget az a legkevesebb hogy segít a legjobb tudása szerint :/
ő csak ne érezze magát megsértve/megbántva!
De nyugi szerintem nem olyan vészes ezen lehet még segíteni...de annyit tanácsolnék hogy a korrekciót ne vele csináltasd :/
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

SRS - Vaginoplasty 9 éve 3 hónapja #52521

129 forint volt a hüvelyképzésem, nem egy összeg. Én nem tudom ő mennyit lát abból. Anyukám szállása többe került 11 napra mint a műtétem, plusz hála pénzek azoknak az ápolóknak akik rendesek voltak. Orvosnak csak egynek adtam aki kivette belőlem a sámfát, meg megnézte a sebem mielőtt haza engedett. Helyi urológusnak 5x voltam minden alkalommal hála pénz, szóval már nincs ez olyan kevésbe. - Ez van. Jan. 27.-én ha valami csoda folytán nem kapok bármi adományt, marad ő. Ha jól tudom egy korrekció ingyenes. De ebben nem vagyok biztos.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Oldal elkészítésének ideje: 0.268 másodperc
A pinkvanilla.hu fórumán található hozzászólások a  szerzőik nézeteit tükrözik, és nem a pinkvanilla.hu álláspontját - így az nem vállal felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook