Üdv, Vendég
Felhasználóinév: Jelszó: Emlékezz rám

TÉMA: TS Coming out (történetek, tanácsok)

Válasz: TS Coming out (történetek, tanácsok) 6 éve 9 hónapja #46407

Itt az alkalom. Transz levél még nem érkezett.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: TS Coming out (történetek, tanácsok) 6 éve 6 hónapja #47522

  • xenia
  • xenia profilkép
Nagyanyám először nem értette, hogy mit akarok evvel kifejezni, de lassan megértette... de nem fogadta el. Ki is jelentette, hogy neki én élete végéig F. maradok. Néhány hónappal ezelőtt a főnököm anyja, akivel a nagyanyám barátságban van, leb-szta a nagyanyámat: "azt mondod, szereted, mindent megcsinálnál érte. Akkor miért nem adod meg neki ezt, ami a legfontosabb dolog az életében?" Ez úgy latszik, valamennyire segített, azóta nem hív F.-nek... de Xéniának sem, inkább azt a becenevet használja, amit apám születésem óta használ.

Apámtól féltem legjobban; sokkal kevesebbért is jól összevert mar. Tehát felhívtam őt, es megbeszéltünk egy találkát, találkoztam vele bent a varosban, a munkahelyénél, miután végzett aznap, es kint az utcán sétálva mondtam el neki. Sokat segített az, hogy mar meg volt a diagnózis hivatalosan, nem mondhatta azt, hogy ez megint csak valami hülye ötletem.

Kérdezte, miért nem mondtam valamit előbb, amire csak annyit tudtam válaszolni, hogy, "féltem." "Mitől?" "Tőled - őszintén: csodálkozol?" "Igen... illetve, nem, de... igen. Óbégattam volna, de azért we would have figured something out" (itt mindenki 'mangolul' beszel; ford.: valamit kitaláltunk volna). Megköszöntem, hogy ilyen mérsékelten reagált, és hogy nem hagyott ott. Kérdezte: "miért, mit mondtam volna? Hogy ne csináld? Sose hallgattál rám, most miért kezdened el?" Amilyen jobbszárnyas a gondolkodása, ez aránylag jó eredmény volt. Nem hiszem, hogy igazan elfogadja, azt hiszem hogy csak tolerálja, de nála nem lehet tudni; nem beszel soha arról, hogy mit erez, mit gondol. Csak óbégatni szokott, hogy milyen hülye vagy (miközben megteszi azt amit tud, hogy segítsen...)

Szülőanyám volt az utolsó, akinek megmondtam. Sose voltunk nagyon közel egymáshoz, es mar kb. 10 éve újraszülött keresztény lett, tehát tőle nem vártam semmit. Csodálkoztam, tehát, hogy teljesen elfogadta. Elmentem meglátogatni őt. Megcsinálta a hajam (szakmaja fodrász), elvitt ruhát venni, mindenkinek a lányaként mutatott be. Csak azt nem akarja elfogadni, hogy a nőkhöz vonzódok, azt beszelte be magának, hogy a hormontól ez megváltozik...

2012 márciusában lett hivatalos a névváltoztatás, ekkor kaptam meg az új születési anyakönyvi kivonatomat, amin az új nevem van: Xenia-Élodie. A régi név többe nem létezik, legalábbis a kormány szempontjából; meg vissza kell menjek az egyetemhez, stb, egyenként megigazítatni az aktákat.

A következő néhány hétben meg fog érkezni az új személyi igazolványom, amin a 'nem' rubrikában egy 'F' lesz (=Female), tehát nőnek tekintendő leszek/vagyok minden viszonyban (nyilvános nemileg elkülönített helyiségek használatára stb.), de az anyakönyvezésben csak az SRS után lesz megváltoztatva a Male Female-re.

Októberben kezdtem el a hormon kezelést, sikeresen folyik, mar kezdenek a látható változások... szellemileg pedig majdnem szüntelen jó kedvem van azóta. Ha minden jól megy, mar karácsonyra lehet a műtétre jelentkezni...

Akad itt-ott egy-egy kellemetlen helyzet, ez igaz... megvető pillantások, stb... volt egy haverom, egy meleg fiú, aki azóta ritkán beszél velem, és ha, akkor mindig hímnemű névmásokat használ, pedig szóltam többször... és nem egy hetero nő csendesen (nem nyíltan) negatívan viselkednek velem (ezek azok, akik leginkább mondjak, hogy én egy 'olyan' vagyok); ellenkezőleg, a legjobb támogatóim a leszbikus cisz nőismerőseim (ezek azok, a húgommal együtt, akik leghangosabban letolnak az ilyenért másokat: "fvck you, ő is ugyanolyan lány, mint én!"

Sorry hogy ez egy ekkora nagy novella lett... röviden mondva: olvastam itt többször írva hogy senki sem fog igazan nőnek/férfinak tekinteni, ha nem annak születtél... de ez abszolút nem igaz! Igen, lesznek olyanok, akik nem fognak. De lesznek olyanok is, akik szívvel-lélekkel igenis.

Igen - Kanada más mint Magyarország. De valahogy bízom benne, hogy a gondolkodások Magyarországon is lassan megváltoznak, ott is majd olyan lesz, mint itt... csak nem feladni a harcot (itt is mindezt ki kellett vívni, egyszer általánosságban, aztán egyszer mindenkinek önmagának... de minden siker után a következőnek egy kicsit könnyebb lesz!)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: TS Coming out (történetek, tanácsok) 6 éve 6 hónapja #47526

  • Mmsatone
  • Mmsatone profilkép
Sziasztok :)

Először is szeretnék bemutatkozni :)

Karesznak hívnak . Fiú vagyok sajnos , de belülről lánynak érzem magam .

23 éves lettem most január 5 - én .

Szolnok megyében egy kis faluban élek .

Nagyon szeretnék lány lenni , de sajnos anyumnak és húgaimnak nem merném elmondani , mert kitagadnának . Mikor nincsenek itthon akkor szoktam lányosan viselkedni , smink , ruhák .

Ez már nagyon régóta érzem és nem is vagyok olyan mint a fiúk ... és nem is akarok olyan lenni . De mit tegyek ? Itt mindenki csak megbélyegezne . Dolgozok de kevés a pénz és az anyuméknak kell , úgyhogy semmibe sem tudok belekezdeni ... pedig nagyon szeretném ...

Tökre lányosan is viselkedek , utálok minden fiús dolgot . És valami baj tutira van velem , mert mindenhol időközönként pattanásom van , és a bőröm is sokszor változik , meg arc szőrzetem is nagyon későn jelent meg és még most sincs csak pihe és az is kicsi és fehér , nem sok fekete van , úgy három hetente szoktam levágni akkor is már csak úgy ...
ez csak nem normális és semmi olyat nem szeretek mint a fiúk , a hajam is nagyon nő , a fodrászom és a többi hölgy irígy rám és a körmöm is nagyon nő , húgaim mindig irigykednek . És ennek hiába mondom hogy ne nőjenek .

Olvastam erről amit doktorok írtak és teljesen olyan vagyok amit leírtak és azt írták ez nem beteges dolog ... leírtak mindent orvosilag .
Mikor kisebb voltam tökre lánynak néztek .

Öngyilkosságra is gondolok mindennap és a begyógyszerezésre is :( De csak anyum és húgaim tartanak lélekben még itt .

Mit tegyek ? :(

Kérlek segítsetek .
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: TS Coming out (történetek, tanácsok) 6 éve 6 hónapja #47542

  • xenia
  • xenia profilkép
most veszem eszre, a sztori első felet kifelejtettem... amitől jobban megérteni a többit, illetve hátteret ad...


Szüleim 1975-ben elmentek Magyarországról Spanyolországba egy busztúrával, Barcelonában leléptek, elmentek Párizsba, ahova apám egyik nagybátyja 1948-ban telepult le. 1975 végén szüleim eljöttek Kanadába - ide apám másik nagybátyja 1956-ban jött ki, dédszüleim pedig 1968-ban. Én 1976 márciusában születtem.

Mint gondolom legtöbbünknek, mar gyerekkorom óta tudtam, hogy valami velem nincs rendben. Amikor kicsi voltam, legtöbbet lányokkal barátkoztam, magamat is lánynak ereztem - például, bezárkóztam a fürdőszobába, a hajammal játszogattam, besminkeltem magam, stb... amikor elkezdtem iskolába járni, akkor kezdődtek a problémák. Első nap, sorakozás, lányok ide, fiuk oda: a lányok közé álltam be, egyből a kinevetés stb. Idővel megtanultam fiúként viselkedni, legalábbis külsőleg. Ez is olyan, mint minden más hazugság: ha elég sokáig ugyanazt hazudod, egy idő után elkezded te is elhinni...

Ennek ellenére bizonyos dolgok meg voltak a viselkedésemben, ami inkább lányos volt, mint fiús; mostohaanyám (de ez egy olyan csúnya szó - őt tekintem anyukámnak; az édesanyám nagyjából csak megszült) - tehát mondom: anyukám, többször fejet csóválva, mosolyogva mondta nekem, "fiam, te lánynak készültél, de fiúra sikerültél". Csak nem tudta akkor, hogy mennyire volt igaza.

De azért csináltam mindent, amit egy kanadai fiútól elvárnak: korcsolyázni, haverokkal az utcán hokizni (igazából jégkorongozni nem tudtam, mert a felszerelés drága, es azért annyira gazdagok nem voltunk), de azért néha tudtam 'lányosabb' dolgokat csinálni: húgomat imádtam akkor is mint most, es magamra vettem, hogy Barbiejainak ruhát tervezek, varrok... erre nem volt a családtól semmi negatív reagálás, csak, "nézd milyen rendes, húgának mindent megtesz".

13 éves koromtól a légierő kadétiskolájába jártam, mert kitűztem magamnak a célt: vadászpilóta leszek. Végül ez nem sikerült, mert elromlott a látásom. Se a légierőnek nem kellettem, se a kanadai haditengerészetnek, se a brit haditengerészetnek (kanadai állampolgárok ugyanúgy jogosultak bevonulni a brit haderőkbe, mint bármelyik brit, új-zélandi vagy ausztrál állampolgár).

Ezután lassan feladtam mindent. Továbbá ereztem, hogy nem vagyok egészen fiú, a célok amit kitűztem magamnak elérhetetlenné váltak, nagyon rosszul ereztem magam. Apám véglegesen kidobott 19 éves koromban (az volt a harmadik alkalom; első 14 éves koromban, akkor lementem édesanyámmal élni Kaliforniában, ahova 1984-ban leköltözött, vele végképp nem jöttem ki akkor se, fel év után vissza apámhoz, 16 évesen megint kidobott, ekkor nagyanyámhoz mentem (aki 1981-ben jött ki). Harmadszorra 19 voltam, nem sokkal azután, hogy visszajöttem 8-honapos pénz nélküli európai csavargásomból)... apám mindig is brutális volt velem; látta ő is, hogy nem vagyok egészen fiú, meg akart 'keményíteni'...

És igy, hogy mar semmi nem érdekelt, nem láttam jövőt magamnak, nem láttam lehetőséget annak, hogy az aki belül van, kijöhetne, igy éltem át a 1990-es éveket. Bulizás, ivás, néha drogozás (fű, LSD, gomba), néha verekedés, néha fogtam magam és 5 dollárral a zsebemben nekivágtam az országútnak, kőrbe stoppoltam nyugat-Kanadat... céltalan életem volt, egyik figyelemeltereléstől a másikig. Megpróbáltam a fiukkal lévő kapcsolatot: hátha nem is lánynak érzem magam, hanem melegnek. De ettől meg rosszabbul éreztem magam. Nem, nem ez a baj.

2002-ben a dolgok elkezdtek változni. Poénból jelentkeztem egy ESL oktató kiképző tanfolyamra, ezt sikeresen végig is csináltam: 2004-ben elmentem Kínába egy évre, angol tanárként dolgoztam. Ez volt a nagy változás éve: rájöttem hogy lehet, hogy lehet jövő. Miután visszajöttem, elkezdtem egyetemre járni, nyelvészeti végzettség fele működni (de ezt félbe is szakítottam, pénz miatt).

És lassanként olvasgattam, gondolkodtam, es rájöttem, hogy igenis szívemben lány vagyok, mindig is az voltam. És aztán el is döntöttem, hogy a transitiont végre kell hajtanom, hogy meg tudjak lenni magammal.

Majdnem egy évet haboztam, míg végre nekivágtam. A húgom, akihez mindig is közel voltam, volt az első akinek elmondtam, 2008 júniusában. Bent voltunk a belvárosban, es amikor megmondtam, léptében megállt, és hosszabb ideig csendben volt; látszott, hogy valamin gondolkodik. Végre megszólalt (angolul, mert általában egy angol-magyar-francia keveréket beszélünk egymással): "annyi mindent jobban értek most mar [veled kapcsolatban]... (szünet)... ja, te lány vagy."

Egy hónapra rá a két legjobb barátomnak mondtam meg. Az egyik egyszerűen annyit mondott, hogy "csak azt csodalom, hogy ilyen sokáig tartott, míg rájössz", a másik pedig csak bólintott, es kérdezte, "Ja. Neved Xénia?" És eltalálta - 10 éves korom óta mindig volt valamim, amit Xéniának neveztem el - hokiütő, szintetizátor, puska, valami mindig volt evvel a névvel. Lassan az összes barátomnak megmondtam... es inkább én voltam az, aki csodálkozott, mint fordítva: vagy elfogadtak, nem érdekelte őket, mert a külsőség csak külsőség, vagy, mint az első kettő, valamit mar sejtettek. Kezdtem lassanként nőiesebben megjelenni, munkahelyen is minden átment, új nevemen szólítottak, nőnemű névmást használnak velem kapcsolatosan, stb.

A munkahelyen egyedül csak azokkal volt baj, akik Magyarországról vándoroltak ki az utóbbi néhány évben... de ezek már meg lettek oldva: kettőjüknek a kormány elutasította a menedék kérvényt, a többiek pedig, miután látták hogy nem csak hülyéskedek, lassanként elfogadtak. Azt nem tudom, hogy valóban ok is nőnek tekintenek, mint a rokonaim meg barátaim, de ha nem is, legalább nem fejezik ki. Az is egy első lépés...

2009 nyárán a család Magyarországra ment, az itteni, ottani es svédországi családtagok összejöttünk, legelőször mindenki egy helyen, de itt legalábbis folytattam a férfi-szerepet. Az Európában lévő rokonok még nem tudnak róla, legalábbis tőlem még nem hallották...

2010 elején megmondtam a két itteni unokatestveremnek, velük is pozitív volt. Következett a pszich. vizsgalat, ami megállapította, igenis diszfóriás vagyok. Később a (mostoha)anyukámnak... o hasonlóan reagált, mint a húgom. "Hát nem mondtam mindig, hogy te lánynak készültél?".

Az utolsó három aki meg nem tudta, a nagyanyám (apám anyja), édesanyám es apám volt.

---
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: TS Coming out (történetek, tanácsok) 6 éve 4 hónapja #48088

  • Quaoar
  • Quaoar profilkép
Mostanában nem kicsit magam alatt vagyok (mindenféle...), hát de komolyan jó érzés olvasgatni a fórumot, főleg ezt a topikot! Hja. Olyan "nemvagyokegyedül" érzés. Csak kell egy csomag százas papírzsebkendő.

Adnék a közösbe egy kisebb coming out (jellegű) történetet, ami máig történik:

Január elején úgy döntöttem, hogy ha törik, ha szakad, kihasználom a Facebook közösségi erejét. Új év, új név.
Mert végülis, vannak emberek, akik előbb írnak üzenetet vagy kattintanak az oldaladra, minthogy felismerjenek és odaköszönjenek az utcán. Legyen bármilyen, mégis ez az a terep, ahol majd' mindenki megfordul és tájékozódik.
Azelőtt a hivatalos női volt kint, zárójelben a férfi becézett formájával, hadd szokják. Utána jött ez a teljes névcsere. Nem mondanám, hogy ez volt a naaagy és igazi nagy coming out-om, egyszerre ~360 ismerős előtt.
(Nem vagyok az a fajta ember, aki csak ezért vadonatúj e-mail címet és profilt generál. Ez van.)

A többség tudomásul vette, vagy ha mégsem, akkor magában dohog és más irányban pletykál, mert az egyetlen ember, aki beszólt érte, az a húgom volt.
Ti. felháborodottan a fejemhez vágta, hogy ez "undorító" és "azonnal cseréld le" stb. Jobb híján azt mondtam neki, hogy de mások sem használják azt a nevüket, ami a személyi igazolványukon szerepel, na meg én ezen a néven írok, publikálok, nekem így jó. Azt hiszem, azóta lenyelte, azóta sem hozta szóba. (Na persze a státuszom változatlan, én vagyok a profilján a "lánytestvér".)
Na persze rosszul esik, hogy pont ő volt az, aki nagyon kiborult és beleszólt. (Pedig mi aztán tényleg összevissza becézzük egymást, "amilyen szó éppen a szánkba akad".)

Pozitív visszajelzés jött, az egyik jó barátnőmtől, aki azt mondta, hogy örül neki (elvégre a Facebook is valami hivatalos közegnek számít mostanában), nem számít, hogy az anyakönyvi kivonatom még a régi. Nemrég említette, hogy egy közös oktatónk is kérdezett rólam, hogy "akkor most tényleg?", de aztán semmi ellenkezés, morcosság, rábólintott, hogy "végülis, nem volt sosem olyan lányos".
És kaptam egy olyat is, hogy a nevem egy kérdőjel társaságában - erre annyit válaszoltam, hogy "mert ez tetszik" - és hetekkel később simán köszöntünk egymásnak a valóságban, semmi feszengés.

Ami sokkal jobb azóta: ismerkedés után nem okoz problémát egymás megkeresése, a levelezés. Mert mindig férfinéven mutatkozok be, kezeljenek kezdettől fogva úgy, ahogy szeretném - de eddig ott fityegett a női. Nem mintha bárkit zavart volna rajtam kívül annyira, hogy szóljon érte. Nem mintha magyarázkodnom kellett volna, az "elborult művészforma" emberek magasról tesznek rá, de mégis hüjén éreztem magam.

És azért történik máig, mert nem tudom, legközelebb kivel futok össze az offline valóságban, aki majd rákérdez, ez meg hogy jött.


Családi coming outtal - sajnos - még mindig nem tudok szolgálni, mert félek tőle, mint a tűztől - hatalmas, általános káosz van 'itthon'.
(A "nagyobbiklányára" büszke apám és anyámnagynénje jelenlétében sajnos nem mondhattam azt a vadidegeneknek, hogy nem kérek vörös szegfűt "nőnapra"... :( )
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: TS Coming out (történetek, tanácsok) 6 éve 2 hónapja #48577

Az egész úgy kezdődött, hogy szüleim két éves koromban elváltak. Előtte apám sokat vert. Ezt a tevékenységet később a nagymama folytatta. (Még teljesen legális a a családon belüli erőszak a nyolcvanas évek végén...)

Tíz éves koromig krónikus asztmával - amiből allergia lett - több időt töltöttem a svábhegyi szanatóriumban, mint otthon. Korán megismerkedtem a magyar egészségüggyel. Bármennyire is jóindulatú és gondoskodó anyukám odafelé menet mindig azzal hitegetett, hogy nem maradok ott. Ezt a kamu szöveget nem kellett volna tolnia. Ugyanis mindig ott maradtam, legfeljebb hétvégére kaptam eltávozást. A családba vetett bizalmam kezdett megrendülni.
Jellemzően mindig a kórházi személyzetben, ottani női ápolók között kerestem pótanyukát. Azt követően hiába nőttem fel otthon gyakran két nővérem társaságában töltve az időt, a kórházi évek alatt rengeteget voltam elszakítva a családtól. Ezért megtanultam, hogy inkább barátoknál vagy párkapcsolatban érdemesebb érzelmi biztonságot, szorosabb köteléket keresni. Későn érő, sokat síró, érzékeny gyerek voltam. Anyámasszonykatonájának csúfolt az elég kemény, temperamentumos nagymama. (Még mindig szigorú és cseppet sem megértő. Hiába idősödik, a terrorja nem csökken. Csak elhagyja magát és makaccsá, bizalmatlanná válik.)

Játszottam mindkét nemre jellemző játékokkal egyaránt. Például szívesen részt vettem a kórházban körjátékokon, bújócskákban is. Két nővérem a régi ruháikba öltöztetett. Akkor is a kishúguk voltam, még ha csak viccesen is. Velük Barbie-ztam is. Otthon legóztam. A kisautóknak pedig nevet adtam. Érdekelt többek között a közösségi közlekedés is. Mindenhol mindig inkább lányok társaságát kerestem. Féltem a fiúktól. Nem kedveltem őket. Sosem éreztem közéjük tartozónak magam.

A kiközösítés szintén drasztikusan ért általános suli felsőtől és néhány kivételtől gimiben is. Két nővérem is próbált eleinte a helyes útra terelni. Magányos és különc voltam mindig is. A viselkedésem miatt a pubertásig mindenki lánynak nézett, amire így utólag a sok borzalom és trauma mellett mosolyogva tekintek vissza. (Közben a családdal sokfelé utaztunk nyaralni. Később egyedül kisebb kirándulások, vonatozások során bejártam az egész országot.)
Úgy teltek az évek tiniként, hogy hétköznap csúfolt, kiközösített, később szépen levegőnek nézett az egész osztály, hétvégén pedig míg más önfeledten bandázott és bulizott, addig én a szombatot és a vasárnapot az anyai nagyapáméknál vagy egyedül a környéket bebarangolva töltöttem el. (Ennek köszönhetően elég alaposan megismerhettem a fővárost.)

Az egész kamaszkort egyfajta kvázi túlélésként éltem meg. A vallásos és bigott, álszent keresztény nézeteiről ismert apám tíz év után felbukkant és hozzánk kívánt költözni. Miután ez a terve nem sikerült neki, kezdett a korábbi büszkeségét felváltva egyre inkább nyűgnek tartani és púp voltam a hátán. Szerinte rendesen félreneveltek otthon. A szakmai tudásom bizonyos hányadát azért neki köszönhetem.
Azon kívül művelődtem, magánszorgalomból múzeumokba, könyvtárakba jártam.

A pózerkedős időszak a kamaszodás végén vált gyakorlattá.
Megjátszottam magam, próbáltam fiúként élni és ismerkedni. Mondanom sem kell, teljes kudarc lett belőle...
A randikon a fiatal hetero lányok hamar megérezték a dolog mesterkéltségét. Egyszerűen hiányolták, amire vágytak. Egyiküknél sem arattam sikert. Jó barátnak feleltem csak meg.

Húszévesen kezdtem el dolgozni és akkor vált erősebbé a feminím oldalam. Hiába tudtam végre nyugodtan tükörbe nézni női ruhában és úgy már esetleg tetszettem is magamnak. Társadalmi nyomásra azonban ki kellett egyeznem az alternatív rocker életmóddal. Ha már kapcsolatról nem lehetett szó, közben próbáltam barátkozni, de csak felületes ismeretségek sora, haverkodások, egyoldalú szerelmek vagy kihasználás lett belőle. (A magánéletben nem érdekből keresem mások társaságát.) Próbáltam elnyomni a diszfóriát, holmi hóbortos játékként éltem meg, amolyan fura kedvtelésként. Sokáig nem tudtam vele mit kezdeni. Egy időben második identitásként is tekintettem rá. Önismereti tanfolyamokat követően 2008-ban megkaptam a kerületi pszichiátertől az F64 diagnózist. Kezdett egyértelművé válni, hogy lány vagyok. Utána már céltudatosan TS-ként kezdtem el barátkozni. Munkámhoz hasonlóan ebben a szférában is sok érdekes és különleges emberre leltem. Nekik köszönhetően általánosságban számos izgalmas kalandban lehetett részem. Többek között növekedett a szociális érzékem, fejlődött az emberismeretem. Csak éppen agyon hajszoltam magam. A rengeteg munkának ugyanolyan mélypont lett az eredménye 2011-re, mint előtte tíz évvel az iskolai képmutatásnak és megalkuvásnak tiniként. Másodjára fogyott el a türelmem.

Alapos átgondolás után végre bátorságot merítettem és belevágtam a tranzícióba. Elkezdtem járni a Transvanilla rendezvényeire. Közben elmentem a szakvéleményekért, elvégeztem minden szükséges orvosi vizsgálatot a tavalyi év folyamán. Megszabadultam végre az utált tesztoszterontól. Most már pozitív irányba változom.
Egy nagyszerű és kihagyhatatlan ajánlat várna SRS szempontjából, csak éppen a jelenlegi környezetem alkalmatlan a műtétet követő lábadozásra. Ez a lelkesedésemet erősen csökkenti.

A családtagok képtelenek elvonatkoztatni attól, aminek születtem. Támogatásra és elfogadásra nem számíthatok tőlük. Nem tudnak és nem is akarnak megérteni. Unalmas, konzervatív és monoton az életvitelük. Saját szoba és intim szféra nélkül már maga az öltözködés, tisztálkodás is nehézkes művelet a mindennapok során. Sok a korlátozó tényező. Most már jobban foglalkoztat a külsőm, szeretnék csinosabban öltözni, szebben kinézni. lassan, de kezdenek passzolni az új ruháim a testemhez. Fiú ruhát alapból nem veszek fel. Munkába is inkább unisex jellegűeket hordok, de csak kényszerből. Amit eddig nemváltás terén elértem, azt mint saját forrásból finanszíroztam.
(Ha egyedül költöznék el, társas magányból sima magány lenne.)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: , , Hanzo, Erika

Válasz: TS Coming out (történetek, tanácsok) 6 éve 2 hónapja #48579

  •  profilkép
Köszönöm Dorys, hogy megosztottad a személyes történeted!
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 6 éve 2 hónapja #48612

  • Lia_baba
  • Lia_baba profilkép
sziasztok én már sokszor közöltem anyummal hogy ha akarja ha nem akkor is van 1 lánya. nap mint nap romokban heverek és sírok csöndben a kis szobámba a takaró alá bújva és már látom hogy lassan eljön az én időm hogy kibújjak csigaházamból végre eltudom kezdeni átalakítani magam, kaptam munkát végre :)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 10 hónapja #49689

  • Mmsatone
  • Mmsatone profilkép
Sziasztok !

Már Dabason vagyok , egy hétre próbából , de megvannak elégedve velem , úgyhogy utána még haza megyek a fogam miatt és utána elvileg jöhetek vissza , és akkor lakcím munkaügyi . Keresek azonnal munkát , remélem találok is , és akkor a spórolt pénzemből azonnal elkezdeném a pszicho dokik nyaggatását .
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 10 hónapja #49695

  • donnie
  • donnie profilkép
ezt orommel latom :) sok sikert, remelem vegre osszejonnek a dolgaid. nagoyn megerdemelned mar :)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 10 hónapja #49696

  • Mmsatone
  • Mmsatone profilkép
Úgy néz ki jó lesz minden , hála túl sokat nem költök busz jegyek bár az sok , meg kaja de az sem sok , így kábé marad úgy 250 ezrem tisztán , így szeretnék hamar munkát , mert nagyon elkezdeném már ...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 10 hónapja #49711

  • Mmsatone
  • Mmsatone profilkép
Nagyon nagy dolgot tettem . Nagyobbik húgomnak coming outoltam és elmondtam neki mindent hogy hogyan fogok majd átváltozni , egyszóval mindent . Nagyon féltem elmondani , deh sikerült :) Azért volt nehéz mert családtag . nagyon jól fogadta , sőt majdnem kikaptam hogy csak ennyi a titok ... :) Nekem ez nagy lépés !
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 10 hónapja #49712

Mmsatone beküldte:
Nagyon nagy dolgot tettem . Nagyobbik húgomnak coming outoltam és elmondtam neki mindent hogy hogyan fogok majd átváltozni , egyszóval mindent . Nagyon féltem elmondani , deh sikerült :) Azért volt nehéz mert családtag . nagyon jól fogadta , sőt majdnem kikaptam hogy csak ennyi a titok ... :) Nekem ez nagy lépés !

Gratulálok Mmsatone remélem a jövőben is ilyen nagy léptekkel teheted meg az egészet :)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 10 hónapja #49713

  • Mmsatone
  • Mmsatone profilkép
Köszönöm szépen Darx :) Ha kialakul itt minden akkor keresek munkát , vagy megyek Húgomékhoz közös albérletbe és ha sikerül akkor azonnal belekezdek :)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 9 hónapja #49963

Legyen minél több transz* levél!

A Nemzeti Coming Out napot világszerte október 11-én tartják, a Pinkvanilla úgy döntött idén 4. alkalommal egész hónapban ünnepeli. Ehhez szükség van a Ti segítségetekre is, mert szeretnék, hogy részesei legyetek az ebből az alkalomból útjára indított projektjüknek.

pinkvanilla.hu/outober
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 9 hónapja #50010

Egy kis ízelítő a Coming Out Day előkészületeinkből:

Hogyan bújj elő transzneműként
transvanilla.hu/altalanos/hogyan-bujj-elo-transznemukent
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: dorys, Mmsatone

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 8 hónapja #50248

Sziasztok!

Nem rég jötem rá transznemü vagyok.
És érdekelne ti mikor jöttetek rá és hogy fogadták othon.
Én nemerem elmondani. Lánynak születem de fiunak érzem magam és valamiért büntudatom van miatta.
Van köztetek valaki aki hasonlóan van ezzel?És elmesélné hogy jöttrá?
Amúgy 14éves vagyok.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 5 hónapja #50847

Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 5 hónapja #50849

Mit tanácsoltok arra, hogy a közösségbe ahol tanulok és dolgozok rájöttek, hogy mi vagyok és folyamatosan cseszegetnek? Egy idő után a "kukinuni" meg , hogy röhög rajtam, hogy nincs herezacskóm eléggé lehangoló ezért ma be se mentem...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

TS Coming out (történetek, tanácsok) 5 éve 5 hónapja #50867

  • lazarus
  • lazarus profilkép
Szia! Rólam általában lepattannak az emberek, mert kurvára leszarom őket, szerencsére van önbizalmam, vagy legalábbis fantasztikusan el tudom játszani, hogy van, és azt hiszem, ez a kulcs, az ÖNBIZALOM, de nem csak ebben a helyzetben, Ha látják, hogy okés vagy magaddal, békén hagynak.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Oldal elkészítésének ideje: 0.265 másodperc
A pinkvanilla.hu fórumán található hozzászólások a  szerzőik nézeteit tükrözik, és nem a pinkvanilla.hu álláspontját - így az nem vállal felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook