Hahó Rajmondo!
Nálam abszolút attól függ, hogy kezelnek. Alapvetően én is ez a valaki vagyok, aki nem engedi, hogy hozzányúljanak; de ha már egyszer mégis... Nem mindegy, mit gondolnak rólam.
Volt rá példa, hogy megéreztem, hogy hoppá, a barátnőm most engem bizony nőnek érez, a biológiai tulajdonságaim alapján következtet az agyi nememre - és rosszul teszi. (Halvány lila ötletem sem volt akkor még arról, hogy én most transznemű, transzszexuális vagy kutyafüle volnék.) Egyszerűen csak annyira kellemetlenül érintett, hogy kész, puff, elzsibbadtam, leblokkoltam, vége. Pedig meg sem szólalt. Megint máskor megszólalt, kifejezte szavakkal - ismét "kékhalál".
Volt itt feljebb valaki, hogy Madonna szerint az ő legszexisebb testrésze az agya... Bizony!
Én pl. nem utálom a testem, elvagyok vele, hozzászoktam és örülök is neki, hogy így működik, ahogy. De csak akkor élvezem, ha a másik fél is tisztel, kimondva és kimondatlanul is. Engem is meglep, de ha mindvégig fiúként vagy semlegesként (nem nélküli léleknek, embernek) kezel, ki sem kell mondania - bárhogy hozzám nyúlhat, jól fogom érezni magam. Nem igazán szeretek kisnadrág-póló kombóban akciózni, volt olyan is, de hát izé... legyen a másiknak érzelmi intelligenciája, elegendő.
Egy srác mondta még Susan's Forum-on, hogy
"férfi vagyok. férfi, akinek hím genitáliái vannak és ennyi..."