Szia Sid!
Igazad van, tényleg nagyon büszke lehetsz magadra, hidd el, most már a nehezén túl vagy.
Anyud pedig ahhoz képest, h miket írtál, meglepően jól fogadta, hidd el nekem. Az én anyum is körülbelül így reagált, sőt, ő talán még rosszabbul is kicsit. Nálunk az első 1-2 hónap volt rettenetes, állandó nyílt konfrontáció, fenyegetőzés, lelki zsarolás, de végül túljutottunk rajta.
Mára úgy kezeljük a dolgot, mintha mi se történt volna. Tudom, h soha nem fogják a szüleim kiheverni a nemváltásomat, de elfogadták a tényét, és nem bántanak már vele. Cserébe én nem velük beszélem meg az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdéseket, maximum tájékoztatom őket az olyan fejleményekről, amiket tudom h jól fognak fogadni. Soha nem leszünk mintacsalád, és mára abba is beletörődtem, h valószínűleg mindig lesznek számomra fájdalmas beszólások, pofavágások, de megtanultam ezeket lenyelni, ahogy a szüleim is megtanulták lenyelni, h nő a szakállam, mélyül a hangom, és kopaszra nyírom a fejem.
Kemény időszak vár most rád, ne csodálkozz, ha anyud visszaesik majd a régi viselkedésmintáiba. Én úgy gondolom, h mindenképpen érdemes pszichológus segítségét kérni, mert ezt anyudnak nagyon keményen fel kell majd dolgoznia, és ebben minden segítség jól jön majd. Én Gertrúdnál voltam, nagyon rendes hölgy, 2 gond van vele, az egyik h Pesten van, a Merényiben, a másik pedig h nem olcsó. Az pedig hosszú távon megint nem venné jól ki magát, h utazgatni is kelljen rendszeresen, pénzt is kiadni, viszont legalább biztos lehetsz benne, h nem zagyvaságokat fog anyudnak mondani, és nem az sül ki az egészből, h téged kell kigyógyítani.
Dukkolok neked nagyon, hidd el, most már könnyebb lesz, te is folyamatosan erősödni fogsz, h már nem nyomja ez a teher a lelkedet!