Nos, kedveskéim, egy kicsit mindenbe belekapva, időrend szerint:
Barno, #29109: Az ismerősöd részéről ez hülyeség. Attól, hogy valaki TS, még hihet Istenben; nem feltétlenül tagadja meg. Sőt, ha sikerül helyre tennie magában a hit és a speciális állapota közti, emberek felállította ellentmondásokat is, még tartalmasabb is lehet a hitvilága, minta a parancsra bólogatóké.
# 29135: Ha a jelenség létezik egy olyan világban, amelyet – fogadjuk el egy percre – az Isten teremtett, akkor nem lehet ellentétes Istennel. A kérdés inkább az, hogy hova is lehet helyezni a jelenséget? Sok helyre, de a „bűn” kategóriába NEM tenném. Elvégre:
- Nem az ember saját döntésén múlik, TS lesz-e vagy sem.
- Ha az lesz, azzal alapvetően nem károsít még meg senkit. (Annak esetét, hogy valakinek rosszul esik, hogy eddig tévedett valaminek a megítélésében, és most változtatnia kell megszokott, kényelmes világképén, nem sorolnám a „megkárosítás” fogalomkörébe).
Namármost, ha az élet törvényeit az Isten alkotta, és az élet törvényei FOLYAMATOKAT határoznak meg, akkor ezekben helyt kellett adjon némi hibaszázaléknak is – egyszerűen azért, mert a hiba kell ahhoz, hogy folyamatok indulhassanak el. A hiba: eltérés a szokásostól. Eltérés nélkül viszont nincs változás; változás nélkül nincs folyamat; folyamat nélkül a létezés egy helyben állna. Nézd meg a világot: folyamatok és változás mindenütt. Tehát van a rendszerben hiba. Következésképp előfordulhat „téves címzés”.
Tekintettel arra, hogy (most nem sorolandó okokból) a reinkarnáció jelensége is létezik, a „téves címzés” okai közt éppúgy ott lehet a következményes, mint a magunk választotta út.
Sztella,#29235: Az ember hajlamos rá, hogy a könnyebb utat válassza. Csak éppen később ki szokott derülni, hogy a látszólag könnyebb út a nehezebb.
Pinky,#29255: Itt az lehet a kulcs, hogy sokan elfelejtik (vagy épp nem is tudják), hogy az ember, mint értelmes lény, több síkon él egyszerre. Ezek egymásra épülnek (egyébként ezt tetten érhetjük a Mascloff-féle szükséglet-piramison is). Így tehát, ha valaki csak a fizikai síkot ismeri (el), és azon elérte, amit akart, tovább meg nem lát, persze, hogy látszólag zsákutcába jutott. Csak nem veszi észre a lépcsőházba, a következő emeletre nyíló ajtót a zsákutca fala végén.
Sajnos, az említett piramis felépítése olyan, hogy valóban azt kell mondjam én is, hogy a fizikai dolgok rendben léte szükséges általában ahhoz, hogy magasabb rendű dolgokhoz is forduljon az ember. Bizonyos szintig ugyan rossz körülmények közt is meg lehet őrizni a magasabb síkokkal való kapcsolatot, de 2 heti éhezés után sokkal nagyobb alapvető lelkierő kell pl. Istenről filozofálni, mint arról, hogyan a francba jussunk végre egy kiló kenyérhez.
Valahová a piramisba zárójelben oda kell helyeznünk még egy fizikai tényezőt ahhoz, hogy a magasabb, lelki dolgokkal foglalkozni tudjunk, ez pedig a közvetítő szerv: az agy olyan szintű, fizikai épsége, hogy a belső szervezettség elég bonyolult legyen a magasabb lelki dolgok felfogásához.
Sztella, #29338: Minden összefügg mindennel. Nem csak arra érdemes gondolnunk, X-nek miért jut ilyen gyermekkor. Arra is, hogy Y (pl. egy szülő) miért nem hajlandó már végre megtanulni, hogy a gyermeket hogyan kell jól szeretni? Z (egy helyi politikai vezető) miért nem képes végre olyan döntéseket hozni, hogy egy év múlva már ne legyen koplaló gyerek? Stb.
Az a gyanúm, hogy „ő” nem csak az egyént, de a társadalmat is oktatni próbálja. Mivel pedig a társadalom egy magasabb szintű „lény”, ezért megesik, hogy az „alacsonyabb szintű” lény, az egyén kárára tud csak tanulságokat levonva változni. (Az más kérdés, hogy mintha nemigen akarna fejlődni a társadalom, vagy legalábbis nem kiegyensúlyozottan: kőbalta helyett már van atombombánk, de annyi eszünk még nincs, hogy ne egymásra dobáljuk, hanem inkább fűtsünk, vagy gépeket hajtsunk vele.
Veste, #29391-től Pinky,#30054-ig:
A különböző vallások összehasonlításából eredő következmények, tanulságok épp ebben lennének fontosak: egy olyan társadalom számára, amely fejlettebb a mainál, és képes úgy egységesülni, hogy abban a sokszínűség előnyként jelentkezzen, ez nagyon fontos alap, adalék lehet.
Jeanne d’Arc-ról: Lehetne vitatkozni azon, TS volt-e vagy sem. Talán „csak” az angolok elleni gyűlölet volt olyan erős benne, hogy át tudta törni végül a mindennapi élet sablonjait, talán több is volt a háttérben. A véleményeket a teljes életrajza tudná súlyozni, pl. attól függően, hogy hiteles források szerint hányszor nyilatkozott úgy, hogy „De szeretnék szakállt én is!”, vagy épp hogy álmodott-e menyasszonyi ruháról leszbikusként, vagy sem. Alapvetően reménytelen a kérdés; mindenki gondol, amit akar. Jelentősége ott van, ha valaki példaképül választja. Ekkor azonban, ha az illető a TS-ségével is összefüggésbe hozza, akkor a számára úgyis TS lesz. Ha ez előre viszi az életét, ám tegye:)
Mint ahogy a hitet sem lehet elvenni attól, akinek fontos. Az élet törvényeit meg lehet próbálni ideológiák közé szorítani; az élet dolgait bele lehet erőltetni kategóriákba – ha valami kilóg, az úgyis ki fog lógni, még ha elkékülten ordítozzák is az ellenkezőjét.
A hit is akkor jó, akkor éri el a célját, ha épít, és nem rombol. Ehhez azonban nem vak hit kell, ami kizáró jellegű. Hanem józan ésszel megfelelő arányban vegyített, és valóban szeretettel átszőtt hit, és erre alapuló, ugyanilyen vallás.