Sziasztok! Első hozzászólásom bármihez is a témában, de úgy éreztem, eljött az idő, hogy "tollat ragadjak". Az elmúlt két év számomra a változásról, változtatásról szólt. Az engedélyek, szakvélemények beszerzése már 2008-ban elkezdődött. Én nem a mindenki által ismert szakemberekhez mentem, hanem kerestem olyan pszichológust, illetve pszichiátert, akik mindketten rendelkeztek Igazságügyi Orvosszakértői minősítéssel. Ez viszonylag hamar megvolt, és mivel magánrendelésre mentem, ezért persze fizettem is rendesen: összesen 100.000 Ft-ot.
Majd beadtam a kérelmet a névváltoztatásra, és vártam - legalább hat hónapot. Aztán kezdtem keresni a mell levételére alkalmas, megbízható orvost itthon. Nem jártam sikerrel. Akik azt mondták, hogy persze, már csináltak ilyet, és ez egy rutinműtét, valahogy mindig kifaroltak a konkrétumok elől. A lényeg: elutaztam Szerbiába, ahol egy fantasztikus orvos műtött meg( 3.000 euró volt ) azzal a technikával, ami számomra a legszimpatikusabb volt, ugyanis nincs heg. Igaz, a mellbimbó körüli vágásnak halványulnia, gyógyulnia kell, de gyakorlatilag az oldalamon a drének helye látszik csak. Kb. 1 cm-es vágás mindkettő. Az első műtét áprilisban volt, és a korrekció most októberben. Sajnos még egyszer vissza kell mennem, de ez alkati sajátosság miatt van - a bőr és a zsírszövetek megereszkedtek és az egyik oldal duzzadtabb, mint a másik. A teljes gyógyulást egy évre teszik - ezalatt értem a fájdalmak eltűnését is. Az idegfájdalom egy létező jelenség, az első műtét után úgy éreztem magam, mint akit baseball ütővel jól megvertek, és beton nőtt a mellkasa helyén. Amikor fekvésből felültem, az meg olyan volt, hogy vagy két hónapig fognom kellett a mellem hűlt helyét, mert úgy éreztem, tőből kiszakad. Zsibongott és fájt. Mostanra visszatértek az érzékelő idegek a normál kerékvágásba - de most meg éppen emiatt érzem a fájdalmat. Fontosnak tartom, hogy aki belevág a melle eltávolításába, az legyen tisztában azzal, hogy ez nem mindenkinek egy fáklyásmenet. Természetesen ez nem változtatja meg a tényt, hogy így is, úgy megcsináltattam volna - de másképp készültem volna fel rá. Munkailag is, magánéletileg is. Két altatás, rengeteg gyógyszer, és persze iszonyú sok pénz. Most még nem olyan a mellkasom, mint amilyennek reméltem - de remélem, a harmadik műtét a végleges verzió lesz...