Ide várok tapasztalatokat, beszámolókat arról, hogy akik dolgoznak hogyan élik meg a mindennapjaikat a munkahelyükön. Hogyan viszonyulnak hozzátok a kollégáitok, volt-e valamilyen konfliktusotok, mert azok vagytok akik? stb.

Frosty beküldte: Csak Magyarországi tapasztalatok érdekelnek vagy külföldi is jöhet?

MoonEyes beküldte:
Épp ezen gondolkodtam én is, bar munkatársaim kb. fele magyar...

Inkább magyar, de persze jöhet külföldi is

Amikor megszűnt a cég, ahol dolgoztam, akkor elkezdtem intézni a szakvéleményeimet. Már megvoltak, amikor új helyre kerültem. Nem volt szándékomban azzal indítani, hogy hamarosan új nevem lesz, hanem türelmi időt tűztem magamnak. Célszerű, ha megismerik valamelyest az embert és a munkája minőségét, mielőtt előáll egy ilyen bejelentéssel és elhúz iksz hét betegállományba a műtét miatt.

Kezdetben tehát csak a munkámra figyeltem, és önvizsgálatot tartottam, hogy valóban a váltást akarom-e. Egy héten egyszer viszonylag nőiesen öltözve mentem be a munkahelyre, hogy nehogy kirúgjanak esetleg a próbaidőben. Mivel anyámnak az volt a meggyőződése, hogy "azért akarok nemet váltani, mert nincs munkám", erre is koncentráltam magamban, hogy vajon az intenzív tanulás az új munkakörben nem írja-e felül ezt a döntésemet. Nem írta felül.

Hét hónap telt el így, ezalatt egy koll.nővel lettünk jobb viszonyban, neki fél év után megemlítettem a dolgot. Közben kértem egy nap szabit és konzultáltam a mellkasműtétről. Ezután leültem a főnökkel, közöltem vele, hogy mi van és mi lesz. Megértő volt (de mint kiderült, őt akkor már elküldték és a felmondási idejét töltötte). A műtét után hat hétig voltam munkaképtelen, néhány kolléga meglátogatott. A főnök megígérte, hogy beszél velük, de én is elmondtam nekik is nyilván, hogy el fogok tűnni hetekre. Bár magánügyről van szó, úgy gondolom, a munka nem láthatja kárát a távollétnek.

A névváltásnak már voltak visszásságai, mert azt akarták elérni, hogy a teljes cég havi értekezletén álljak fel és beszéljek a váltásomról, amit élesen elutasítottam. Így valaki más mondott valamit erről, én pedig nem voltam jelen.

A névváltást a külföldi kollégák probléma nélkül fogadták és nem fűztek hozzá kommentárt. Utána egyszer sem fordult elő, hogy a régi nevemen szólítottak volna vagy rossz névmást használtak volna.
A magyar kollégák részéről sajnos ez mindennapos volt. Bár egyre ritkultak a beszólások, még több mint egy évvel a névváltás után, szakállal is lecsajoztak többen. Nem gondolom, hogy rosszindulatból fakadtak a sértegetések, szerintem ők észre sem vették, hogy bántóak lennének. Egyértelmű jelzéseket kaptam arra vonatkozóan, hogy továbbra is nőnek tekintenek, vagy "jobb" esetben "már" fiúnak, aki csaj "volt". A hr-es nő többször is megalázott - ő idősebb koránál fogva szerintem tudatlanságból -, és őt erről nem sikerült leszoktatni. Nyílt atrocitás, testi sérelem nem ért. Ez azért is lehetett így, mert a cég hangoztatott profiljában nagy hangsúlya van annak, hogy ők aztán mindenkit elfogadnak és támogatnak.

Ideálisnak azt tartanám, ha az új munkahelyemen ez a téma egyáltalán nem kerülne elő, és ha valami okból mégis tudnának az előéletemről, senki ne beszélne erről.

Én Skóciában lakom és nagyon pozitív tapasztalataim vannak.

Az előző, iráni származású főnökömnél még nőként kezdtem dolgozni, aztán mikor rájöttem, hogy transznemű vagyok, 7-8 hónapig nem mertem coming-outolni (mert amennyire tudom Iránban a melegeket kényszerítik a nemváltoztatásra, annyira homofób az a társadalom) és én nagyon meg akartam tartani azt a munkám, az első állásom volt mióta kiköltöztem. Mondjuk otthonról dolgoztam, szóval 99%-ban csak e-mailben volt kommunikáció, így nem volt annyira vészes. Aztán igazából alaptalan volt a félelmem, mert amikor coming outoltam (gyak megírtam neki h nevet váltottam és mostantól férfi névmásokat legyen szíves használni), simán elfogadta és onnantól az új nevemen szólított.

Aztán most decemberben lett új állásom, itt is mind a főnök, mind a munkatársak simán férfi néven hívnak és mindenki baromi jó fej velem. Mikor a főnöknek vittem egy doksit ami még a régi nevemre szólt, ő is egy szempillarebbenés nélkül elfogadta. Igazából ötletem sincs a munkatársak minek néznek, ők már mind férfi néven ismertek meg, de egyáltalán nem megyek el férfinak kinézetre szóval jó kérdés hogy transzneműnek vagy csak erősen hormonzavaros cisz srácnak néznek. Bár szerintem az előbbi...

Elsőleg: elnézést ha néhol rossz a mondatszerkesztésem!

Bár Kanadában élek, talán nem annyira "külföldi" az én munkahelyi sztorim, mivel a munkatársak többsége magyar (volt, most már csak 30%) - ezenfelül olyan, aki az utóbbi tíz évben jött ki, igy sokkal inkább "magyarországi" gondolatviláguk van, mint "kanadai".

A főnök, itteni születésű magyar, meleg férfi - elég sokat segített a dologban.

Eloszor a kanadai munkatársak: velük egyáltalán semmi probléma nem volt, simán elfogadták. Természetesen volt egy idő, amikor még a névmásokat, nevemet néha összekavarták, de most, majdnem 4 évre rá, simán megy minden, csak 'Xenia', 'she', stb. (De azért azt is el kell mondjam, ami egy kicsit kevésbe pozitív, hogy egyszer-kétszer mar én is kaptam a jóindulatú szexizmusból a kanadaiaktól... lehet, hogy inkább viccelődésből, de igy is, úgy is idegesítő!)

A magyarokkal egy teljesen más kérdés volt.

Eloszor a főnöknek mondtam el, aki - mint a többi kanadai - simán elfogadta, es nagyon sokat tett azért, hogy ne legyenek problémák. A magyarok eleinte pedig egyáltalán nem fogadták el, továbbra a régi nevemen szólítottak (es aztán fel voltak háborodva, ha elkezdtem nem reagálni arra, vagy ha szóltam érte). Nem akarom túlságosan részletezni, de az első idő nagyon nehéz volt, kimerített... a főnöknek többször is be kellett avatkoznia. A magyarok közül a nők - miután mar tisztán látható volt hogy nem hülyéskedek (azaz, ahogy elkezdtem a pszich. vizsgálatokra járni), megváltoztak, es a névváltoztatás óta minden egészen normálisan megy. A magyar férfiak közül az egyik idővel beleszokott, a másik a végéig folytatta, hogy csak a régi nevemen szólított, stb - de őt mar egy fél évvel ezelőtt hazaküldték. Az egy magyar férfi aki most ott van meg mar Xéniaként ismert meg, nem is tudja a régi nevemet, és szüntelen zaklat az idegesítő, fárasztó kérdésekkel (azokat, amit szerintem minden TS mar unalomig ismer).

Tehát röviden: az elején igen nehéz volt, de idővel hozzászoktak a munkatársak, es most már semmi probléma a munkahelyen (evvel kapcsolatban).

Valakinek van azzal tapasztalata, hogy hivatalos nem- és névváltás, komolyabb külső változások még sehol, de a transz* tudat már megvan és hozzá az elszántság is, ami a változást, önmegvalósítást illeti - és így keres(ett) munkát vagy megy/ment állásinterjúra?

(Egyrészt frászt kapok azoktól a(z) -nem mellesleg nem szabályos- álláshirdetésektől, ahová "hölgyeket" keresnek: mert hát ja, hivatalosan hölgy vagyok, biiiztos szeretnének... De sajnos a fix munkavállalás a feltétele, hogy elkezdhessek változni.
Másrészt a megjelenésem egyáltalán nem nőies, fel nem vennék szoknyát és blúzt és nem dobnám ki a melleimet később sem.
Verem a fejem a falba, hogy nincs munkám, de attól is kiborulok, ha az önéletrajzba a hivatalos nevemet kell írnom, aztán megfeledkezem magamról és az e-mailt férfinéven írom alá - ez is megtörtént, égett is az arcom, aztán szerencsére(?) nem válaszoltak.)

Quaoar beküldte:

Ahogy a fentiekben írtam, nálam pont így történt. Az elszántság nyilván ott volt - és a papírok is - , de az ember nyilván tisztában van azzal, hogy a munkáltató munkaerőt keres, és nem egy számára ismeretlen ember önmegvalósítására kíváncsi. Így az interjúk és a próbaidő idejére, még ha pocsék érzés is ez, célszerű félretenni a tervek emlegetését, és kompromisszumot kötni az öltözködésben, viselkedésben.

Quaoar beküldte:

Véleményem szerint állásinterjún nemváltoztatási szándékot, transztudatot felvillantani majdnem 100% eséllyel egyenlő annak az ellehetetlenítésével, hogy rád essen a választás, főként, míg nem ismerik meg a munkabeli kvalitásaidat. Nem az az általános, hogy a mezei ember tisztábban van a transzszexualitással és egy ilyen infó alapján zsigerből rád címkézik jelen esetben tudatlanságból és / vagy elővigyázatosságból a labilis elmeállapotút, vagy beszámíthatatlant, ilyenre pedig egyik cég sem épít szívesen.

Rossz érzés azt a nevet, nemet mondani, írni, amit nem érzel sajátodnak, de itt az a fontos, hogy te belül tudod ki vagy, nem attól vagy az, aki, hogy mások minek gondolnak. A külvilág visszajelzése persze fontos az identitás megerősítéshez, de stratégiailag kedvezőbb, ha a leendő munkahelynek egyelőre mutatod az elvártat, mert azt érti, az nem kelt megütközést. Ha megismernek az új munkahelyen, akkor pedig eljön az alkalom, amikor elő lehet rukkolni a szándékoddal, akkor már lesz bennük egy vélhetően pozitív kialakult vélemény, ami alapján, nem fognak kapásból elküldeni. Hajrá.

maximilien beküldte:
Nem is szeretném üldözni őket, hogy ez van, ilyen vagyok, próbálom lenyelni, csak mostanában már eleve olyan depresszív vagyok, mint a fene - egyre többször akadok bele, hogy "fiatalember", "kisfiú", ami jól esik, csak utána mindenki szívózik az igazolványommal stb. Már akkor is kerülget az ideg, amikor az alkalmi öltözetről van szó (sajnos a férfi zakóhoz női alkalmi nadrágot tudok csak felvenni, cipő meg sehol, vagy rettegve mentem szóbeli vizsgázni vagy el sem mentem emiatt...). Nekem sem "nőcis", sem "buccsos" korszakom, alapom nem igazán volt/lehetett.
És az 100%, hogy ha behívnak valahová, rengeteget számít az is, hogy áll a hajad, "nő" létedre mit hordasz vagy mit nem.
No mindegy, nem vinnyogok, azért igyekszem - akkor nyilván hallgatok meg legyantázom az arcom előtte és félreteszem a férfiszagot.

Quaoar beküldte:
Lehet változtatni a problémákhoz való hozzáállást, elviselhetővé lehet őket tenni. Ha vizsgázni kell, gondold azt, hogy te egy olyan Férfi vagy most, aki poénból női alkalmi nadrágot és cipőt vesz fel zakóhoz, így kevésbé fogod érezni az elvárások szerinti rádkényszerítést.

Külső megjelenésben - haj, ruha- pedig lehetetlen mindenkinek megfelelni, ha tegyük fel 1000 véleménymintából kreálsz egy elvárás etalont, hogy "na így kell kinéznem, hogy elfogadjanak", akkor is lesz jó pár olyan, akinek az sem jó, lesznek, akiknek sehogy sem jó, és lesznek akiknek az eredeti fiús, azaz az eredeti verzió a tetsző.

Sziasztok!

Hihetetlenül "jó" érzés azt tapasztalni, olvasni, hogy nem vagyok egyedül ezen problémákkal.
A minap felvételiztem egy helyre, ahol szakácsot kerestek (ausztrál tartományban, mivel én a nem messze lakom a határtól és beszélem a német nyelvet is).
Szóval a "főúr", a vezető, akinél állásinterjún voltam egy bigott fickó volt, akiről az első benyomásom nem kedvező, főleg nem, hogy hihetetlenül furán nézett rám, körülbelül, mintha valami ufó lennék, vagy ilyesmi.
Jelenlegi helyzetem a következő:
Male to female transzszexuális nő vagyok, aki (főleg a pénz és a munka miatt) még kényszerből pasiként él és keres éppen újra megélhetési lehetőséget, valamint, hogy a műtétjeimet, hormonokat fizetni tudjam.
azért, hogy rajtam ne múljon az, hogy állásom legyen, megteszem azt is, amire sokan nem lennének képesek, mégpedig, hogy összekötöm a hajam és lemosom a sminkemet, és elmegyek az eredeti nevemmel , mindehhez jópofit vágva munkát, megélhetést keresni, figyelve arra, hogy senki, ha lehet, semmit ne vegyen másságomból észre.
Egyre nehezebb ezt megtennem és egyre nehezebben viselem mindezt el, belefáradtam, hogy beilleszkedjek a pasik közé, főleg, hogy mivel a bennem a transznemű jegyek eléggé észrevehetőek, gondolok itt az alapból nőies hangomra, és testalkatomra,a kerek arcomra, amik ts szemmel klassz dolgok, mert sokan ezt a szintet több éves hrt-vel érik el, de ilyenkor nagyon hátrányos, hiszen sokan azt gondolják, hogy meleg vagyok...egy nőies, feminin meleg pasi.
S ezért ha nagy ritkán fel is vesznek, szinte mindenhol kigúnyolnak, összesúgnak a hátam mögött és nem egyszer előfordult az is, hogy a szemembe lebuziztak és köpdöstek, ha elmentek mellettem.

Nem tudom, meddig bírom még mindezt, és, hogy van -e elég erőm még továbbra is elviselni az emberek tudatlanságából eredő megkülönböztetést és elítélést, hogy pénzt gyűjthessek, és elkezdhessem a hormonokat és ki tudjam fizetni a kasztrációmat.
Csóró családból származom, nem tartozom azon szerencsések közé, akiknek anyuci, apuci ki tudja fizetni a szakvéleményektől elkezdve a szőrtelenítésen át a hormonokig szinte mindent.
Sőt!
Anyum meg sem ért engem, előítéletes velem szemben, és hallani sem akar az egészről!
Apukám kedves, és intelligens, Ő átérzi, felfogja a helyzet mélységét!
Az az anyagi erőforrás,amit összegyűjtögettem az elhatározásom óta, az elment a szakvéleményeimre, a megélhetésre.
Legalább elmondhatom, hogy azok már megvannak...

Szóval fel a fejjel mindenkinek! Nem vagyunk, nem vagytok egyedül.
Azért vagyunk itt, hogy erőt meríthessünk egymásból és elmesélhessük a bánatunk és örömünk, ha ilyen is ér néha.

Mindezt azért írtam le, hogy erőt meríthessetek belőle és Ti is írjatok, hogy minél többen lássuk, mi a helyzet ezen a téren, osszuk meg tapasztalatainkat.

Puszi: Szabina.

Tarts ki, Szabina! Nem szabad, hogy ez a tapasztalat elvegye a kedved. Amúgy láttam már nem egy, "meleges" viselkedésű srácot a vendéglátásban (jellemzően pincéreket).

Sajnos nem kell ahhoz ts-nek vagy melegnek lenni, hogy az ember "bigott fickókba (csajokba" botoljon. Ha a főnök/felvételiztető éppenséggel olyan ember, aki magával sem oké, nemhogy más emberekkel, akkor már veszett fejsze nyele amúgy is, ha valaki túl okos, túlképzett, túl szép, túl csúnya, nő, férfi, budapesti, vidéki, szeplős, bajszos, vízöntő jegyű...

Interjúkon szereztetek már pozitív tapasztalatot?

Az illem és a ts-ség ugyanis néha üti egymást, ez az aggályom.
Ha az ember meghagyja az arcszőrzetét, ápolatlannak gondolhatják. Ha megborotválkozik, akkor ott a feszengés, hogy nem gondolnak-e valamit ("átoperált nő", meleg fiú) a háttérben. Az elegancia amúgy is feszélyező tud lenni. Bár a szövetnadrág tartalmát talán nem vizsgálják.

Holnapra behívtak egy komoly pozícióra, a közvetítő fejvadászon már túl vagyok, most a céghez kell menni. Elsősorban a megjelenés szempontjából vannak félelmeim, főleg, hogy a hőség és az izgulás izzaszt is.
Ki hogy szokta meg az új nemében való helytállást ilyen stresszhelyzetekben?

Szevasz Grindylow!
Belekotyogok, mert szerintem az arcszőrzet nem ápolatlan, hanem nagyon trendi dolog manapság. Nézz körül, menő modellfiúkat is komoly szakállal vagy borostával menedzselnek.

Helló, Hipp! Ebben tényleg igazad van, ám ez egy kicsit konzervatívabb terepnek tűnik, ezért vannak kétségeim. Mindenesetre nem tartom célszerűnek, hogy egy interjú kedvéért meghazudtolja magát az ember, úgyhogy valami köztes megoldást fogok kitalálni a megjelenésben, ami az én stílusomat ötvözi az elvárásokkal. Ha meg nem leszek szimpatikus, így jártunk, elesnek egy nagyszerű munkaerőtől.

grindylow beküldte:

Az arcszőrzet valóban lehet ápolatlan pl szalonnadarabkákkal, spagettivel, de ha designosra van kreálva, akkor erősít a férfi identitásodban, érdemes felkeresned ez ügyben egy borbélyt b-vel.
Nehéz ugyan megtenni, hogy ne gondold ilyen helyzetben, hogy minek gondolnak, - szakállal pl esélytelen, hogy átoperált nőt látnak, ezért is preferálnám - de minél jobban fél az ember, hogy mit gondolnak róla, annál kevésbé tud a belső valóságára figyelni, azaz, hogy mi Ő, ebből adódóan férfiként helytállni.

Azt fogja gondolni, amit te gondolsz magadról. Ezért egy felkészült, trendiszakállas, és győztes férfiként lépj elé.
Urológiai vizsgálat szerintem nem lesz, ez elvethető, de ha magabiztosságot ad, varázsolj tartalmat az alsóba, de szigorúan csak elölnézetben.

Az elegancia önbizalom erősítő is tud lenni, mert amit kívül visel az ember, az hat belülre, egy elegáns és hibátlan ruha, továbbélezheti és még precízebbé teheti a gondlatokat tapasztalataim szerint.

Sikert, erőt, kitartást!

Szia!


Bár már biztosan túl vagy az interjún, azért szorítok Neked, hátha épp ezekben a pillanatokban állsz helyt.
Egyébiránt én azt mondom, azt vallom, hogy a saját stílusodból eredő komfortérzet megadja az önbizalmad, a magabiztosság alapját, így könnyebben elfogadod, elfogadtatod magadat!

Majd írj, mi volt.

Puszi: Szabina.

Szia, Szabina, neked is köszönöm a figyelmességed. Túl vagyok azóta másik beszélgetésen is, az interjúkon szokásos idétlen kérdések és provokációk szerencsére nem lógtak bele egyáltalán a ts-témába. A "sorold fel három jó és rossz tulajdonságod" című, gyakran előhozott szöttyöt is megúsztam eddig.

Interjúzás terén is vannak olyan dolgok, amelyekre a váltás után oda kell figyelni. Nyilván az öltözködés szabályainak érdemes utánajárni, másrészt olyan apró udvariassági gesztusok is vannak, amik a nemváltással megváltoznak. Pl. férfiként az ember megvárja, míg a női interjúztató kezet nyújt, és később ül le, mint ő, míg nőként először ő nyújt kezet a férfinak. Ami még feltűnt, hogy sokkal kevésbé tegeznek le, mint régebben. Ez mondjuk lehet új tendencia is a munkaerőpiacon (de meg is öregedhettem ).