Üdv, Vendég
Felhasználóinév: Jelszó: Emlékezz rám

TÉMA: Mellkas műtét

Válasz: Mellkas műtét 9 hónapja 3 hete #45149

Szóval. Ugye mellkasműtétet szeretnék az ősszel, és ennek kezdek most komolyabban utánajárni.
Eddig Tizedessel beszéltem az árakról és feltételekről. De nem úgy szeretném, h az első dokival való beszélgetés után már le is zárom magamnak a lehetőségeket, szemellenző fel, és nem is tájékozódok tovább, hanem szeretnék minél több lehetőséggel, ajánlattal tisztában lenni, h egy minél szélesebb palettából választhassam majd ki a legmegfelelőbbet.

Szeretnék tőletek tanácsot kérni, h kit ajánlotok? Kit hívjak még fel? Írjatok a dokikról ilyen tapasztalatokat... (Elolvastam már a Király- és Tizedes-topikot is am.) Ki mennyiért csinálja körülbelül, irányárban? (Balajthy Tiborról olvastam egy másik topikban már ezt.) Ha vkinek van vmi tapasztalata, infója egyes dokikról, akkor azt írja már meg, jó? Főleg olyan tapasztalatokra gondolok, amik szerepet játszhatnak abban, h egy kezdő kihez megy. Lehet, h ilyen előny-hátrány táblázatokat is csinálok majd...
Írjátok már meg, h ha ti most lennétek ebben a helyzetben, az én helyemben, akkor kit választanátok...?

Nekem az lenne a lényeg, h minél olcsóbban meglehessen. (Persze természetesen a szépség is fontos, nagyonis. Szóval inkább úgy mondom, h a szépség, meg az ár, amik a legfontosabbak.) A 750 is húzós, hátmég a Balajthy-féle ár. Jó lenne, ha kijönne pár 100 ezerből. És az is jó lenne, ha nem kéne hozzá a névváltás, csak a 18. év betöltése...

Még most augusztusban jó lenne feltérképezni a lehetőségeket, és meghoznom egy végleges döntést, h tudjam, h mennyibe kerül, így mennyi hitelt kell rá felvenni... :whistle: :dry: Mert akkor még a hitelt is jó lenne elintéznem, vagy legalább utánanéznem a lehetőségeknek még augusztusban, h ne egyetem alatt terheljen majd az is... Meg amit a Király-topikban is mondtam, h ha Tizihez megyek, hozzá aug. végén már konz, így aug. végéig kell tudnom, h megyek-e.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 9 hónapja 2 hete #45154

Csobó Zsolt. Nála már csináltatott vki? Tapasztalatok???
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 9 hónapja 2 hete #45155

Majdnem hozzá mentem, de miután kettő olyat is láttam amit nagyon elrontott, ezért lefújtam.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 9 hónapja 2 hete #45167

És Gill Endréről vmi? Nála csináltatott már vki?
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 9 hónapja 2 hete #45185

Én Csobónál voltam. A nagy méreteim ellenére a kulcslyukas módszert csinálta. Hegek ugyan nem maradtak, viszont nagyon rondán lóg a bőr még most is. Hat éve volt a műtét, mostanság is előfordul, hogy fáj, a bal oldal különösen ronda, van benne egy nagy pukli, mintha ott nem szedte volna ki rendesen. A bimbó fölött van egy nagyobb bőrterület, ami érzéketlen, vagy legalábbis majdnem. Az alsó műtétet szintén ebben a kórházban csinálták, ott is átvágtak valami ideget, mert a hasamon is van egy jó nagy, érzéketlen terület. :(
Csobót max. annak érdemes választania, akinek kicsik a méretei. Bár a hely is elég gyatra, napokon át nem vették észre, hogy allergiás vagyok az antibiotikumra. Csak akkor kaptak észbe, amikor már hólyagok jelentek meg a kezeimen. Persze, ez évekkel ezelőtt volt, azóta talán változott. Ja, még rosszabb lett... :whistle:
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 9 hónapja 2 hete #45186

Na jó, arra is rájöttem, h Csobóhoz nem megyek... :ohmy:
Amúgy meg ha nagyobb méretnél a kulcslyuk nem ad szép és korrekt eredményt, akkor mért ragaszkodott ahhoz? Akkor mért nem csinálta mondjuk dupla metszésessel, ami nagyobbnál is jó eredményt ad?
És mit jelent ez a "nagy méret"? Egy talán kicsit C felé hajló 75B-s annak számít? Egy ilyen mérethez melyik technika lenne a jó sztetek?

És most komolyan, Gill Endre...??? Mert ő elég esélyes sztem. Vagy esetleg Mihályfi László és Papp Péter? De G.E. a legesélyesebb sztem...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 9 hónapja 1 hete #45274

Húúúú micsoda vidit láttam!!! :S

Figyelem: Spoiler! [ Klikk a kinyitáshoz ]

Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 9 hónapja 1 hete #45304

Olyat csinált már vki, h olyan orvossal csináltatott mellkasműtétet, aki vmilyen kórház keretein belül dolgozik, és ezért olcsóbb? H nem olyan, h van egy önálló plasztikai sebészete, hanem egy sima, mondjuk megyei kórház plasztikai sebésze, akihez mondjuk háziorvos is be tud utalni esetleg? Tud vki ilyen dokit Miskolcon, vagy a környező megyék nagyvárosaiban (mondjuk Eger, Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok...)? Ha találnék ilyen dokit, akkor lehet, h nem kéne olyan messzire utaznom, és olcsóbbra kijönne... xDD

De most komolyan válaszoljatok már! Mert tényleg fontos lenne, h találnék dokit minél olcsóbban... és hamar. Mert október 15-én folyosítják a diákhitelt, és akörülre már jó lenne időpontot kapnom vhova.

És ha vki tudna egy olyan dokit, akinél 200 ezer alatt megúszom, az nagyon-nagyon-nagyon jó lenne... Ennyi a diákhitel maximális összege, és saját pénzből hozzátenni nem nagyon tudok... Szóval majdhogynem muszáj lenne ennyiből kijönni. Fogalmam nincs, h mi lesz, ha maradnak ezek az 500-800-as ajánlatok a képben... :dry: Mert nem tudom kifizetni... (De nehogy azt mondjátok már, h ha csóró vagyok, mit pattogok, mért nem rohadok meg szép csendben, zokszó nélkül ebben a testben... Szóval nincs olyan opció, h várjak x évet, végezzem el az egyetemet, és gyűjtsek, blabla. Ennek most kell meglennie.)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 8 hónapja 3 hete #45624

Sziasztok!
Szeretnék érdeklődni, hogy Tizedes dokinál, most mi körül forognak az árak? Jó lenne ha olyan tudna ebben segíteni, válaszolni, aki mostanság fordult meg nála :)
Köszönöm
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 7 hónapja 2 hete #46330

Közvetett infóval rendelkezem csak, egy srácon keresztül jött.
A kórházban vagy 300-350e körül van, a magánklinikán ettől sokkal borsosabb.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 6 hónapja 1 hete #46763

Két kérdés.

1. Tud valaki olyan orvosról, aki vágás nélkül eltávolítja a műtét után bennmaradt alvadt vért, esetleg varratot? Látványra nem rossz az eredmény, viszont kellemetlen érzetet okoz. Olvastam olyan eljárásról, hogy zsírsejteket "robbantanak" szét egy eszközzel, és természetes úton távozik aztán a megtámadott rész. Ez kamu, vagy lehetséges a szervült vérömleny eltávolítása is ezúton?

2. Ti hogyan válaszoltok, ha valaki a hegetek eredetéről érdeklődik?
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 6 hónapja 2 napja #46883

Csak a 2. kérdésre tudok annyit válaszolni, hogy magyar honban fesztiválon 2-szer kerültek szóba a sebeim pár találkozás után, kicsit már személyesebb hangulatban, én felvállaltam, ki vagyok, mi vagyok, meghökkentek, rájöttek, hogy kényes volt a kérdés, zavarba jöttek, aztán az egyik srác, mivel futtában kérdezte, futtában le is szállt a témáról, a másikkal meg am is együtt lógtunk napokig, úgyhogy vele meg kiveséztük a témát is, jó véleménye volt. egy emberrel több, akinek már van fogalma erről a jelenségről, és hogy hogy működik. Ezen kívül soha senki nem méltatott még arra se, hogy észrevegye.
Ha netán egy vadidegen csak azért jönne hozzám, hogy mi ez, elhajtanám, hogy semmi köze hozzá, vagy elviccelném, hogy "és akkor jött az a medve...", és ha nem hiszi el, akkor "így járt". De nem jellemző a kérdezősködés.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: MoonEyes

Válasz: Mellkas műtét 6 hónapja 1 napja #46888

Tőlem sem kérdezte senki, pedig járok úszni is, ha van rá időm, nyáron volt. h hetente 3-4 alkalommal is. Dolgoztam olyan helyen is, ahol át kellett öltözzek, ott sem kérdezett rá senki, az emberek vagy nem vették észre, vagy ha észre is vették, nem akartak rákérdezni, ki tudja. Mondjuk furcsállanám is, ha egy vadidegen csak úgy odajönne, és kérdezősködne, én sem megyek oda senkihez, h megkérdezzem, mi az hosszú, csúnya heg a bácsi hasán... :ohmy:
Ha mégis megkérdezné vki, akár idegen, akár ismerős, megmondanám neki az igazat: Volt egy komolyabb műtétem, de nem szeretnék róla beszélni, szerencsére most már jól vagyok.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 6 hónapja 1 napja #46892

Tőlem gerincvizsgálaton kérdezte meg kerek-perec, aki vizsgált. Azt mondtam, hogy daganatom volt, erre nagyon bociszemekkel nézett, úgyhogy hozzátettem, hogy végül is nem rosszindulatú daganat volt. :pinch: Zavarban voltam, az első alkalom volt, hogy rákérdeztek.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 4 hónapja 4 napja #47581

Sziasztok.

Uj vagyok meg az oldalon, szorgalmasan olvasgatom a topikokat. De azert meg sok homalyos pont van. Remelem turelemmel valaszoltok kezdo kerdeseimre :laugh:

Tehat, most akkor melyik dokiban is erdemes gondolkozni? Nagyon sok fele variaciot lattam mar. Volt aki mostanaban esett at a muteten? Mikor erdemes raszanni magunkat? 20 eves vagyok, - szerencsere- kicsi mellekkel. Ez befolyasolja a vegkimenetel sikeresseget? Meguszhato kisebb vagassal stb? Korulbelul milyen arban erdemes gondolkozni a konzultaciotol kezdve a vegkifejletig? A mutettol szamitva mennyi ido a gyogyulas? Ertem ez alatt, hogy a kes ala fekvestol mikortol mozgas kepes az ember, hogy ellassa a hetkoznapi feladatait? Meddig kell meg utana kontrollra jarkalni? Es meg annyit, bar talan ez picit off, nem iazan ertem meg a hormonkezeleses dolgot. Erdemes elotte elkezdeni vagy varni kell a mutet utanig? Szeretnem hogy ha eljutok a rogos ut kezdo pontjara akkor hivatalosan "szabalyszeruen" :side: vegig csinalni. A leheto legkevesebb komplikaciora valo esely nelkul. Ja igen, egy ilyen mellkas mutetnel milyen komplikacioktol kell tartani? Gondolom azert halalos kimenetel nem nagyon van. Meg lattam itt sokfele kifejezest a modszerre. Ha valakinek van turelme hozzam leirna hogy milyen fele-fajta modszer van a mell eltavolitasra? Nagy szepen megkoszonnem es elnezest a sok sok bugyuta kerdesert. Meg csak 1-2 napja olvasgatom az oldalt, de hihetetlen megkonnyebbules,hogy nem vagyok egyedul. Igy sokkal konnyebb volt magamnak is beismerni hogy mivel allok szemben. :unsure:
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 4 hónapja 4 napja #47582

Kedves Donnie!
Üdv! :S Nem tudom a fórumon túl rátaláltál-e már a TranszVanillára is, de hasznos lenne ott is alaposan szétnézned. ;)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 4 hónapja 4 napja #47594

Szia Donnie!

A műtéti technikák részletesen le vannak írva a transzvanillán, ha ezen felül még lenne kérdésed, akkor azt majd a műtétet végző orvossal kell megbeszélned.
Mivel most már mindenhol pénzbe kerül a műtét, a helyedben nem csak 1 orvoshoz mennék konzultációra, hanem minél többhöz. Ha a hivatalos utat akarod járni minden téren, akkor azonban vedd figyelembe, h méh és petefészek eltávolítás előtt nem nagyon fognak felírni hormont (max tablettát, ami nem sokat oszt-szoroz). A mellkasműtéttel kapcsolatban igazából édesmindegy, h hormonoztál-e előtte, vagy sem, van doki ragaszkodik hozzá, h ne hormonozzál előtte, van akinek mindegy, külföldön pedig a többség már rég hormonon van, amikor műtőasztalra kerül (vhogy nem vettem észre, h annyival tragikusabbak lettek volna az ő műtéti eredményeik... ;) )
Az árak folyamatosan változnak, ezért ezen a téren itt senki nem fog tudni neked okosat mondani, ezt is konzultáción kell megkérdezni. Márcsak emiatt is érdemes több dokihoz is ellátogatni, mert néha óriási különbségek lehetnek (ezen a téren nem igaz a mondás, h ami olcsó, az biztosan sz*r...). Maga a konzultáció, hacsak nem magándokihoz mész (amit nem ajánlok, mert nagyon drágák, és általában kevés tapasztalatuk van ezekben a műtétekben) ingyenes szokott lenni.
A gyógyulás nyilván egyénfüggő, h mennyi idő, ugyanúgy, ahogy a fájdalomtolerancia is. Én egyben végeztettem a csonkolásos műtéteket, de így is nagyon hamar lábra álltam, első nap már sétálgattam, 1 héttel később ha óvatosan is, de el tudtam látni a magam körüli teendőket (mondjuk nyilván sportolni, nehezebb dolgokat emelgetni, sokat hajolgatni meg hasonlókat egy ideig nem fogsz). A teljes gyógyulás azt szokták mondani kb 1 hónap, de magad fogod érezni, h mi az ami jót tesz, és mi az ami nem. Kontroll nekem úgy emlékszem 2 volt, az első talán 2-3 héttel a műtét után (bár ezen a téren nem biztos, h mérvadó vagyok, mert nálam volt enyhébb komplikáció is), a második talán 1.5 hónappal később.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 3 hónapja 4 hete #47649

Szia Donnie!

Teljesen egyet értek az előttem válaszolókkal. Még annyit tennék hozzá, hogy a bőr feszessége az évek előrehaladásával csökken, ezért 20 éves korban bőven szép eredménye lehet a műtétnek.

transvanilla.hu/mutet/female-to-male-mut...m/27-melleltavolitas
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 3 hónapja 4 hete #47651

Koszonom a valaszokat! :)

Konzultalni mikor erdemes a dokikkal? Pl en nyar elejen szeretnem letudni a mell eltavolito mutetet, sokkal elotte erdemes felkeresni a szakorvost? :dry:
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Válasz: Mellkas műtét 3 hónapja 3 hete #47681

Szia! Erdemes minel hamarabb nekikezdeni a dolgoknak, ha haladni akarsz, mert a dokiknal is hosszu lehet a varakozasi ido. Nem tudom, hogy most hogy van, de par eve pl. Tizedes dokihoz tobb hettel kesobbre kapott az ember konzultalni idopontot, a mutetre meg honapokat kellett varni. A masik meg az, hogy nem tudom, hogy most elvegzik-e a muteteket nevvaltozas elott, vagy csak utana. Az meg onmagaban hosszu procedura.
Szoval ha nyar elejen mutetet akarsz, akkor drukkolunk, hogy osszejojjon! :woohoo: De addig is talan jo, ha kiprobalgatod a leszoritast, az igen hasznos, foleg ha nem nagy a cuccos. :pinch:
(majd valaszolok privatban is, ha kicsit tobb idom lesz)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Oldal elkészítésének ideje: 0.429 másodperc
A pinkvanilla.hu fórumán található hozzászólások a  szerzőik nézeteit tükrözik, és nem a pinkvanilla.hu álláspontját - így az nem vállal felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitterFurl

Friss

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Free live stats and visitor counter for Joomla, Wordpress, Drupal, Magento and Prestashop