Előre is elnézést, mert nagyon hosszú sztori lesz, de ezt lehetetlen csak pár mondatban elmesélni.

Kezdeném az elején, kicsit mesélnék magamról. 23 éves lány vagyok, 8 éves korom óta tudom, hogy a lányokat szeretem. Emiatt kiskoromban mindig fiú akartam lenni, azóta is fiúsan öltözködöm. Szóval identitászavaros voltam nagyon sokáig, de szerencsére rájöttem arra, hogy nem kell fiúnak lennem ahhoz, hogy egy lány szeressen. Nem mondanám magam leszbikusnak, mert a női lélek az, ami igazán érdekel, nem pedig a női test, de nem áll tőlem távol a szexualitás sem.

Rengeteg csalódás ért már eddigi életem során. Mindig a rossz lányokba szerettem bele, akik vagy heterok voltak, vagy "rosszabb" esetben egy csapatban játszottunk, de nem jöttem be nekik, ezért nem volt náluk esélyem. Sokszor voltam már szerelmes, de soha nem viszonozták még az érzéseim. Ezért úgy döntöttem, hogy bepróbálkozok a PV leszbi társkeresőn. Kb. fél éve regisztráltam fel először, annyira nem foglalkoztam a dologgal, de rámírt két kedves lány is. Az egyikkel csak a barátkozásig jutottunk el, a másikkal pedig elkezdtünk találkozgatni is. Eleinte úgy nézett ki, hogy lehetett volna valami, de sajnos aztán ő sem akart tőlem semmit. Még a barátság se akart működni vele, ezért meg is szakadt vele a kapcsolat végül, pár hónap után. Eltelt azóta néhány hét, aztán május elsején úgy döntöttem, hogy felregisztrálok újra a társkeresőre, hátha most több sikerrel járok.

Írtam magamról egy keveset, megadtam az alapadataim. Képet nem töltöttem fel, mert egyrészt nem szerettem volna, ha megtalál valami ismerős, másrészt nem akartam, hogy most is a külsőmmel fogjak meg valakit. Nem mintha akkora szenzáció lennék, sőt igazából maximum átlagos kinézetűnek tartom magam, de ugye a szépség relatív. Szóval elkészült a profilom, elkezdtem keresgélni. Mivel elég félénk vagyok, ezért csak "lájkolni" mertem mások profilját, írni nem mertem senkinek. Azt vártam, hogy majd ők keresnek engem.
Keresgélés közben találtam egy lányt, aki a profilja alapján nem fogott meg, mert kevés volt az infó róla, így azt hittem, hogy valami hatalmas partiarc lehet, aki minden hétvégén szétcsapja magát. Viszont nagyon szép, kedves és lányos arca volt, de nem is mertem még csak lájkolni sem a profilját, mert valahogy úgy éreztem, hogy kevés lennék én hozzá.

Nos, másnap mégis az előbb említett lánnyal hozott össze a sors. Ő írt nekem egy üzenetet, hogy szeretne velem ismerkedni. Úgy, hogy nem is volt fent képem, de valahogy a bemutatkozásom megtetszett neki. Hirtelen nem is tértem magamhoz, hogy miért írhatott rám, meg berezeltem, hogy ha meglát, akkor tuti elmegy tőlem a kedve. Nem így lett. Meséltünk egy kicsit magunkról egymásnak. Szinte teljesen az ellentéte volt annak, ami a profilja alapján lejött. Értelmes, okos, kedves, őszinte és megkapó volt. A kora is pont jó volt: 21 éves. Annak pláne nagyon megörültem, amikor mondta, hogy szegedi, mivel nekem az van tervben egy ideje, hogy odaköltözöm, így együtt lehettünk volna.

Kiderült, hogy ő kb. egy éve jött rá arra, hogy a lányokat szereti, miután észrevette, hogy a fiúkkal való kapcsolatai üresek voltak számára. Ez engem nem zavart, mert érződött, hogy igazat mond, nem pedig "csak unatkozik". Szóval neki sem volt még soha barátnője és nagyon szeretett volna már egyet, pont annyira, mint én. Már az első pár levélváltás után azt írta, hogy szimpatikus vagyok neki, aztán küldtem neki képet magamról és mondta, hogy vegyem fel Facebookra, mert neki ott könnyebb lenne tartani a kapcsolatot. Szóval felvettem, ekkor még csak 3 napja ismertük egymást. Azt az estét végigbeszéltük, vagy 4-5 órát biztos. Már itt is érződött, hogy egyre jár az agyunk, hűségesek vagyunk, hasonló a gondolkodásunk, a nézeteink, és az érdeklődési körünk is összepasszol. Megígértük egymásnak, hogy nem fogunk másokkal foglalkozni a társkeresőről. Nagyon jól elvoltunk, alig vártuk minden nap, hogy végre beszélgethessünk egymással.

A 4. napon már elkezdett velem flörtölni. Először nem tudtam mire vélni, azt hittem, hogy csak viccel és ezt meg is mondtam neki. Ebből volt egy kis sértődés részéről, de bocsánatot kértem és megbeszéltük, hogy mindketten elég felnőttek vagyunk már ahhoz, hogy ilyenekkel ne viccelődjünk, mások érzéseivel ne játszadozzunk. Szóval komolyan gondolta a bókolásokat, aztán már én is úgy voltam vele, hogy hagyom neki és én is próbálom csapni a szelet. Már bevallottuk, hogy sokat gondolunk egymásra és jó lenne egymás hangját hallani, beszélgetni élőben is. Tényleg nagyon elvoltunk, nagyon megfogtuk egymást már pár nap alatt. Olyan gyorsan jött az egész, nem is tudtuk felfogni hirtelen, hogy mi ez, de baromi jó volt mindkettőnknek.

8-án nem írt egész délután. Egyébként is elég paranoiás vagyok, de valahogy azt éreztem, hogy baj lehet, rettenetesen aggódtam, mert előtte sose telt el úgy egy fél nap, hogy ne jelentkezett volna. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor végre este írt, de sajnos rossz hírrel jött: történt vele egy kisebb baleset. Elszédült az udvarukon és pont úgy esett el, hogy beverte a fejét, ráadásul valami hülye beton virágosládába. Ömlött az orrából a vér, alig akart elállni. A fején a sérülés nem tűnt komolynak, de azért természetesen bement a sürgősségire, ahol összevarrták neki a sebet. Ott azt mondták, nincs nagy baj, a CT és a röntgen nem mutatott semmit, de azért kapott valami gyógyszert és hétfőn még várt rá egy vérvizsgálat.

Azt azt estét is végigbeszélgettük, mondhatni szikrázott körülöttünk a levegő, még így neten keresztül is. Megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e velem találkozni még a hónapban, és azonnal azt válaszolta, hogy igen, nagyon is. Meg is beszéltük, hogy 2 hét múlva ráérünk mindketten. Ennek nagyon megörültem, már alig vártam, hogy végre láthassam. Aztán egyik dolog követte a másikat és rájöttünk arra, hogy valamit már érzünk egymás iránt. Valami nagyon kellemeset. Itt már olyan dolgokat írt nekem, hogy állandóan én járok a fejében és nagyon szeretné megfogni a kezem, megölelni, megpuszilni, boldoggá tenni. Én is ugyanazt szerettem volna, amit ő. Mindig arról fantáziáltam egyedül az ágyamban, hogy vajon milyen lenne, ha csak úgy ott feküdhetne mellettem és együtt kockulhatnánk vagy pihenhetnénk. Milyen jó lenne, ha érezhetném a bőrét, az illatát, játszhatnék a hajával, szeretgethetném. Vele akartam lenni és ő is velem.

Hétvégén is sokat beszélgettünk. Sajnos az én életem elég zűrös, úgyhogy elég rossz passzban voltam akkor és muszáj volt neki mesélnem, panaszkodnom erről. Végig nagyon megértő volt és próbált vigasztalni, biztatni, hogy minden rendben lesz. Egy szóval nem mondta, hogy csak sajnáltatnám magam. Sőt, örült, hogy őszinte és nyitott voltam vele, hogy megbízom benne, hogy ilyen dolgokat elmondok neki. Másokkal nem ezt tapasztalom ilyenkor, valahogy úgy érzem, hogy az agyukra megyek. De ő más volt, ő megértett. Végre valaki!

Jött a hétfő, a vérvétel. Tudtam, hogy orvosnál lesz, ezért megpróbáltam nem halálra aggódni magam, hogy miért nem ír. De már megint volt bennem egy hülye, rossz érzés. Egész hétvégén panaszkodott, hogy nagyon szédül, de más baja nem volt. Délután írt, megint rossz hírekkel jött. Megcsinálták a vérképet és valami nincs rendben, ezért holnap be kell feküdnie a kórházba. Mondtam neki, hogy valahogy éreztem, hogy kórház lesz a vége. Erre elmondta, hogy az orvosok agyvérzést gyanúját állapították meg nála. Itt már nagyon aggódtam érte, elmondtam neki, amit éppen akkor gondoltam, hogy bármit is mondjanak az orvosok, engem akkor is érdekelni fog. Erre azt válaszolta, hogy ez nagyon jól esik neki és sokat jelent neki most az, ilyen hülyeségek közt, hogy én létezem. Itt már elkezdtem bőgni, megint egy rossz érzés volt bennem. Nagyon féltem, hogy elveszítem. Megint nyugtatott, hogy, ne sírjak, mert nincs miért, hogy nem lesz semmi baj, ne aggódjak. De nem tudtam nem aggódni.

Ezt az estét is végigbeszélgettük. Én másnap szakmai vizsgáztam, rá pedig várt a kórház. Megígérte vagy 5x legalább, hogy bármi van, írni fog. Reggel felkeltem, nem írt semmit, nem is volt fent FB-on azóta. Próbáltam nyugtatni magam, hogy biztos nem tud most telefonozni, csak azért nem szólt. Reggel 8-tól délután 2-ig iskolában voltam, 4 vizsgám volt. Végig ő járt a fejemben közben, rettenetesen féltem, hogy valami baja lehet. A negyedik vizsgán már nem tudtam befejezni a feladatot, idő előtt ki kellett jönnöm. Megint egy rossz érzés volt bennem, de már annyira, hogy rosszul is lettem.

Délután írtam neki, hogy nagyon aggódom és ha tud, jelentkezzen. Aznap nem jött semmi. Másnap sem. Elkezdtem az agyvérzés után olvasni a neten, hogy mitől alakulhat ki, mik lehetnek a következményei, de ettől csak még inkább aggódtam, és már nem csak lelkileg, hanem testileg is nagyon rosszul voltam. Közben kijött belőlem egy hosszabb levél, mondhatni egy szerelmi vallomás, amiben mindent leírtam, amit iránta érzek, amit gondolok, és hogy bármi is történjen vele, mellette leszek és támogatom. Hogy ha kell, akár éveket is várok rá, amíg felépül. Aztán még múlt hét hétfőn felköszöntöttem üzenetben névnapja alkalmából. De erre sem jött válasz. Akkor már 7 napja nem hallottam felőle, ki voltam készülve idegileg.

Közben az elején említett, a társkeresőről ismert barátomnak meséltem el, hogy mi történt a lánnyal, hogy mi van köztünk és hogy nem tudok róla semmit. Ő nem ismerte személyesen, viszont a barátnője igen. Ez volt a szerencsém.
Pár nappal később, múlt hét kedden a barátom elmondta, hogy a lány már sajnos már nem él. Elhunyt 12-én. Aznap, amikor vizsgáztam és neki kórházba kellett feküdnie. Nem akartam elhinni, hogy ez történt, kellett pár perc, mire felfogtam. Rettenetes volt megtudni, hogy meghalt, hogy már sosem találkozhatok vele.

Azóta borzalmas lelki állapotban vagyok. Nincsenek öngyilkossági gondolataim, de nem érdekelne, ha meghalnék. Egyáltalán nincs kedvem élni, nélküle nincs. Úgy érzem, mintha kitéptek volna a szívemből egy hatalmas darabot. Üresség van bennem, mégis tele vagyok érzelmekkel és emlékekkel. Soha senki iránt nem éreztem még olyat, mint iránta. Nem érdekeltem még előtte senkit ilyen komolyan, nem viszonozták az érzéseimet. Ő viszont igen. Nagyon sokat jelentett nekem, valahogy úgy éreztem, hogy nem is csak egy barátnő lehetne számomra, hanem egy lelki társ, az igazi, a nagy ő. Bármit megtettem volna érte, hogy boldoggá tegyem, és biztos vagyok benne, hogy ő is megbecsült volna engem. Azt a 10 napot, amit adott nekem, amíg ismerhettem, semmihez sem tudom hasonlítani. Csodálatos volt, amilyen ő is. Teljesen belezúgtam ennyi idő alatt. Ezért nagyon, de nagyon fáj, hogy elveszítettem. Hogy nem kaphattam egy esélyt az élettől, hogy bebizonyítsam, méltó vagyok hozzá.

Ma van 2 hete, hogy meghalt. Nem tudom, mit tegyek, hogyan kezdjek el továbblépni. Eddig állandóan bőgtem, most már harmadik napja csak 1-2x pityeregtem miatta. Nem érdekel más, nem is akarok most senkit. Szeretném megadni neki a tiszteletet azzal, hogy meggyászolom. De fogalmam sincs, hogy vészeljem ezt túl. Semmi nem köt le, mindenről ő jut eszembe, állandóan csak rá gondolok. Eszméletlenül hiányzik. :'(

Sajnálom, hogy ezen kellett keresztülmenned

Sajnos a továbblépésen csak az idő segít. Az jó ha kisírod magadból a fájdalmat, és a levél is jó ötlet volt, hogy legalább így valamennyire kiírhattad magadból azt, amit neki végül nem tudtál elmondani. Ha van olyan a környezetedben, akivel megoszthatod a történteket és a gyászod, az is lehet segítene. Vagy ahogy eddig is tetted, kiírni magadból, rajzolni vagy ami más eszedbe jut, mint kifejezési mód.

Ha úgy érzed nincs kivel beszélned, és szeretnél olyat aki elfogadóan meghallgat, a Háttér Társaságnak van lelkisegély vonala, telefonon és Skype-on elérhető: www.hatter.hu/szolgaltatas/informacios-es-lelkisegely-szolgalat

Legyél kedves magadhoz, nehéz időn kell most keresztül menned. És az nem is kérdés, hogy méltó voltál-e hozzá, hiszen bejöttél neki, érdekes, értékes embernek talált.

Sajnos, hogy nem tudtatok több időt együtt lenni, de az a 10 nap biztosan neki is sokat jelentett.

Őrizd meg a közös emlékeiteket, mint egy ajándékot, amit tőle kaptál.

Köszönöm szépen a hozzászólásod.

Nagyon sok barátomnak meséltem és áradoztam róla, aztán sajnos mindnek el kellett mondanom egyesével azt is, hogy mi történt. Ez kegyetlen volt. Néhányukkal tudok beszélgetni erről a dologról, de valahogy nem érzem, hogy megértenének, egyikükkel sem vagyok egy hullámhosszon érzelmileg... úgy, mint vele voltam. :'( Egyedüli segítség most a barátnőm barátnője, aki személyesen ismerte őt, de ő sem annyira, mert csak párszor beszélgettek. Ő is hasonlón ment keresztül jó pár éve, így azt hiszem, megérti a helyzetem.

Már vagy 3x végigolvastam az összes beszélgetésünket. Szerintem sikerült vele éreztetnem, hogy mennyire fontos volt nekem. Remélem, hogy egy kevés kis örömöt és boldogságot adhattam neki az utolsó napjaiban.

Próbálok a jó dolgokra gondolni vele kapcsolatban. Rosszra nem is tudnék, mert olyan nem volt. Az biztos, hogy örökre a szívemben marad és elfelejteni sosem fogom. Csak a fájdalom fog elmúlni egyszer talán.

Én is sajnálom ami történt :'(

Most már értem mit élhetett át fiúm akivel alig 2 hónapja ismertük egymást online és én hirtelen kórházba kerültem és ott is voltam több mint 2 hétig telefon meg minden nélkül, mikor végre haza engedtek a tüdő műtétem után azt mondta azt hitte, hogy már nem élek és már sosem fogom látni az üzeneteit amiket facebookon küldött. Szerencsére én még élek és ez már vagy 3 hónapja történt, úgy nézki jövőhétvégén talizunk is végre.

Ez felfoghatatlan dolog, de nem tehetsz mást mint, hogy elengeded Őt. Csak ne kezd el az önpusztítást. Kérd szakember segítségét ha kell.

Köszi nektek is.

@femmiecristine: Biztos ő is nagyon kedvel téged, ha így aggódott érted. Örülök, hogy neked nem lett bajod. Sok sikert a talihoz!

@parker: Próbálom nem tönkretenni magam, nem fogok elkezdeni inni, drogozni, vagy ilyenek. Az iskolapszichológushoz elküldtek múlt héten és tegnap is beszéltem vele. Hétfőn újra beszélgetünk. Valamennyit segített, de valahogy nem tudom vele, se másokkal megértetni azt a 10 napos kapcsolatot, ami köztünk volt ezzel a lánnyal. Amilyen kevésnek hangzik, annyira tartalmas volt az egész. Szavakba nem lehet önteni, egy ilyet át kell élni. Amikor valakivel már az első perctől kezdve teljesen egy húron pendültök. Amikor valaki belelát a lelkedbe, még így, 100+ km-ről, neten keresztül is, és ki meri mondani azokat a dolgokat, amiket te nem mernél neki, mert félsz a visszautasítástól. Tényleg elképesztően gyönyörű volt, már-már "túl szép, hogy igaz legyen". :'(

Szomorú történet, főleg, hogy ilyenkor nyilván ott van a "mi lett volna, ha". Ezzel együtt egy tíznapos internetes csetelés nem emberi kapcsolat, idővel érdemesebb a valós ismerkedés felé nyitni, nem "özvegyként" élni. Sok erőt hozzá.

Nekem még ennél durvább véleményem van a fenti történetre.

@grindylow: Köszönöm a hozzászólásod, de nem értem, hogy mondhatsz ilyet, miért ne lett volna emberi kapcsolat pusztán azért, mert interneten ismertük meg egymást? Ráadásul azt is leírtam, hogy 2 hét múlva már találkoztunk is volna, és valószínűleg csak rövid ideig lett volna távkapcsolat, ha sikerül a költözés.

Tisztában vagyok vele, hogy naivnak tűnhetek elsőre és azzal is, hogy a legtöbb ember ezt a sztorit nem tudja komolyan venni, de biztosíthatlak afelől téged is és másokat is, akik ezt elolvassák, hogy nagyon is komoly volt a dolog. Nem egy unatkozó, önmagával tisztában nem lévő tizenéves kislányról volt szó, hanem egy határozott, érett gondolkodású, tanult és őszinte nőről, aki nem szórakozott velem, ahogy én sem vele. Az a pár nap legalább egy hónapnak tűnt. Pontosan emiatt nem tudok csak úgy továbblépni és elengedni. Idővel biztosan sikerül, de még nagyon friss.

Sajnos nem olyan helyen, környezetben élek, hogy lóbetűkkel kiírhassam a homlokomra: a lányokat szeretem. Így marad a netes ismerkedés, amivel nekem semmi problémám nincs, és másoknak is bejött. Rengeteg barátomat szintén így ismertem meg, és mikor pár hónap után élőben odaléptek hozzám, egyik sem volt másmilyen, mint aminek addig kiadta magát, senki nem vert át még ezzel soha. Le tudom szűrni már az elején, ha valaki kamuzik.

@mijan: Köszönöm, hogy megtartottad magadnak.

Ki kéne lépni a virtuális fantázia világból a Valóvilágba!; persze ha már az emberfia nincs Önmaga börtönében. (ez csak egy javaslat, nem pedig a fenti "story" véleményezése)

"jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.

Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni
Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet…
…kezdjetek el élni!"

Nem tudom, mégis hogy sikerült erre a következtetésre jutnod, hogy egy virtuális fantáziavilágban, az interneten élném az életem. Egyáltalán nem így van, nem a számítógép és a FB előtt poshadok 24/7. Attól, hogy sok netes barátom van, még a való életben is vannak, és ha tehetem, velük szoktam tölteni a szabadidőmet.

Nem arról kértem kioktatást, hogy ne az interneten ismerkedjek, hanem ahhoz tanácsot, hogy mégis hogy dolgozzam fel ezt az egészet, hogyan kezdhessek el továbblépni. Tök mindegy, hogy hány napig ismertem, ha 2 hónapot írtam volna, valószínűleg akkor is hasonló, empátiától teljesen mentes választ kaptam volna néhány embertől. Hangsúlyozom, attól, hogy az interneten ismertem meg őt, a tény még mindig megmarad, hogy egy hús-vér, valódi, élő emberről volt szó. Ezt alapesetben le sem kellett volna írnom ismét.

Nekem csak balesetet/kórházat kamuztak tali helyett.
Továbblépni? Menj el a sírjához, ez segíthet.

RAMyMamy beküldte:
Én is!

(ki is küldött el téged iskolapszichológushoz ; ott mit is mondtál mi a bajod? )

Nahát hogy ilyen is van hogy neten egy vadidegen akivel beszélt max 1 hónapot Chaten. Aztán ez lesz a vége hihetetlen,szerintem ez nem egy normális dolog ide szakember kell!

@mijan: Ha szerinted én itt most kamuzok, akkor vagy üldözési mániád van, vagy pedig rohadtul maradi vagy. Vagy mindkettő.

Biztosan azért töltöttem el billentyűzetkoptatással ennyi időt, azért írtam le majdnem egy regényben, hogy mi történt, ennyire pontosan, hogy átverjek itt ismeretlen embereket.


Queer portál, meleg közösség... Meg a nagy szart...

Kedves RAMyMamy!

Légy erős, tarts ki! Drukkolok, hogy sikerüljön. Az idő majd mindent megold. Ez lehet, hogy közhely, de nagy igazság.

@Arisztid: Köszönöm szépen. Sajnos eddig is nagyon nehezen sikerült túltenni magam embereken, de ez most még nagyobb kihívás lesz számomra. Megpróbálok türelmes lenni és várni, valahogy elterelni a gondolataimat róla... Ahogy mondod, idővel biztosan jobb lesz.

@grindylow: Sajnálom, hogy téged átvertek (ilyenekkel "viccelődni" elég szánalmas), de nem mindenki ilyen. Ez sajnos még mindig igaz. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy valakivel még az előző estét átbeszéled, majd következő nap már nincs többé...

Nagyon szerettem volna elmenni a temetésére, de sajnos nem volt. Sírja sincs, mert hamvasztották, de tegnap este megtudtam végre, hogy hol szórták el a hamvait. Az egyik kedvenc helyén. Oda biztosan el fogok menni 2-3 hét múlva.

Kicsit lehet, hogy off téma, de szerintem elég sokat elmesél XY intelligenciájáról az, ahogy és amit ír.

RamyMamy mögött a fórumozók minimum 70%-a elbújhat. Nagyon régen láttam itt ennyire értelmesen és szépen megfogalmazott hozzászólásokat, szerintem abszolút süt róla, hogy egy érzelmileg és szellemileg is érett személy írja sorait.

Nyilván nem fogom pár kommenttől megismerni, de ha csak ez alapján kell ítélkeznem, messze kiemelkedik másoktól, neveket nem szívesen mondanék, de van pár fórumozó kolléga illetve kollegina akik képtelenek két épkézláb mondatot összerakni. Amitől néha sírni támadna kedvem.

Szóval kedves Ramy mivel megtiszteltél azzal, hogy tudod használni például a vesszőket, így megosztanám veled az én szubjektív véleményem.

Egyrészt, az internet világában csak az nem történik meg, amit nem írunk meg. Sajnos sok sok szélhámos miatt az emberek egyre gyanakvóbbak. Kicsit eszembe juttatja azt a mesét, mikor a kisfiú állandóan farkast kiált, aztán amikor tényleg jön az ordas akkor senki nem veszi komolyan. Egy karomat tenném rá, hogy valamennyien dőltünk már be kacsa híreknek, nem egyszer, nem kétszer. De miért ne lehetne pont ez igaz? A kétkedőktől kérdem nyílván. Miért pont ez ne lenne igaz? Simán ottvan az esély, hogy kamu. Persze, de amennyi joggal rámondják pár komment után, hogy kamu, pont annyi joggal el is lehet hinni, hogy igaz. Mivel Ramy, elmondása szerint felvette más személyekkel is a kapcsolatot, akik közvetve / közvetetten ismerték a lányzót majd ezután meg is erősítették a dolgot, így azért már nehezebben támadható. Nem hinném, hogy koptatásból ekkorát hazudott volna a csaj. Miért tenné? Ti megtennétek? Ha 10 napig jól elvoltak, miért tünne el így. Elhiszem, hogy sok faszságot olvastok a neten, de azért na...

Másik dolog, 10 nap, oké. És? Pont nektek kéne tudni, hogy aki meleg, biszex vagy akár transz, enyhén szólva is rohadtul nehezen tudunk ismerkedni. Főleg ha valaki kisebb városban vagy faluban lakik. Tényleg nem írhatja ki a homlokára, hogy "hahó meleg vagyok, b.szod" Amikor rohadtul egyedül van az ember, akkor a legkisebb kapaszkodó is életet menthet. Azért 2015-ben ne legyen már beteges vagy gáz vagy épp valótlan az ha valaki a neten ismerkedik. Most komolyan... itt van a facebook. Mindenhol az arcunkba jön. Tényleg megbélyegeznétek a történetét, megkérdőjeleznétek mert az interneten ismerte meg? Ráadásul azt is leírta, hogy oda tervezett költözni, még csak nem is kifejezetten a lány miatt, előtte is tervben volt.Szerintem ennek tudatában is engedték ennyire közel egymást.

Mellesleg megjegyzem, a legjobb barátomat itt a fórumon ismertem meg 2,5 éve. Kb 1 hónap eltelt mire találkoztunk de már akkor úgy éreztem, hogy bármit megtudnánk beszélni egymással, mint két testvér. Rengeteg barátom van ( és volt), vannak akiket interneten ismertem meg igen, és vannak akiket személyesen. De egyik táborból se tudnék kiemelni még egy olyan embert mint akit itt a fórumon ismertem meg. Azóta nagyon is eltudom képzelni, hogy mit érzel, még ha csak 10 napot kaptál tőle.

Találtál valakit, aki megért. Írott szóval is lehet éreztetni valakivel azt, hogy fontos, hogy megértjük, hogy a támaszuk szeretnénk lenni. A történetednél sokan leragadnak ott, hogy interneten ismerted meg. Szerintem viszont ez csak egy mellékes tényező, mintha azt mondanád, kék volt a szeme, vagy barna a haja. Nyílván nem az volt a célotok, hogy hónapokig csak így beszéltek..

Szóval én magamból indulok ki, nem hiszem, hogy valaki ebből viccet csinálna, még egy fórum topicot se érne meg viccből. Szerintem Te tényleg el vagy keseredve, egyszerűen átjön abból amit és ahogyan írsz. ( vagy különben borzasztóan jól hazudsz ) Sőt, annyira el vagy keseredve, hogy már vadidegen emberek segítségét is kérted egy tök névtelen fórumon. Sajnos Te is magadból indultál ki kicsit. Ahogy elnézem, eszedbe nem jutna átverni senkit se, se interneten egy nick név mögé bújva, se a való életben, nem is volt még tapasztalatod ilyen emberekkel - szerencsére- így gondolom nem számítottál arra sem, hogy valaki megkérdőjelezi a történeted hitelességét.

Kicsit komikus nekem ez azért. Ha itt XY azt állítja, hogy ő igazából rossz testbe született és YZ-nek érzi inkább magát, mindenki segít, mert nekünk transzoknak ez úgymond normális, tudjuk mit érez a másik, nem kérdőjelezzük meg, hogy vajon kitalálta csak az egészet, nem kamuzik esetleg? Sőt, tovább megyek, barátainktól, családunktól is elvárjuk, hogy ne nézzenek minket futóbolondnak, ne akarjanak azonnal dili dokihoz küldözgetni. De az, hogy két ember megismerkedik online és az egyikük egy fejsérülés miatt tragikus módon elhunyt, az persze kitaláció. Értem, végül is.

Azért erre a fórumra szerintem kivétel nélkül mindenki azért jön, hogy megértsék és segítsenek neki. Ennél sokkal sokkal meredekebb dolgokkal. Így szerintem az a minimum, hogy nem kérdőjelezzük meg egymást. Ha egy meleg / transz fórumozó megkérdőjelezi a leírtak alapján a történetedet, akkor őt is meg lehet kérdőjelezni, hogy nekünk miért kellene elhinnünk az ő történetét, legyen az bármi. Itt mindenkinek pont ugyan annyi hitelessége van. Az amit leír, ahogy leírja.

A te fájdalmadra nincs orvosság, közhelyesen hangzik de tényleg, az idő majd segít. Minél kevesebbet rágódj a " hogyan" részén, éld tovább az életed, járj iskolába, menj szórakozni, sportolj, hallgass zenét, legyél részeg ha épp ahoz van kedved, bármi. Legyél normális. Ismerkedj tovább. El kell fogadnia az agyadnak is, hogy van tovább, és az, hogy tovább lépsz nem sért meg senkit, se az ő emlékét se senkit a világon. Ezt minél előbb elfogadod így, annál könnyebb lesz. Piszok nehéz attól még, tudom. Ha találunk valakit akinél menedéket érzünk bajunkra-bánatunkra, akkor édes mindegy, hogy 10 napig tette boldogabbá a hétköznapjainkat vagy 10 évig, írott szóval vagy egy öleléssel. Sajnálom, ha valakinek ez nem jutott el a történetből. Aki volt mélyponton az tudja, hogy milyen kicsin múlnak a dolgok.

Ha neked fontos volt ez a 10 nap, akkor ezt senki nem veheti el tőled, se egy komment se semmi. Őrizd meg magadnak a szép emléket, szorítsd össze a fogaid és hagyd, hogy a dolgok rendbe jöjjenek körülötted.

Így fáradtan, hirtelen ennyit tennék hozzá a dologhoz. Először nem is akartam véleményezni a történetedet, de felbosszantott, hogy pont egy ilyen fórumon bélyegeznek meg illetve vonják kétségbe a szavadat és érzéseidet.

Kitartás a továbbiakban is.

Köszönöm szépen, ez most nagyon jól esett.

mijan nak van igaza.... ugyanezt gondolom... hatalmas nagy kamu a történet.... nehogy elhiggyétek.... gondolom te szoktál írni ugyan ilyen színvonalú szív facsaró nyálas hülyeségeket a csajok és pasik blogra is meg a többi szennyre.....

egyébként valószínűleg faszi a kedves user..... és ezekre élvezkedik....

menj femina.hu ra dolgozni ott fizetnek is az ilyen rosszul megírt giccsekért.....


mijan beküldte: