Olyan emberekkel cserélnék eszmét, akiket, miután elmondták, hogy nemet váltanak/melegek/leszbikusok, a szüleik, családtagjaik egyből elutasítottak, és azóta nem érdeklődnek felőlük.

Hogyan kezeltétek az ebből eredő csalódottságot? Normalizálódott a viszony, vagy idővel elfogadtátok, hogy megszakadt a kapcsolat?

De elhallgatott mindenki gyerekek!

Én a nagynénémmel jártam úgy, hogy azt mondta: "Jobb, hogy meghaltak a szüleid, legalább nem láthatnak!"
Rengeteget segített nekünk, hihetetlenül jó fej volt mindig, aztán a nagyi halála (az ő anyja) halála után hirtelen tényleg nagyon öreg és szűklátókörű lett. (70 éves, de sokáig fiatalos volt.) Én azóta nem keresem vele a kapcsolatot. Csak sajnálni tudom egyébként. A helyzet az, hogy számomra ő is meghalt már. Kár érte.

Az én anyám kezdetben elfogadónak tűnt, de a műtétem mindent megváltoztatott. 4 éve nem láttam néha jó lenne ha lenne anyukám akihez fordulhatok , de ha nem tud elfogadni csak rosszabb lenne mindkettőnknek.

a hiányzó vesszőt csatolom

Nekem is van egy ilyen számomra halott nagynéném. Mivel egyébként sem voltunk beszélőviszonyban, nem érdekel a dolog, beletörődtem, nem harcolok az ilyen rokonokkal. A másik nagynéném, az ő testvére viszont homlokegyenest az ellenkezője, kezdettől fogva megértő és jófej. Ezt csak azért emlitem, mennyire különböző lehet két testvér gondolkodása, de ebben nincs is semmi meglepő.
A szülő kérdés már sokkal bonyolultabb, hiszen nem tud az ember érdektelenségbe burkolózva belenyugodni, hogy elvesziti az édesanyját pl. Ugyan nekem anyám nem fordult el tőlem, de képtelen megérteni a helyzetet, nem fogja fel. Vele azért nem adom fel a harcot. Néha ugyan bizonyos szituációkban nagyon mérges tudok rá lenni, de próbálok neki magyarázni rendületlenül, és magával a boldog férfilétemmel bizonyitani, hogy nem elmebeteg a gyereke. Ha nagyon lassú is a fejlődés e téren, de azért van eredménye.
Ha szóba sem állnának velem a szüleim, én talán megpróbálnék más embereken keresztül bizonyitani nekik, bevonva értelmes, elfogadó rokonokat, hogy segitsenek beszélni velük rólam, és a témáról. Magyarul még ha közvetitő utján is, de a kapcsolatot fenntartanám, nem hagynám megszakadni teljesen, hátha egyszer felnyílik a szemük, és észbekapnak, hogy nem érdemes elveszteni a gyereküket.

Nekem a nagynénéim elöttem úgytesznek mintha minden oké lenne a hátam mögött meg utálnak,ezért mint a szart! Bár mielőtt felvállaltam azelött sem volt túl rózsás a kapcsolataim velük. Ők tipikusan azok a fajták hogy jól megy nekik tehetősebbek a szüleim meg nem,meg én sem már ez egy szakadék mert ők különbnek hiszik magukat! Ezáltal az anyukám sem foglalkozik a lány testvéreivel! Engem a szüleim nagyon szeretnek 1 szem gyerek vagyok így nekem könnyebb mert nincs másik gyerekük akit még szerethetnének és óvhatnának. Azt mondták akkor is a gyerekük maradok csak annyi különbséggel hogy akkor lányuk van nem fiuk. Nekem a szüleimmel így könnyü mert mint írtam 1-ke vagyok. Apukám családja megmár nem él az öccse meg nem foglalkozik ezzel ő is nagyon szeret! Úgyhogy ennyit a családról.

Még annyit hogy a nagynénéim számomra nem haltak meg,csak annyi ha ők marhára le szarnak emiatt, amit talán még megis értek valahol.Mert azt nem várhatom el még egy családtagtól sem hogy ezt elfogadja vagy szánjon rá energiát hogy megértsen! Így tehát mint azt írtam ha ők le szarnak akkor én meg le se szarom őket mert arra nem pazarlom még a kaksimat sem! Amúgy meg én nem haragszom rájuk emiatt nem vagyok harag tartó tipus,csak annyi hogy akkor abszolult nem foglalkozom többet az adott emberkével vagy akár emberkékkel! Ha mégis kezdeményeznek megkeresnek akkor viszont állok elébe nem utasítok el senkit abban az esetben!

Nagoyn rossz megközelítés a nemi identitás emberi jogi kategória és elvárhatod, hogy ebben senki de senki ne kérdőjelezzen meg és ne ítéljen el/meg emiatt! Ébresztő nem bennünk van a hiba, hanem az ő rekacióikban!

Én is Így gondolom! Nem választottam azt ,hogy ts legyek . Fáj , hogy nem fogadnak el ,de nem próbálom meggyőzni őket tudják ,hogy hol élek és hogyan ,de nem érdeklem őket. De hiányoznak jó lenne velük megosztani örömöt ,bánatot. Ráadásul a szilvás gombóc készítésnél is jól jött volna az anyai segítség;)

Timcsadria, csatlakozom, általában inkább nem érdeklődnek és ez fáj.

Igen, az a legszomorúbb, hogy megtalálhatnának, de nem keresnek. Így hamisnak tűnik annak a hangoztatása, hogy "az a fontos, hogy te boldog légy"...na igen, de úgy ám, ahogy ők azt elképzelik, különben hálátlan vagy.

Az pedig, hogy valaki egyedüli gyerek, nem feltétlenül azt váltja ki, hogy mindenekfelett őt óvják, hanem akár azt is, hogy "neked szenteltem az életem, és erre ilyen baromságot művelsz unalmadban".
Nehéz így hinni az önzetlen szeretetben.

És igen, a nemi identitás alapvető emberi jog, de a véleményszabadság is. Ahogy anyám mondta: ez a te döntésed. Az enyém meg az, hogy nem fogadom el.
Jogokra hivatkozni rendben van, de jobban működik társadalmi szinten, mint családi szinten.
Meg mint tudjuk: könnyebb szeretni a pandamacikat, mint a magnózó szomszédunkat!

Mert a pandák nem idegesítenek.
Az ilyen "neked szenteltem az életemet" duma azok száján jön ki, akiknek az élete amúgy egy kalap szart sem ér, nincsenek céljaik, és semminek érzik magukat alapjáraton.
És milyen igazuk van!

Jó látni, hogy vannak, akik vállalják, hogy nem minden rózsaszín, és adnak némi derűlátást a szemléletükkel.

A privát üzenetek külön jólestek, köszi.

Nálam a rokonok, mikor megtudták mi van, azóta nem keresnek. Mondjuk előtte se tartottuk annyira a kapcsolatot, de most egyáltalán nem. Múltkor is az egyik rokon inkább megvárta anyámat a ház előtt, csak, hogy ne kelljen találkoznia velem. Rossz érzés, de nem tudok mit csinálni, ha ilyenek.

Aki nem is törekszik megértésre és elfogadásra, azzal tényleg nincs mit tenni. Úgyis csak hóbortnak, elutasítandónak fogják tartani, ha valaki ts vagy a saját nemét szereti. Ezzel együtt én mindkettőt vállalom a család előtt, mert hozzám tartozik. Ha így nem kellek a családnak, akkor idővel ezt remélhetőleg feldolgozom.
Érdekes módon a gyerekek elfogadóak.

Nemsokára karácsony lesz. Ismer valaki olyan helyet, ahol olyanok gyűlnek egybe 24-25-26-án, akik amúgy egyedül lennének? Szállásra, rendezvényre gondolok, ahol megvan az ünnepi meghittség, biztosítanak kaját, de nem kell a családok, szerelmespárok boldogságát nézegetve egyedül tiblábolni.

Három napig? Mint valami bentlakásos ünnepelés?

Akár. Mindenféle utakat, rendezvényeket szerveznek, talán ilyen is van, és valaki hallott már hasonlóról. Nincs hangulatom egyedül ülni otthon, ennyi.

Család, barátok, senki? Ez nagyon xar ügy.