Wolf Kati
Vuk dala

Retró szovjet Esti mese-A kalász (Шип)

Igazán aranyos meséket csináltak régen.

Reggeli mese: A kisvakond és a hóember

Hogy én ezt mennyire imádtam. Kisvakondos könyveim is voltak.

Mekkora dumájuk van.
Susogós Mackók - Leálltam a mézzel

Huszadszor is jót röhögök rajta.

A farkastanya

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált egy rucát. Azt kérdi tőle a ruca:

- Hová mégy, tojás koma?

- Megyek világra.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Mennek, mendegélnek, előtalálnak egy kakast.

- Hová mentek, ruca koma?

- Megyünk világra.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy varrótűt.

- Hová mentek, kakas koma?

Megyünk világra.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rákot.

- Hová mentek, tű koma?

- Megyünk világra.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt.

Mentek aztán, mendegéltek, egyszer rájok esteledett. Ott volt egy kis ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás belefeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák belemászott egy dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott belé. A ló lefeküdt a ház közepére, az ökör meg a pitvarba.

Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akiké a kis ház volt. A legöregebb még messziről elkezdett kiabálni:

- Phű, phű, de idegen szagot érzek! Ki mer bemenni?

Volt köztük egy hányaveti, az azt mondta, hogy ő bemegy, ha ezer ördög van is odabent, nem félek én semmitől.

Be is ment. Hogy az övék volt a ház, egészen tudta a dörgést, mi hol áll. Legelőször is a kandalló tetején kereste a gyújtófát, hogy majd mécset gyújt, de a kakas meg a ruca elkezdtek lármázni, akkor belenyúlt a hamuba, hogy majd parazsat keres, de a tojás elpukkant, szaladt a dézsához mosakodni, ott meg a rák csípte meg ollójával, azután szaladt a törülközőhöz, ott meg a tű szúrta meg, nagy ijedten a ház közepére ugrik, ott a ló rúgja oldalba, amint szaladt kifelé, az ökör is nekiesett, felkapta a szarvára, az udvar közepére lökte.

Erre elkezdett ordítani, mint a fába esett féreg, szaladt a többi farkasokhoz.

- Jaj, fussunk, fussunk! Égszakadás! Földindulás! Valamennyi ördög, mind odabent van.

Nyúlok a hamuba,

Meglőnek puskával.

Szaladok dézsához,

Megvágnak ollóval.

Kapkodok kendőhöz,

Banya szúr tűjével.

Futok ajtó mellé,

Kilöknek lapáttal.

Szaladok pitvarba,

Vesznek vasvillára!

Egy kiált: Hep-hep-hep!

Más ordít: Add feljebb!

Akkor nagyot estem,

Bezzeg jaj volt nekem.

Akkor nekiindultak, még most is szaladnak, ha meg nem álltak.

"Virtuálisan nem is létezik"

Egy munkanélküli jelentkezett a Microsofthoz, takarítói állásra.A HR-es behívta, elbeszélgetett vele, és tesztelte: söpörje fel a padlót, és utána azt mondta:- Ok, felveszlek, add meg az e-mail címedet, és elküldöm neked a megfelelő formanyomtatványokat, és a munkakezdés dátumát.A munkanélküli reménytelenül elmondja neki, hogy nincs számítógépe, és e-mail címe sem. A HR-es azt válaszolja, hogy akkor sajnálja, de mivel nincs e-mail címe, virtuálisan nem is létezik, és ha nem létezik, nem tudja felvenni. A munkanélküli kijön, nem tudja, mihez kezdjen összesen, 10 dollárral a zsebében. Elhatározza, hogy bemegy egy boltba, és vesz a maradék pénzén egy láda paradicsomot, és háztól házra jár, kínálja a paradicsomot, és két órán belül megduplázza a tőkéjét. Ismét vesz paradicsomot, ismét házaknál adja el, és így a végén 60 dollárja van.Ekkor realizálja, hogy pénzt ezen a módon is kereshet, és ettől kezdve minden nap kora reggeltől késő estig így keres pénzt, megtriplázva, négyszerezve minden nap a pénzét. Pár héttel később vesz egy szekeret, majd egy kamiont, majd egy kis flotta házhoz szállító kamiont. 5 év elteltével a hajdani munkanélküli az USA legnagyobb élelmiszer kereskedelmi láncának tulajdonosa.Gondol ezért a családja jövőjére, és elhatározza, hogy életbiztosítást köt. Felhív egy biztosítási ügynököt, választ egyfajta biztosítást, és amikor a beszélgetés befejeződik, az ügynök megkérdezi, milyen e-mail címre küldheti az ajánlatát.A férfi azt válaszolja, nincs e-mail címe.Furcsa, válaszolja a biztosítási ügynök, nincs e-mail címe, és mégis mennyi mindent elért, vajon mi mindenre vitte volna, ha lett volna e-mail címe?A férfi gondolkodik, majd azt válaszolja: Valószínűleg takarító lennék a Microsoftnál.
Egy munkanélküli jelentkezett a Microsofthoz, takarítói állásra. A HR-es behívta, elbeszélgetett vele, és tesztelte: söpörje fel a padlót, és utána azt mondta:

- Ok, felveszlek, add meg az e-mail címedet, és elküldöm neked a megfelelő formanyomtatványokat, és a munkakezdés dátumát.

A munkanélküli reménytelenül elmondja neki, hogy nincs számítógépe, és e-mail címe sem. A HR-es azt válaszolja, hogy akkor sajnálja, de mivel nincs e-mail címe, virtuálisan nem is létezik, és ha nem létezik, nem tudja felvenni. A munkanélküli kijön, nem tudja, mihez kezdjen összesen, 10 dollárral a zsebében. Elhatározza, hogy bemegy egy boltba, és vesz a maradék pénzén egy láda paradicsomot, és háztól házra jár, kínálja a paradicsomot, és két órán belül megduplázza a tőkéjét. Ismét vesz paradicsomot, ismét házaknál adja el, és így a végén 60 dollárja van.Ekkor realizálja, hogy pénzt ezen a módon is kereshet, és ettől kezdve minden nap kora reggeltől késő estig így keres pénzt, megtriplázva, négyszerezve minden nap a pénzét. Pár héttel később vesz egy szekeret, majd egy kamiont, majd egy kis flotta házhoz szállító kamiont. 5 év elteltével a hajdani munkanélküli az USA legnagyobb élelmiszer kereskedelmi láncának tulajdonosa.Gondol ezért a családja jövőjére, és elhatározza, hogy életbiztosítást köt. Felhív egy biztosítási ügynököt, választ egyfajta biztosítást, és amikor a beszélgetés befejeződik, az ügynök megkérdezi, milyen e-mail címre küldheti az ajánlatát.A férfi azt válaszolja, nincs e-mail címe.Furcsa, válaszolja a biztosítási ügynök, nincs e-mail címe, és mégis mennyi mindent elért, vajon mi mindenre vitte volna, ha lett volna e-mail címe?A férfi gondolkodik, majd azt válaszolja:

-Valószínűleg takarító lennék a Microsoftnál.

Ceruza mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy doboz ceruza. Öt színes ceruza lakott egy fehér papírdobozban. Ültek a bolt polcán és azon sóhajtoztak, hogy őket senki sem fogja megvenni. Véletlenül ugyanis a zoknik mellé tették őket, és nem a többi írószer közé. – Gondolj csak bele – mondta a piros ceruza – minket csak akkor vesznek meg, ha egy kisgyerek zoknit és ceruzát is akar venni egyszerre. Elég kicsi ennek az esélye. Nézd, meg itt ülünk már hetek óta és senki, még csak meg se fogott minket. Ám ebben a pillanatban egy kisfiú állt meg a polc előtt. Levett egy zoknit. amin egy piros autó volt és betette a doboz ceruzát is az anyukája kosarába. – Na látod- mondta a kék ceruza –, felesleges volt úgy aggódni. Végül minden ceruza gazdára talál.

Miután kifizették és hazavitték őket, a kisfiú kitette a ceruzákat az asztalra. Hozott fehér lapokat és egy nagy dobozt, ami tele volt már más, színes ceruzákkal, radírokkal, faragókkal. – Odanézz kiáltott fel a zöld ceruza – mindjárt rajzolni fognak velünk! – Na végre – nyújtózkodott a sárga – már azt hittem megbarnulok itt unalmamban. És a kisfiú rajzolni kezdett. Egy nagy piros autót rajzolt, fekete kerekekkel. Szinezte, színezte, színezte az autó oldalát, és egyszer csak elkopott a piros ceruza hegye. – Jaj, most mi lesz, siránkozott a piros ceruza – biztos más színnel fogja befejezni a rajzot. Ám a kisfiú pirosra akarta festeni az egész autót, ezért elővette a ceruzafaragóját és szépen, óvatosan kihegyezte újra a piros ceruzát. A ceruza nagyon örült, amikor még szépen vissza is tették a dobozába a többi közé, már szavakat sem talált. Boldogan nézett körbe a zöld, a kék, a sárga és a fekete ceruzán: Igaz, hogy minden ceruza gazdára talál, de mi jó gazdára is találtunk! - lelkendezett - Ez a kisfiú nagyon ügyesen rajzol, és a ceruzáira is nagyon vigyáz! - mondta és minden ceruza boldogan hajtotta álomra a fejét.

"Most elmondom, hogyan születnek a tündérek. A tündérek úgy születnek, hogy minden hetvenhetedik esztendőben, tavaszi reggelen, mikor az erdők alján illatozik a medvehagyma, a szerelmes tündérfiúk meg a szerelmes tündérlányok kirepülnek a tisztásokra, átkarolják egymást és csókolózni kezdenek szépen. Na, erre aztán minden hetvenhetedik esztendőben gyönyörű szappanbuborékok szoktak hullani az égből - ezekben a szappanbuborékokban érkeznek a világra a tündérgyerekek. Hogy ki a csuda eregeti őket, a Jóisten vagy valaki más, azt senki se tudja. Én is már csak arra emlékszem, hogy javában szállingózok lefelé az égből, és a többi testvéreimmel együtt próbálok megkapaszkodni szépséges tündéranyám hajában vagy szépséges tündérapám fülében. Mert amelyik tündérgyerek megkapaszkodni nem tud, az bizony a földre hullik, éhes rókák fellefetyelik, csípős hangyák össze-vissza másszák, butácska őzikék halálra tapossák és vége az életének."

(Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér)

A mesebeli ország öreg királya megbetegedett. Tudós orvosai nem tudtak segíteni rajta.
- Egyetlen gyógyszer létezik csak ez ellen a kór ellen - közölte a királlyal a legöregebb bölcs. - Ha találnál az országodban egy boldog embert, és annak az ingét magadra öltenéd, meggyógyulnál...
A király fiai nyomban útra is keltek, bejárták a birodalmat, de igazán boldog emberrel nem találkoztak. Fáradtan, csüggedten, reményt vesztve indultak hazafelé.
Útjuk sötét erdőn át vezetett. A fák közt pislákoló fényt pillantottak meg. Közelebb érve egy kis kunyhó előtt találták magukat.
- Nem gyönyörű ez az este?! - mondta köszönés helyett a földön ülő férfi. - Olyan boldog vagyok, hogy megélhettem ezt a napot is. Hála legyen Istennek érte...
A királyfiak szíve nagyot dobbant, úgy látszik, mégis találtak egy boldog embert. Elmondták, mi járatban vannak és megkérték, hogy adja nekik az ingét, mert különben meghal az öreg király.
- Szívesen megtenném - mondta a boldog ember -, de ingem nekem még sohasem volt...

(görög mese nyomán)

A törvény kapuja előtt áll egy őr. Ehhez az őrhöz odamegy egy vidékről jött ember, és engedélyt kér, hogy beléphessen a kapun. Az őr azonban azt mondja neki, hogy most nem engedélyezheti a belépést. Az ember töpreng, majd megkérdezi, hogy tehát akkor később léphet majd be?
– Meglehet – mondja az őr –, most azonban nem.
Minthogy azonban a törvény kapuja, mint mindig, nyitva áll, és az őr arrébb megy, az ember előrehajol, hogy beleshessen a kapun. Amikor az őr ezt észreveszi, nevet, és így szól:
– Ha ennyire csábít, hát kíséreld meg, és menj be tilalmam ellenére. De jegyezd meg: hatalmas vagyok. Pedig a legutolsó vagyok az őrök sorában. Teremről teremre őrök állnak, egyik hatalmasabb, mint a másik. Már a harmadik látványát én magam sem bírom elviselni.
Ilyen nehézségekre nem gondolt a vidékről jött ember, hiszen a törvénynek mindig, mindenki számára elérhetőnek kell lennie, gondolja, de ahogy most a bundás őrt jobban szemügyre veszi, nagy, hegyes orrát, keskeny, fekete, tatár szakállát, úgy határoz, hogy inkább várakozik, amíg meg nem kapja a belépésre az engedélyt. Az őr ad neki egy zsámolyt, és megengedi, hogy oldalt, a kapu közelében leülhessen. Ott ül napokig, évekig. Többször is megpróbál bejutni, és zaklatja az őrt kérdéseivel. Az őr gyakran veti alá kisebb kihallgatásnak, kérdezgeti a szülőföldjéről és sok minden másról, de ezek közömbös kérdések, amilyeneket a nagyurak tesznek fel, és végül mindig azt mondja neki, hogy még nem engedheti be.
Az ember, aki jól becsomagolt az útra, mindent felhasznál, legyen az bármennyire értékes is, hogy megvesztegesse az őrt. Az úgyszólván mindent elfogad tőle, de közben így beszél:
– Csak azért fogadom el, hogy ne hidd, bármit is elmulasztottál.
Az ember hosszú éveken át szinte szakadatlanul csak az őrt figyeli. Megfeledkezik a többi őrről, és úgy véli, bebocsáttatásának egyetlen akadálya ez az első. Átkozza a szerencsétlen véletlent, az első esztendőkben gátlástalanul, hangosan, később, ahogy öregszik, már csak úgy magában dörmögve. Gyermeteggé válik, és mivel az őr évekig tartó tanulmányozása közben annak prémgallérjában még a bolhákat is felfedezte, még a bolhákat is megkéri, segítsenek neki, és térítsék jobb belátásra az őrt. Végezetül látása meggyengül, nem tudja, valóban sötétedik–e körülötte, vagy csak a szeme csalja meg. Most ugyan észrevesz a sötétségben valami fényt, mely kiolthatatlanul árad a törvény kapujából. Már nem él soká. Halála előtt az egész itt töltött idő minden tapasztalata azzá az egyetlen kérdéssé sűrűsödik össze a fejében, amelyet eddig még nem tett fel az őrnek. Magához inti őt, mert merevülő teste már nem tud felemelkedni. Az őrnek mélyen le kell hozzá hajolnia, mert a kettejük magasságának különbsége ugyancsak az ember rovására változott meg.
– Most még mit akarsz megtudni? – kérdi az őr. – Telhetetlen vagy.
– De hát mindenki a törvény felé igyekszik – mondja az ember –, hogyan lehetséges, hogy ennyi év alatt rajtam kívül senki sem kért bebocsáttatást?
Az őr látja, hogy az ember már a végét járja, s hogy hallását elmúlóban még utolérje, ráordít:
– Itt rajtad kívül senki be nem léphetett volna. Ezt a bejáratot csak a te számodra jelölték ki. Most megyek és bezárom.

Franz Kafka: A törvény kapujában (Gáli József fordítása)

Kafka nagyon eredeti.

Történt egy hajótörés, amit csak egyetlen ember élt túl. A víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak, hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is odalett.
"Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?" - kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
"Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.
Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!

"Volt még egy nagyon jó történet, azt Évi különösen szerette és órákig el tudott töprengeni rajta.

Amikor anyuka második elemista kislány volt (ez olyan, mint most a második általános) - egy kis falusi iskolába járt. És óra előtt azt mondta a tanító bácsi neki meg egy másik kis osztálytársnőjének, hogy hozzanak húsz-húsz fillérért selyemcukrot. És húsz fillért adott anyukának, és húsz fillért a másik kislánynak. El is szaladtak a boltba, a boltos bácsi kimérte a két zacskó selyemcukrot, átadta a két kis vevőnek, és még külön, ajándékba a kezükbe is nyomott egy-egy cukorkát. Az osztálytársnő az ajándék cukrot egyből bekapta, de anyuka úgy gondolkozott, hogy a cukor nem neki jár, hiszen a tanító bácsi pénzén vásároltak. Ezért a nála levő zacskót kibontotta, és az ajándék cukrot is beletette. Utána visszamentek az iskolába. A tanító bácsi a másik kislánynak szépen megköszönte a felbontatlan zacskót, de anyukára fejcsóválva és gyanakodva nézett, és azt mondta: "Ejnye." Persze, mert a tanító bácsi nem számlálta meg a cukorkákat, és nem tette mérlegre, azt hitte, hogy anyukám azért bontotta meg a zacskót, hogy elcsenjen belőle... Kinek volt igaza? Évi nem tudta eldönteni, és sokszor eltöprengett, és sokszor megtárgyalta Világoskékkel is, hogy mi a fontosabb, a látszat, vagy az, hogy az ember igazán becsületes legyen."