Vajon hogyan várhatnánk el bárkitől is hogy természetesnek,normális embernek fogadjanak el minket.Ha az lmbt többség is partnerságott vállal a homofób emberekkel,az által hogy titkolják a családjuk,szeretteik előtt a nemi identitásunkat,ezzel is súlykolva hogy ez nem természetes hogy ez nem normális.Számomra a világ legg normálisabb dolga hogy meleg vagyok,pedig én is átestem mint mindenki a nehézségein,de ma már tudom hogy ez csak így működik,először magunkban kell rendet tenni és utána ki sugározni magunkból amit gondolunk,nálam ez működöt és működik.mintha valami automatika lenne az ügyben,magától működik.

Igazad van, nem láthatóak az LMBT emberek.

Jajj, de jó téma. Szerintem manapság itt vagyis Magyarországon Budapesten és vidéken egyaránt az LMBT közösség láthatatlansága a legnagyobb probléma...
Nekem mindig természetes dolog volt bármi áron vállalni magam, de kisebbségben vagyok tudom.

Mira írta::
Szó szerint ugyanezt érzem!

Szerencsés vagyok, mert már nem látszik rajtam, hogy nem kisfiúnak születtem. Amikor furcsán néztem ki, akkor bevállaltam, de most annak örülök, hogy nem vágják le rólam. A nemi identitás vállalása és a szexuális irányultságé nem ugyanaz. Mindenkire nem tartozik nálam.

Igazad van Harcos, nektek jó mert nem kell mindenki orrára kötnötök a nemi identitásotokat, de a szexuális beállítottságod nehezen rejted el ha a saját nemedből választasz párt
Biszexuálisként (na persze ha hetero kapcsiban vagy), transzszexuálisként nem nagyon kell lobogtatni az LMBT zászlót, hiszen tökre felesleges céltáblát ragasztani a homlokodra!

Leszbikusként én a helyzetből adódóan döntöm el, hogy kinek mondom el és kinek nem. Nyilván a sarki boltosnak nem mondom el, de rokonnál is előfordul, hogy nem kötöm az orrára.

Akik titkolják,sőt mindent meg tesznek hogy ne derüljön ki,vajon miért csinálja mi az ok?
Fél hogy meg verik?
fél hogy ki tagadják?
A családunknak barátainknak vajon van e alkalmasabb ember nálunk, hogy tisztáza az agyukban a gondolkodásukban hogy ez nem baj hogy ez nem bűn,a saját fia vagy lánya vagy barátja?Vagy akik úgy gondolkodnak azért sem mondják meg mert önmagukra is rá telepedet az érzés ez nem normális érzelem,és én magam sem vagyok normális?Senki sem fog lejönni a földre hogy az emberek gondolkodása megváltozzon írányunkba,nekünk kell meg változtatni a gondolkodásukat.Mindenkinek kezdve magunk körül,csak így lehetünk boldogok,csak így élhetünk harmóniában.

A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.
Mahatma Gandhi

Élek álarc mögött, mert gyáva vagyok elmondani másoknak.

Kedves Siker, szerintem rengeteg ember van, akinek sokáig tart egyáltalán maga előtt tisztáznia a dolgokat. Az LMBT közösség láthatatlansága miatt lehet, hogy nem mernek továbblépni, láthatóvá válni. Nem látnak sorstársakat maguk körül (főleg vidéken). Én úgy gondolom, hogy ha még nincs itt a megfelelő pillanat, nem feltétlenül kell nyitni olyan emberek felé, akiknek ezzel csak fájdalmat okoznánk (idősebb rokonok pl.). Igenis előfordulhat, hogy egy meleg ember úgy érzi, nem normális a viselkedése...ha otthon pl. elutasítóak voltak ezzel szemben, és nem ismer senkit, aki meleg...
Szerintem hatalmas lelki erőnek kell párosulnia hatalmas öntudattal, hogy valaki előbújjon.
Minden tiszteletem nekik!!!

Én csak két emberrel tudok ilyen dolgokról beszélni... De az is valami!

Mindezt úgy írtam, hogy tudni kell rólam, hogy nagyon régóta vívódom és bizonytalan vagyok magamban. Tehát nem olyasmitől félek, amit írtál, hogy pl. megvernek vagy kitagadnak (lányoknak amúgy is elfogadottabb). Szó sem lenne ilyesmiről. Saját kétségeim fognak vissza...
Ezek csak az én érzéseim, nem általánosítani szeretnék ... viszont úgy gondolom, talán vannak még mások is olyan cipőben mint én.

Jó a téma amúgy.

Wasp írta::
Valóban úgy van ahogy írtad,de azzal hogy a családunknak sem ismerjük el kik is vagyunk,szerintem nagyobb fájdalmat okozunk nekik azzal hogy hallgatunk,és nem mondjuk el nekik.persze ehez idő kell,de ha a tisztelet szeretett van irányukban,nem lesz nehéz előbújni előttük.szerintem sokan meglepődnének ahogy fogadnák,nem minden esetben az a probléma akik vagyunk.Hanem hogy teret engedtünk annak amik nem vagyunk.Nem is biztos hogy úgy kell elő bújni hogy oda állunk és keményen elmondjuk,lehet elég annyi is,hogy egyszerűen csak nem engedünk teret annak az az embernek akik nem vagyunk,és a többi szerintem automatikusan működik.Ha végig az van benned és azt is sugárzod hogy te normális vagy,és ez TERMÉSZETES.A legtöbb esetben hibás sztereótipiák vannak rólunk a te dolgod hogy a családodban ez meg dőljön,senki sem vívja meg helyettünk a harcot,mindenkinek magának kell.
Mindenkinek csak azt szeretném mondani csak természetesen,és majd ki alakul.

Sajnos vannak családok akik ezt soha nem fogadják el. Nálam pl. az egyik szülőm soha sem fogja. Nem békél meg velem.

siker írta::
Szerencsés vagy, hogy csupa megértő, haladó gondolkodású ember (családtag) vesz körül. Jópár régi típusú embertársunkba sajnos nincs beszerelve ilyen normális hogy melegvagyok - sugárzásérzékelő automatika.

Azért anyám 2 évig a szememben köcsögnek hívott,lehet hogy most is a hátam mögött,bár már nem hiszem.
Azt hiszem be bizonyítottam hogy ha meleg férfi is vagyok,az értékrendem a gondolkodásom egészséges és normális.De egy biztos hogy ki mit gondol rólunk "ha érdekel minket is nem szabad hogy ez irányítsa az életünket"csak azon múlik mi mit is mutatunk,mit is sugárzunk.Ez az én véleményem.

A családom és a párom tudja, hogy transzszexuális vagyok, ez természetes számomra. Emellett semmiképpen sem mondanám el az osztálytársaimnak, tanáraimnak, stb., mert éveken át azon munkálkodtam, hogy a társadalom "normális" tagja legyek olyan neműként, aminek érzem magam, és amilyennek most már kinézek. Nőnek érzem magam, miért kéne hát nyilvánosság előtt kikiáltanom, hogy transzszexuális vagyok, ha szerencsére nem muszáj megtennem?
A szeretteim mások természetesen, de a nagyvilágnak semmi köze hozzá.

Hasonlóan állok a kérdéshez Cicely.

Csatlakozom ahhoz az állásponthoz, hogy nem a szexualitásunk határozza meg az értékrendünk és a normákat amelyeket magunkénak vallunk. Nyilván lehetnek ettől még tendenciák amik különbözőek, de azt kell megértetnünk a nagy többséggel, hogy ez a kisebbség (ami sokkal nagyobb, mint ők gondolnák) is ugyanolyan sokszínű mint a többség. Ehhez pedig egy út vezet: el kell mondanunk azoknak akik ismernek minket, a családunknak, a barátainknak, azoknak akikben megbízunk és akik kisebbségi létünkkel szembesülhetnek ha nyíltan szeretnénk élni. Ezzel tehetünk legtöbbet a melegek elfogadásáért. Aki pedig nem meri ezt megtenni, azt nem szabad bántanunk, kirekesztenünk, leszólnunk, mert itt ma nagyon kevesen élnek nyíltan. Na és azokat se bántsuk akik nyíltan élnek, mert ilyet is lehet tapasztalni, hogy vannak akik őket ítélik el, meg.

De ha van egy azonos nemű partnered, akkor emberek között milyen mélyre lehet elmenni vele? És nem úgy értem, h fizikailag meddig lehetséges, hanem h a többnyire homofób társadalom mit tűr meg? Pl. lehet-e vele utcán csókolózni, v kézenfogva járkálni?

Mert pl. egyszer külföldön az utcán láttam 2 srácot egymás mellett menni, és megkérdeztem tesómat:
- Ezek együtt voltak szted?
- Hülye v? Ez egy normális ország, ami azt jelenti, h ha az emberek csak kicsi jelét is látnák annak, h 2 srác vmi lépést is tesz afelé, h együtt legyenek, hülyére vernék őket, és ezt senki se akarja magának...

De akkor nem szabad?