Sziasztok!
A mi történetünket szeretnénk röviden összefoglalni, hogy bátorítást nyújtson másoknak is.
Én egy harmincon felüli leszbikus cisz-nő vagyok, a párom huszonéves leszbikus pre-op transz-nő.
A beszámoló helyenként szexuálisan explicit lesz (akit ez zavar, ne olvasson tovább!), de fontosnak tartjuk hogy erről is beszéljünk, mert szerintünk a példánk segíthet másoknak.
A megismerkedésünkkor már tudtam róla az előéletét, így ez nem okozott problémát. Egyébként ő akkor még a transition elején volt, csak néhány hónapja kezdte el, de szerencsés alkata miatt ez nem látszott rajta már akkor sem, azóta pedig sokat fejlődött.
Elég hamar össze is költöztünk, és már kilenc hónapja együtt vagyunk.
Neki közben megtörtént a hereeltávolító műtétje Szegeden, ezt már együtt csináltuk végig. Csak egy éjszakát töltött a kórházban, utána hazahoztam és itthon ápoltam. Szerencsére szövődménymentesen gyógyult, és bár eleinte a varrat durvának tűnt, a gyógyulás után a heg szinte nem is látszik. (A szegedi beszámoló külön megérne egy hosszú bejegyzést, egészen elképesztő állapotokkal és hozzáállással szembesültünk Szegeden, az orvosok és nővérek viselkedésétől kezdve a minősíthetetlen étkeztetésig.)
Az SRS-en nem gondolkozunk egyelőre. A párom itt Magyarországon semmiképpen nem akarja megcsináltatni, de valószínűleg máshol sem, mert a szexuális életünk így jól működik. Én (mivel leszbikus vagyok) őelőtte nem próbáltam az érintkezésnek ezt a formáját, ő pedig teljesen szűz volt, így tulajdonképpen az elsők voltunk egymásnak, és ez lelkileg is nagyon fontos kapocs. A közvélekedéssel ellentétben a kasztráció után sincsen semmi probléma a merevedéssel (tisztában vagyunk vele, hogy ezt sokan nem fogják elhinni), sőt éppen ellenkezőleg: a párom így a hereeltávolítás után sokkal jobban egyensúlyba került önmagával, elégedettebb lett a testével és ez lelkileg is jó hatással van rá. Természetesen védekeznünk sem kell az érintkezés során.
De természetesen a "hagyományos" (ami két nő között természetesen nem hagyományos) módszeren kívül más módokon is örömet tudunk szerezni egymásnak.
Eleinte a párom kicsit félt, hogy a "hagyományos" koitusz rombolni fogja a női identitását, de nem így történt. A kapcsolatunkban én vagyok a "fiúsabb", és a szeretkezés során nincsen gyakorlati jelentősége, hogy az a testrész kihez tartozik. Éppúgy lehetne fordítva is. Sőt, a megfelelő pozitúrában kifejezetten olyan érzés tud lenni, mintha én lennék az aktív fél, és a párom a passzív.
A közös örömszerzésünk alapja a monogámia és az egymás iránti szeretet és bizalom.
A félreértések elkerülése végett: én sosem vagyok technikailag aktív fél (bár felcsatolhatós kiegészítővel ez megoldható lenne), mert ez engem sem érdekel, és a párom is elutasítja, hogy beléhatoljak. Ezt a fordított dolgot mindketten elutasítjuk. (Abban az elképzelt esetben, ha nekem lenne valódi péniszem és a páromnak vaginája, természetesen szívesen használnánk egymás örömére.)
Párommal hosszú távra tervezünk, távlati terveink vannak, amelyben majd szerepelhet a házasság (külföldön) és a gyerekvállalás is.
Természetesen köztünk is előfordulnak néha apróbb súrlódások, de ezek soha nincsenek kapcsolatban a TS-séggel.
Ez nem jelenti azt, hogy a TS-ség tabutéma lenne köztünk, erről szó sincs. Sokat beszélgetünk róla, kellő (sok) humorérzékkel nagyon jól tudjuk kezelni ezt az érzékeny témát.
Mindkettőnk családja ismeri a kapcsolatunkat. Párom családja meglepően jól fogadta el őt (pontosabban a nemváltást), és rendkívül szívélyesen fogadtak engem is. Az én családom is problémamentesen viszonyul a páromhoz, édesanyám kifejezetten szeretettel fordul felé.
A kapcsolatunkat nyilvánosan is felvállaljuk, teljes természetességgel. (Néha emiatt kapunk az utcán beszólásokat férfiaktól, ez Magyarország 2013-ban, de nem gondoljuk azt, hogy ezek miatt titkolnunk kéne egymás iránti érzéseinket.) Pontosabban a leszbikus részt vállaljuk fel, a transzszexuális részt nem, mert az nem látszik a páromon, így nem is merül fel a felvállalás kérdése.
Közös életünk jó működése szempontjából NAGYON fontos tényező, hogy a párom teljesen passable.
Beszámolónk nem titkolt célja az is, hogy rámutassunk, hogy egy MtoF TS élete teljes, boldog és kiegyensúlyozott lehet az SRS nélkül is. Azt gondoljuk, hogy nem az SRS-en múlik a boldogság, sőt, a hátrányból előnyt is lehet kovácsolni.
Természetesen ha a párom majd egyszer mégis úgy dönt, hogy az SRS-t megcsináltatja, ez nem fogja befolyásolni a kapcsolatunkat, de fontos, hogy ez a döntése belülről fakadjon majd és (kellően mély és hosszas megfontolás után!) saját maga miatt tegye, megfelelően hosszú (több éves) tapasztalatok birtokában, ne egy hirtelen fellángolástól hajtva.
Reméljük hogy az írásunk hasznos lesz mások számára is.