Siriust és McGalagonyt kedveltem legjobban.
Engem nem untat a gyerekek története. Letisztultabb motivációk, személyiségek vannak bemutatva. Volt, hogy "túl sok intrikát" tartalmazó könyvet olvasva vissza kellett lapoznom, hogy most ez az előző fejezetben egy másiknak volt a barátja, meg az ellenségével baszott, most meg mással, mi van itt. Bőven elég, amit ebből látok az életben körbenézve, szóval nem olvasok ilyet. Igen, egyszerű vagyok, mint a faék!
Amit hiányoltam a Harry Potterből mindig is, az a pszichológus. Furcsálltam, hogy nincs, talán az írónő nem hisz ebben a tudományban? Nem hiszem például, hogy a valóságban Harry frankón éldegélhetne évtizedekig házasságban, apaként, különösebb probléma nélkül, azután, hogy a szüleit a szeme láttára ölték meg.
De egy gyerekkönyvben nyilván nem fognak értekezni ilyesmiről, bár Dumbledore húga kapcsán voltak utalások.
Dumbledore, Lupin melegsége és az új kötetben az érintetteké szintén terápiás beszélgetést ért volna. (Transznemű szereplő mondjuk nincs, vagy csak még nem tudunk róla. Vagy lehet, hogy az SRS arrafelé varázspálcával megy.)