Üdv, Vendég
Felhasználóinév: Jelszó: Emlékezz rám
  • Oldal:
  • 1

TÉMA: Lassan levetjük a homofóbiát?

Lassan levetjük a homofóbiát? 13 éve 11 hónapja #26318

  • Necc
  • Necc profilkép
Lassan levetjük a homofóbiát?
fn.hu, 2010. április 18. 12:49 - Takács Róbert

A XIII. századtól eretnekség a homoszexualitás, később betegségnek tekintették, manapság inkább médiaesemény egy-egy ismert ember „coming out”-ja. Bár már nem gondoljuk, hogy az AIDS a „buzik pestise”, a magyar társadalomra még sokkal inkább az elutasítás jellemző annak ellenére, hogy csaknem 200 ezer homoszexuális férfi él Magyarországon.
Az Anno Filmklub Stephen Frears Az én szép kis mosodám című filmjét mutatta be Tolerancia Évadja keretében, majd Tóth László szociológus beszélgetett a közönséggel a film hátteréről, illetve a homoszexualitás társadalmi megítélésének jellemzőiről, változásairól. Az én szép kis mosodám című film és a szociológus magyarázata az fn.hu-n.


Nagy-Britannia 1985. A mindennapjainkat, életvezetésünket forradalmasító változás egyik első lépése zajlott le a Londoni St Katherine’s Docks környékén: Ernie Wise humorista lebonyolította az első mobiltelefonos beszélgetést a szigetországban. Igaz, autóba szerelt – mozgó – telefonok már vagy két évtizede léteztek akkor, míg a mobiltelefon táskányi méretű volt. Ráadásul a brit lakosság nem is az akkor még igen kevesek által elérhető „technikai csodával” volt elfoglalva, amelynek hatalmas karrierjét akkor még nem is sejtették, hanem a bányászok sztrájkjával.

A bányászszakszervezetek sztrájkja még 1984 márciusában kezdődött, tiltakozásul a Margaret Thatcher kormánya által tervbe vett bányabezárásokkal és elbocsátásokkal szemben. A sztrájk 1985. március 25-én a szakszervezetek vereségével végződött, a vaslady megroppantotta a hagyományos munkásmozgalom gerincét. Novemberben felszámolták a Munkáspárt legerősebb bástyáját, a Nagy Londoni Tanácsot is, amelynek élén Ken Livingstone szívósan opponálta Thatcher neoliberális gazdaságpolitikáját – a parlamenttel szembeni városháza oldalára például hirdetőtáblát helyezett ki, amely a növekvő londoni munkanélküliség adatait hirdette.

A Thatcher-kormányzat alatt – 1981 és 1985 között – több nagyváros szegényebb, munkanélküliségtől sújtott, rossz lakhatási viszonyokkal és szolgáltatási hálózattal, magas bevándorlási mutatókkal jellemezhető környéken robbantak ki zavargások az ott élők – elsősorban feketék – és a rendőrség között. Ezek egyik központja Dél-London volt, ahol az a lerobbant kis mosoda is működött, amelyet a film főszereplője, a pakisztáni származású Omar átvett nagybátyjától, hogy nagy ambíciókkal üzletemberré váljon.

A szereplők tettek egy-két gúnyos utalást a miniszterelnök asszonyra, ám szinte semmi sem érződik abból a feszültségből, ami az országban zajló hatalmas neoliberális társadalomátrendezési projekt, az állam leépítése gerjesztett. Sokkal inkább a mindennapoknak egyfajta posztmodern világa tárul elénk, amelyben a polgári társadalom alapintézményeit veszik semmibe, és még csak nem is származnak belőle valódi konfliktusok. Etnikai gyűlölködés nélkül élnek, dolgoznak egymás mellett britek és pakisztáni bevándorlók; Omar vállalkozó nagybátyja egy szegény családból származó nővel folytat viszonyt, amellyel egyszerre sérti meg a család szentségét és lépi át az osztályhatárokat.

Az üzlet nem faji kérdés

Egyetlen utalás van az 1977-es lewishami menetre, de nem tudunk meg róla bővebbet, azt sem, hogy a Nemzeti Front által szervezett dél-kelet londoni felvonulás a rasszista menetelők csúfos kudarcával végződött: a rendőröknek kellett kimenekíteni őket az ellentüntetők elől. Az osztályszolidaritás is megkérdőjeleződik: a punk közösségből kiszakadó Johnny a munkaadójával vállal közösséget a fizetni nem tudó bérlők helyett. Magától értetődően beszélnek Omar és Tania házasságáról, pedig unokatestvérek, működnie kéne a rokonsági tabuknak, ahogy egy másik szexuális tabut, a kötelező heteroszexualitást is gond nélkül teszik zárójelbe. Egyetlen tabu marad, amelyet a szereplők megvédenek: nem sérülhet a gazdasági racionalitás.

Míg a társadalmon kívül helyezkedő punkok azt vallják, egy magukfajta ne dolgozzon pakisztáninak, a nagybácsi filozófiája a következő: professzionális üzletember vagyok, nem professzionális pakisztáni. Az üzlet nem faji kérdés. Neki Anglia a vállalkozás szabadságával maga a földi mennyország, míg úgy látja, Pakisztánt tönkretette a vallás. A kétes ügyleteket lebonyolító gazdag Szajid sem etnikai indíttatásból gyűlöli a punkokat, azok szemében nem neonácik, hanem munkakerülők, haszontalanok, élősködők. Frederic Jameson lényegében ezt az állapotot nevezte későkapitalizmusnak - emelte ki Tóth László.

Omar és Johnny egymás iránti vonzalma sem gerjeszt családi vitákat. Persze ehhez hozzátartozik, hogy az iszlám és a kereszténység különbözőképp kezeli a homoszexualitást, mutatott rá az előadó. Az iszlámban az elsődleges, hogy a nyilvánosság felé jó családapának mutatkozzon a férfi. Ha hajlandó megházasodni, gyerekeket nemzetni, a külvilág heteroszexuálisnak fogadja el. A nyugati kereszténység azonban a 13. századra eljutott odáig, hogy a homoszexualitást ne csak a természet rendje ellen való tettnek, hanem eretnekségnek, tehát a hit elleni vétségnek tekintse.

Egyre inkább elfogadó a társadalom

Az azonos neműek szerelme nem fér össze a kapitalizmus logikájával sem. Annak ugyanis központi kategóriái a haszon és a termelékenység. A homoszexuális pár improduktív, tehát nem hasznos a társadalom számára, de megbontja a hagyományos hierarchiákat is. Érdekes módon míg a társadalomban viszonylag erős a melegek elutasítottsága, a meleg hírességekkel szemben ez jóval kevésbé érezhető, a bulvársajtó szenzációként tálal egy-egy coming out-ot, nem leleplezésként. A celebritásokat éppen „termékenységük” teszi elfogadottá, amit teljesítményükkel igazolnak.

A melegek társadalmi megítélése ugyanakkor történeti léptékkel is komoly fejlődésen ment keresztül. Míg a középkori Európában a homoszexualitás bűnnek számított, a modernitásban elterjedt az a képzet, hogy inkább egyfajta betegségről van szó. A következő lépcsőfokon a társadalom alapvető működési normáit sértő deviáns magatartásként ítélték meg, míg a 20. század közepére kapott hangot az a szemlélet, amely a szexuális orientációt magánügynek tartja. Az 1968 táján összesűrűsödő ellenkulturális mozgalmak, a diáklázadások, a Vietnam-ellenes megmozdulások, a fekete emancipációs és a feminista mozgalmak a meleg egyenjogúság hirdetőinek is nagy lökést adtak.

1969 júniusában jegyezték fel az első komoly összecsapást az Egyesült Államokban – a stonewall-i lázadást – a melegek és a meleg közösségek által látogatott helyeken rendszeresen razziát tartó rendőrség között. Az USA hivatalos szervei ugyanis az ötvenes és hatvanas években adminisztratív eszközökkel is felléptek a melegek ellen: rendőri nyilvántartást vezettek a meleg bárokról és azok rendszeres vendégeiről, a városi hatóságok „tisztogató akciókat” szerveztek kedvelt helyeiken, tiltották az ellenkező nemre jellemző öltözködést, az egyetemek, hivatalok igyekeztek megszabadulni a meleg tanároktól, munkatársaktól.

Kutatások középpontjában

Az amerikai társadalom számára sokkoló lehetett a Kinsey-jelentés, amely valójában több, 1938 és 1963 közötti felmérés eredményeit takarja. Eszerint eléri a 16 százalékot azoknak a felnőtt férfiaknak az aránya, akiknek életük során legalább egyszer legalább egy férfivel volt erotikus tapasztalata. Persze ebbe a kollégiumi kísérletezgetéstől a stabil párkapcsolatig minden beletartozott, ám Kinsey 1948-ban publikált adatai szerint ez az arány 37 százalékon állt. Az 1989-es Janus jelentés a 16-17 százalék körüli eredményt erősítette meg. Európában ennél jóval alacsonyabb értékeket mértek – még akkor is, ha beszámítjuk, hogy a téma érzékenységénél fogva számolni kell az elhallgatás valószínűségével.

A homoszexualitás-kutatás fénykora a nyolcvanas és kilencvenes évek közepe közti időszakra tehető, amelynek hátterében az AIDS megjelenése állt. A „buzik pestisének” titulált betegség miatti kezdeti pánik miatt jelentős források álltak a meleg közösségek és a homoszexualitás kutatására is: a két legjelentősebb magyarországi felmérés is ekkor – 1991-ben és 1996-ban – készült. Ezek alapján a magyarországi meleg férfiak aránya 2,4, illetve 5,6 százalékos a felnőtt lakosságon belül, vagyis nem elhanyagolható csoportról van szó, hiszen ez mintegy 200 ezer embert jelent.

Az 1991-es és 1996-os mérések a társadalom alapbeállítódásának alapvető áthangolódását mutatják. Míg 1991-ban a válaszadók majd 70 százaléka úgy ítélte meg, hogy a homoszexualitás egyértelműen rossz, ez az arány öt évvel később már kevesebb mint a társadalom egyharmadára volt jellemző. Nőtt a semleges állásponton lévők köre is, míg az elfogadók 17 százalékos aránya majdnem a társadalom felére, 45 százalékára ugrott. Az elfogadásnak akkor még az volt az „ára”, hogy együtt járt azzal a felfogással, a homoszexualitás egyfajta betegség. Maga a kifejezés is – görög-latin eredeténél fogva – azt a képzetet erősíti, hogy valamiféle orvosi esetről van szó.

Bal- és jobboldal

Bár az internethasználók, azaz az átlagosnál fiatalabbak, magasabb iskolai végzettségűek, városiak, jobban keresők, körében 2006-ban már 80 százalékos elfogadottsági mutatót mértek, hozzá kell tennünk, hogy európai összehasonlításban a magyar társadalom kifejezetten elutasítónak számít.

A magyar sajtóban az államszocializmus idején sokáig tabunak számított a homoszexualitás, amellyel kapcsolatban legfeljebb a sorok között kihámozható sejtelmes utalások fordultak elő, főleg bűnügyi anyagokban. Változás a hetvenes évek végén történt – ekkortól jelentős teljesítményt felmutató művészek, politikusok kapcsán nyíltan is megjelenhetett a téma. A homofóbia érzékeny indikátor: szintje jól mutatja egy társadalom nyitottságát, mindenféle másság elfogadására való hajlamát, vagy elzárkózását.

Ezáltal kulturális kód, politikai hívószó is. A „ballib” sajtó és politika 1993 táján, a Magyar Út Körök első országos gyűlését követően állt rá egy alapvetően pozitív megközelítésre, miután a homoszexualitás kérdése politikai síkra tevődött át. Balczó András felszólalása ugyanis összekapcsolta a modernizáló liberalizmust, a vallásosságot és a „helyes nemi szerepek” elvetését, mikor kijelentette, hogy homoszexuálisok, szabadkőművesek és tételes istentagadók nem léphetnek a magyar útra.

A sajtóelemzések egyrészt azt mutatják, hogy a konzervatív-jobboldali sajtóban erősebb a negatív beállítódás a kérdésben, míg a baloldalinak és liberálisnak tekintett lapokban nem elsősorban a pozitív, hanem a semleges hangvétel erősebb. A Magyar Nemzet és a Népszabadság 2004 és 2008 közötti cikkeinek elemzése viszont azt mutatja, hogy a „felborultak” a várt arányok: az elfogadó attitűd magasabb volt a Magyar Nemzetben, az elutasító a Népszabadságban. Ehhez hozzátehetjük egy 2001-es székesfehérvári vizsgálat eredményét, amely szerint a szocialista szavazók körében közel azonos (31, illetve 33 százalék) volt a melegek elutasításának mértéke.
Az Anno Filmklub a következő alkalommal 2010. április 28-án jelentkezik Paul Haggis kanadai-amerikai rendező 2004-ban készült Ütközések című filmjével. Vendégünk ez alkalommal Csepeli György szociálpszichológus lesz. A filmen és a beszélgetésen való részvétel továbbra is ingyenes.
És egy kapcsolódó cikk: Tóth László - Vélemények a homoszexualitásról
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
  • Oldal:
  • 1

Oldal elkészítésének ideje: 0.176 másodperc
A pinkvanilla.hu fórumán található hozzászólások a  szerzőik nézeteit tükrözik, és nem a pinkvanilla.hu álláspontját - így az nem vállal felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook