Huh... Megvolt.
A reakció jobb volt mint amire számítottam, de sajnos a hülye előítéletek még mindig megvannak...

Gratulálok! Nagyon bátor srác vagy, én nem vagyok ilyen sajnos.

kikkoman írta::

Biszexuálisnak tartom magam, de minden vágyam és álmom homo barátra találni. Eddig még nem sikerült. miért talán ők csak homokkal tudnak boldogok lenni?

Nagyon rossz hozzáállású fickókkal futottál össze. Nem tudom miért zárnak ki biszexeket sokan?
Miért mitől fél, attól hogy majd lelép egy nővel? Az sem jobb, ha egy srác miatt hagy le. Butaság és kész.

Kicsit ellaposodott ez a topic!
Na majd én feldobom )

Szerelmes vagyok biszex nőként egy nőbe, aki hetero és 4 éve szar kapcsolatban él egy pasival. Imád, szinte rajong értem, sok szempontból felnéz rám, egy suliba járunk, ahol én felvállalom a véleményem, a gondolataim, ő pedig erre nem képes, és emiatt aztán nagyon imádja azt, amilyen én vagyok és amilyen egyébként ő is lehetne...
De ez elvileg csak ennyi.

Hogyan lehet egy nőt elcsábítani, aki hetero-nak gondolja magát abszolút? Én úgy érzem van benne biszex oldal, sőt, a barátnője közelségét nagyon szerette annó, mielőtt a pasijával összejött volna.

Esetleg tanács...?

Amíg nem ismeri be hogy vonzódik a nőkhöz addig sehogy nem lehet elcsábítani...legalábbis ez az én tapasztalatom a hetero nőkkel.

Jah és ezzel nem dobtad fel a topicot ahogy látom...

mivel válaszoltál, mégiscsak.
másrészt bár ne válaszoltál volna:)
nem biztos, hogy a te véleményedre vagyok kíváncsi bizonyos okok miatt.

Lehetsz, mert én tudok válaszolni és válaszolok is

csókold meg, vagy lépj tovább, ez a legjobb amit tehetsz. persze jó kérdés, hogy a barátság megmarad-e vagy akarod-e barátnak, de akkor is én ezt a kettő lehetőséget látom.
léptél valamerre vele egyébként?

Sziasztok, új vagyok, még csak most ismerkedem a fórummal és az oldallal is. Nemsokára húsz éves leszek, egyetemista lány vagyok. Igazából az, hogy idekeveredtem, azért van, mert, hogy úgy mondjam bizonytalan vagyok önmagammal. Nem vagyok előítéletes, számomra a legfontosabb kategória az ember, és ez mindenre vonatkozik: bőrszín, vallás, nemi identitás stb. Soha nem éreztem az ilyen kategóriák miatt senki ellen ellenszenvet vagy megvetést, az alapján szeretek ítélni, ahogy mások viselkednek. Ez részben vallási dolog is nálam. Persze egyáltalán nem vagyok tökéletes, de ezeknek az elveknek megfelelően szeretnék élni. Vannak meleg ismerőseim is, sőt az egyik legjobb barátom is egy meleg fiú, soha nem zavart.
Magammal kapcsolatban viszont nem vagyok tisztában. Eddig alapvetően abban hitben éltem, hogy hetero vagyok. Kapcsolatom nem nagyon volt eddig, egy hónapig jártam egy fiúval tavaly, vele csókolóztam először, szóval minden tekintetben tapasztalatlan vagyok. Nem tudom mi az oka, de nehezemre esik az ismerkedés, barátkozás szintjén is.
Mostanában azon kapom magam időnként, hogy el tudom képzelni, hogy lányba szeressek bele. Sőt, nem is látom rossz dolognak, valahogy olyan normálisnak tűnik. Hülyén hangzik, de úgy érzem sokszor, hogy a szerelemnek nem kell feltétlenül nemfüggőnek lennie, ha valaki rendelkezik olyan tulajdonságokkal, ami számomra megkapó és értékes, akkor nemtől függetlenül lennék képes beleszeretni. Viszont amilyen természetesnek tűnik a gondolat, annyi gátlást teremt bennem. Nem tudom, hogy most mi vagyok, bi, vagy dilis.
A családom egyébként biztos nagyon szégyellne amiatt, ha esetleg az lennék, mert ez számukra beteges és elfogadhatatlan. Így is túl sok mindenben okoztam nekik csalódást.
Nem tudom mitévő legyek, hogyan oldhatnám fel mindezt a sok kérdőjelet magamban.
Elnézést a kisregényért, elfogadom azt is, ha valaki lehurrog és melegebb éghajlatra küld el, túl fogom élni, de úgy éreztem a fórumot olvasva, hogy az itt lévő emberek elég nyitottak és megértőek.
Végig remegett a kezem, ahogy mindezt írásba is adtam, de talán egy kicsit könnyebbnek érzem magam, hogy egyáltalán meg mertem kérdezni ki is vagyok én.

Szia, azt hiszem, hogy a kettőnk története igen hasonló... Azért is írok neked, mert annyira elszomorodtam attól amit írtál.. Tudom, hogy milyen rossz amikor nem tudod, hogy ki vagy! Én sem tudom, hogy mi tévő legyek, csak azt érzem, hogy másra vágyom, mint a többi fiatal lány.. :/ Mondjuk én még csak most leszek 17.
Figyelj, szerintem nem feltétlenül vagy bármi borzasztó teremtény, de annyira tudom, mit érzel, emlékszem milyen volt legelőször felfogni, hogy női testre vágyom..
Tényleg ne ijedj meg, mert ez bármi lehet.. lehet hogy csak nem találkoztál még olyan fiúval aki megadja amit szeretnél, egy nő pedig érzékeny, szerető sokkal inkább, ezért lehet hogy szükséged lenne egy ilyen szeretetre ezért érzed így .. de testileg is úgy érzed vonzana egy nő?
"A családom egyébként biztos nagyon szégyellne amiatt, ha esetleg az lennék, mert ez számukra beteges és elfogadhatatlan. Így is túl sok mindenben okoztam nekik csalódást." --> Egyenesen borzasztó, hogy ezt így látod.. . nos hát én is így látom, a családom rettentő vallásos, és sosem tudnának elfogadni..:'(
Pedig ez a legnagyobb ostobaság, ezt én is tudom!! Főleg így neked, így hogy te is így érzed... Ne érdekeljen, hogy mit gondoltak, ez NEM HIBA! Szörnyű, hogy ettől kell félünk nekünk "gyerekeknek", hogy megvetnek minket, elvégre mi vagyunk a magzatjaik... úgy kell szeretnie és elfogadnia ahogy vagyunk, ha gyilkosok úgy, ha pedig a saját nemünkhöz vonzódunk, akkor úgy...!
Nem tudom, hogy mire jutottál azóta magadban, de tudom, hogy én rettentő sokat sírtam emiatt.. belegondoltam mindenbe.. abba is hogy nem lehetne gyerekem... hogy mindenhol elfogadhatatlan lenne (jó persze néhány helyen tolerálják az ilyesfajta másságot, de hát akkor is...) Nehéz másnak lenni, és kilógni a sorból..
Bár én még mindig nem akarom elhinni, hogy valóban ez lennék én.. :/
Szerintem semmiképpen se félj! Légy önmagad! És hidd el, hogy minden okkal történik!

Kedves LadyBlanchett!
Bár senkinek sem kívánnám, hogy hasonlóan őrlődjön, mint én, meg szeretném köszönni a szavaidat! Valahogy segít, ha úgy érzem, nem vagyok egyedül ezen a világon. Írtad, hogy szüleid nagyon vallásosak, ezek szerint nem tudtál még beszélni velük minderről?
Nekem annyiban van szerencsém (már amennyiben annak nevezhető), hogy a családom nem vallásos, "csak" megrögzötten konform. Saját magammal sokkal könnyebb lenne mindezt megoldanom, ha például nem lennék ilyen szoros kapcsolatban a családommal. A szüleim számára én vagyok a "tökéletes" gyerek, ha ez kép sérülne, azt nem tudom, hogyan emésztenék meg. Én saját magamat, ha egyszer egy lánnyal lenne kapcsolatom nem látnám szörnyetegnek, de az ő szemükben azt látni, hogy annak tartanak, azt nem bírnám elviselni. Hogy egy kicsit érthetőbb legyen: én egy közepesen jó képességű gyerek vagyok, kicsit nehéz felfogású, de szorgalmas, csupa ötössel érettségiztem, amit nem az eszemnek, hanem a belefektetett hónapok kemény munkájának köszönhetek. Mert tudtam, hogy egyetemre kell mennem, hogy büszkék legyenek rám. Most az ELTE-n tanulok, egy politikai területen (nem szeretném leírni, pontosan melyik szakon), ami eléggé megfelel szüleim azon vágyának, hogy lányuk magasan kvalifikált munkaerő legyen. Ne értsétek félre, nagyon szeretem tanulni az anyagot, érdekes és őszintén leköt. Azonban nem szeretnék elhelyezkedni ezzel a diplomával majd. Egyszerűen nem nekem való, jövőre be szeretnék iratkozni egy cukrászképzésre, mert ezt tudom elképzelni, hogy évekig csináljam majd. Láttátok volna a szüleim arcát, amikor előadtam nekik, hogy arról álmodom, hogy cukrász leszek. Mert nekem "többre kell vinnem". Ezek után gondolom, érthető miért rettegek attól, hogy mi lenne, ha egy lányba szeretnék bele.
A szexualitás itthon tabu volt mindig is a kötelező felvilágosításon túl. Emiatt a testiségre gondolva először a szégyen jut eszembe. Tudom, hogy ez rossz hozzáállás, de nem tudok ellene tenni. Mivel a saját testiségemet nagyon nehéz elfogadnom, még a férfiakkal szemben is, ezért valóban bizonytalan vagyok a nemi orientáltságommal kapcsolatban.
Most határozottan azt felelném, hogy igen, testileg is vonzana egy nő. Ez már évekkel korábban is megfordult a fejemben, de eddig mindig elhessegettem azzal, hogy csak a hormonok és a pubertás meghülyít. Mostanra azonban annyira telelettem kétségekkel, hogy sokszor azt se tudom ki vagyok valójában.
Zárásként: én is csak azt kívánom neked, hogy mindent rendezni tudj önmagaddal és a családoddal, hidd el és fogadd el azt, aki vagy, hogy emelt fővel és büszkén vállalhasd!

Szia!
Elég hülyén hangzik ez leírva ,olvass utána létszíves a szakemberektől mit írnak erről.Nem vagyok bi se meleg ,de elég elkeserítő ha valaki így gondolkozik.Kicsit átérezhetnéd ezek az emberek érzéseit ,gondolatait szenvedését a vívódást magukban nem biztos így gondolkodnál .

Szia,
Sajnos nem értem, pontosan mire gondolsz, miről mit írnak szakemberek. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy húsz évesen az identitáskeresés és az ezzel járó bizonytalanság, valamint kérdések nem abnormálisak, legalábbis amennyiben idővel ezek megoldódnak.
Valamint nem értem azt sem, hogy mit nem érzek át. Mármint nyilván nem látok bele más emberekbe, de igyekszek mindenki felé megértéssel fordulni, ha ez bárki számára nem így jött le, akkor elnézést kérek.
Úgyhogy pontosíts, vagy javíts ki nyugodtan =)
Egyébként az, hogy ideírtam mindezt, nem azt jelenti azt, hogy depressziós lennék, vagy bármi más. Egyébként viszonylag normális korombeliként élek, csupán fel-felmerülnek ezek kérdések bennem, amikre szeretnék választ kapni, és reméltem, hogy egy erről való diskurzus során ez könnyebb lesz. Ha mégis megsértettem bárkit, akkor bocsánatot kérek.

Szia nap mint nap tapasztalom az ilyen dolgokat,és nem könnyű,...én is úgy szenvedek,hogy otthon nem fogadnak el a saját szüleim.A család,akikről azt hinné az ember,hogy segítenek,hisz család.Á,...álszent,magukat szégyelljék,hisz ők szültek.közben én vok roszúl,belebetegedtem,..magam vok,..társam elhagyott a gyereknevelés miatt,meg voltak zűrök,.lehet,én vok komoly,..és csak szeretni akartam,...de minden nap az örömöm elvették otthon,..kapcsolatom hullott,...azt akarják,legyek férfival,gyerek,stb,..ez nem olyan egyszerű,.mert hiába elvagy a komával,..ha szíved,tested övé,..ez szar,..zsákutca,..élni sincs már kedvem,,

gizie beküldte:
Mások álszentsége és szégyene megér annyit, hogy te szenvedj és te menj tönkre? Ha a boldogtalanságod nem érdekli őket, akkor a boldogságod sem fogja, tehát inkább a saját örömödet keresd. És még az is lehet, hogy olyanok fognak melletted állni, akikről "nem hinné az ember". Kitartás!