Queer közösségi blog

  • Címlap
    Címlap Itt találod az összes blogbejegyzést.
  • Címkék
    Címkék Displays a list of tags that have been used in the blog.
  • Szerzők
    Szerzők Keress rá a kedvenc bloggeredre.
  • Csoportblogok
    Csoportblogok Találd meg kedvenc blog csoportodat.

Bennem létezel - SZÍVZUHOGÁSOK...

Beküldve - - - Blog

 

 

„ Lobognak a fák a szelekben, a réteken át idejön,
két nagy szeme ég, haja lebben, az én szeretőm, szeretőm.

Minő nehéz is írni Neked, tudván, hogy mennyi idő telik el míg elolvasod. De Rád gondolni nem nehéz! Sőt! Lassan leszáll a gép, s Te egy szép országban, elfáradva álomra hajtod kicsi mosolygós fejecskéd. Két napja folyton megvan bennem egy érzés, ami bár nosztalgikus, de csodaszép. Minden ember más, Én egyszerű, a lehetetlent is betörni vágyó idealista lökedék vagyok. Ám mégis azt mondom, sokat megélt szívem, csak most okul és most tanul, - tán, jobban nem is mondhatnám, mint koszorús nagy költőnk, "aki halandó, az csak hozzá hasonló halandót Szerethet határtalanul"! Milyen vicces és találó most ez a szó: Határtalanul! Te erre azt mondanád, "ez komoly"! Én voltam! Ui.: Szegény medvém nem érti, miért kapott luxus kölnit! Bár elmondtam neki!
Remélem tudod Kicsi Szeplős vadócom, hogy Velem vagy így-vagy úgy,- és nem a státusz minősége számít. Hanem, hogy a Mindenem vagy! Jó éjt Drága és millió csók!

Tudom, hogy sokan gondolják azt, hogy a boldogság mulandó, a szerencse forgandó, de hidd el van olyan, hogy az emberek kitartanak egymás mellett. És ezt nem a pillanatnyi félelem és fellángolás szüli, hanem egy mélyebb önmagán keresztül a másikért való elkötelezettség. Azt mondtad nálam jobbat nem találsz, de ez nem igaz. Van nálam egészen biztosan számtalan jobb és Neked jobban bejövő emberke. Csak türelemre van szükséged. Egy kapcsolatban nincs hova sietni, ez csak „bizonyos helyeken” számít. Tudod milyen érzés az, amikor az ember igazán szeret: olyan, mint egy tomboló vihar után az éltető friss levegő, ahogy megérint, úgy érzed mintha a napsugár melegítené fel a szívedet. Biztonságot, támaszt, lendületet és erőt ad! És mosolyogsz, ha rá gondolsz, mert egyetlen mozdulatának felidézése betölti minden érzékszervedet. Ott még csak fél 7 lehet, talán még otthon sem vagy, azaz a szállodában. Nagyon sokat gondolok Rád, ezt remélem tudod és odakint is érzed! Csók kicsi vörös vadócom!

Tudod mire gondoltam ma egész nap? Arra, hogy mindig tudtam, az általad megformált szeleburdi nőszemély mindennapi álarca mögött, mélyen ott él egy mélyen érző szeretetre vágyó érett nő. Most azon gondolkozol, - miről jutott ez eszembe? A filmedről. Tudod, mindig csak az első beszélgetésünk jár az eszemben. Tudni szerettem volna, miért vagy itt és mit szeretnél. Ez a film nem cuki, ez a film az, amiért a hozzám hasonló mélyen érző, őszinte emberek hisznek még az érzésekben. Nő és nő között ilyen a szerelem. Nem görcsös ragaszkodás, hogy mindenáron partnerem legyen, nem kaland, nem próbálkozás, játék. Nem! A szerelem felfokozottság, diadalív, mennybemenetel és talán elevenségénél fogva némi kárhozat. Egy lázas hevület, mákony, amit mohón eszik és iszik a szomjas lélek. Minden úgy van ahogy a filmben. A szerelem egy feledhetetlen találkozás egy vadidegennel, akit aztán szép lassan jobban ismerünk, mint saját bőrünket és jobban szeretünk, mint saját magunkat. A szerelem egy olyan érzés, amelynek keretét - nemtől függetlenül - a sok apró pillantás, remegést keltő érintés, a bizsergés, a másik elvesztésétől való állandó félelem, a hangja, a lélegzetvétele utáni vágyakozás, az illata és minden mozdulatának állandó megélése és negatívról való előhívása adja.

 

Tudod, hogy szeretlek, ahogy csak halandó, halandót szerethet, ezért mondom, ha tényleg szeretnéd megélni azt a csodát amit a filmben a lányok megéltek, akkor ne siess, ne alkudj meg, várj amíg nem jön valaki akinek tiszta szívvel azt mondhatod,: ha veled vagyok a következőket gondolom: - a torkomban lüktet az ér, szavam elakad, kerülöm és forrón vágyom pillantásodat, ha szólsz, hangod tölti a teret, féltőn védem, minden érintésedet. Mert.....

„ Szeretlek, jobban a szélnél, mi öleli hosszan a fát, szeretlek, mintha te élnél helyettem egy életen át."

Utolsó nap. Holnap hazatérsz és minden olyan lesz, mint azelőtt. Tudod, nem tudom, de amennyire boldoggá tesz a gondolat, annyira félem is. Egyszer, talán, majd megérted milyen féltés ez. Nem önző, nem követelő, de erősebb, mint az érzéseimmel való azonosulás. A távolság, amely ilyenkor közöttünk van, nem öröm, egyfajta korral járó, belső tudás, amely attól lesz maradandó, hogy az amit kapok belőled, talán a törődés érzete miatt feldolgozható, tartalmat nyer. Aztán leszáll a gép, az autó begördül a vaskapun, az ajtód bezáródik, és újra elveszítelek. Milyen valóság az, ami arra tanít, hogy ezt megértsem?!

Ahogy ismerlek, estére már elolvasod ezeket , de ne gondold, hogy bolond vagyok. Nem, csak egyszerűen ember. Jó volt Veled újra nagyon közeli állapotban lenni. Valóságos volt, minden tekintetben!

Pár perc és leszáll a géped. Bűn lenne az kívánni, bár maradtál volna még néhány hetet? Úgy érzem, ha távol vagy, akkor magad mögött tudod hagyni az élet rút ajándékát, a lázadást, a bizonytalanságot és a kiszolgáltatottságot. ...

Szeretem ezt az oldalad, amit most adtál,hogy a reptérről felhívtál. Bár az öcsédnek lenne igaza és aludnál. Ám azt is tudom, hogy az mégsem Te lennél. Jó volt újra hallani a hangodat és ha majd szertelenül igazi gyerek módjára szétosztottad a Téged szeretők közt magadat, én türelmesen várok a lenyugodásra, és ha ez bekövetkezik akkor majd hosszan beszélünk. Hiányoztál nagyon!
Kicsim! hagyd mára a lényeges dolgokat, a többi megvár, ne aggódj! Tudom, hogy nagy az öröm, de a lelkesedés nem győzheti le a fizikai fáradtságot! Pihenj is!

„ Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd,tiéd a sóm, kanalam,
mezítlen kell idejönnöd, hogy rádadjam, ami van.

Rádadjam ruhául a tájat, s a bíbor nagy hegyeket
el kell, hogy bírja a vállad, mindent, amit szeretek:

örökké hordjad a házam, csiga fel, csiga le, ez az út,
és én adok néked majd három szívet, falevél-alakút! „

( Gyurkovics Tibor: Hajnal )

 

 

 

 

Utolsó módosítás -

Hozzászólások

  • mijan
    mijan 2015. július 26. vasárnap

    néha-tépelődve-elgondolkodom, azon a különleges viszonyon, ami két vadidegen ember között kialakulhat, elsöpörve minden vérségen alapuló kapcsolat intenzitását, érzéseit. Természetesen nem összehasonlítható egy szülő-gyermek viszonnyal, de mégis! Ez is megkülönböztet "minket", minden más élőlénytől ami ezen a bolygón létezik, vagy létezett. Kár, hogy az egyik fél mindig jobban szeret.
    Ez a "szeretet" a legkülönösebb titkok közé tartozik.:) habár én tudok rá magyarázatot :D

  • zenzele
    zenzele 2015. július 26. vasárnap

    Egy varázslat, a titkok mély óceánja, oly misztikus kusza hon, mely végtelen és képtelen, csalóka móka, egy konokon, monoton keresés. Kiismerés, megismerés. S a kitárulkozás, zúgó moraj habokba ölt reménykedés, ködbe zárt illúzió. S a vízió, a kardélen táncoló üvegfejek, lelket meztelenítő sóvár szemek, melyért ha kell, a korláton túlra megyek. A szeretet virágesőt perget lábam elé, a gondolatokban rejlő kimondatlanok kaktuszesőt. Gyakran evezek egy süllyedő hajón, s az üvegfejek meddő iránymutatók, magam a ponton hídnak adom. Szívesen kiszakadnék, de nem engednek, olykor őszintén, vagy irigységből ízenként tépnek vissza a mindennapok kusza kapcsolatrendszerébe, olykor hamisan, olykor valósan az üvegfejek.

    Igazad van, s ez érthető és szerethető körülményektől függetlenül. :)

  • A hozzászóláshoz előbb be kell lépned

Nézz ránk itt is!

FacebookGoogleTwitter

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Facebook