INVOKÁCIÓ – avagy minden kérdésben ott rejtőzik a válasz….

Steinbeck egerének érzem magamat, akit az esetlen szeretet nap, mint nap, akarva-akaratlanul, de laposra simogat. A minap hallgattam a tévében egy Ariana Huffington riportot, amire bevallom csakis azért figyeltem fel, mert eszembe jutott kultikus sorozatom az L Word, máskülönben mondhatnám, hidegen hagyna azon tudományos boncolgatás, amellyel darabokra szedik a közösségi hálók szinapszisait. De elgondolkoztam a mögöttes tartalmi részeken mindannak ellenére, hogy magam sem vagyok egy nagy „szörfös”.

Tényleg „kurválkodunk” a legszebb pillanatainkkal, hogy figyelmet, népszerűséget szerezzünk, vagy csak beállunk a sorba és uniformizálódunk. Ezt teszi mindenki, miért ne tegyük mi is?! ! Nem tudom melyik a rosszabb!

Valamikor apám arra tanított és én még el is hittem a vegetáló társadalom igényét várt és nem várt dolgokkal szemben, de ma már tudom, sem ŐK sem MI nem vágyódunk egymásért. Pedig olyan egyszerű lenne az illeszkedés. Azonosulj a hangosokhoz, légy árnyékuk, légy bal meg jobb lábuk és akkor nem vétheted el a lépést, s ha több szeretnél lenni, hát légy lábukon a cipő és akkor azt a jogot is elnyered, hogy „rálépj a csendes véletlenre”.

Apukám tudta, észre kell venni környezetünkben a HOMO SAPIENST, oda kell állni ajtaja mögé, hogy mi lehessünk az elsők, akik a belépő értelemre elsőként vigyorgunk.

Ám kérdés, ha mégsem tudunk azonosulni, -  na akkor mi van! ??

Minden évben a Pride közeledtével, majd elmúltával nyitunk egy kommunikációs csatornát, elkezdjük magyarázni, belemagyarázni, átmagyarázni, s megmagyarázni a létjogosultságot, de vajon miért?

Annyira nevetséges ez a törekvés, főleg egy olyan társadalomban, ahol nap, mint nap kimondatlanul legalizáljuk a lopást, a napi sorozatok által arra tanítjuk az ifjúságot, hogy a fényűző élet munka nélkül is megteremthető, a család, a barátság, a hűség csak üres frázis, amelyet kényünk, kedvünk szerint elárulunk, kiárulunk. Érdekes társadalmi megítélés, ha napi szinten pragmatizáljuk az erkölcstelen viselkedést, ugyanakkor erkölcstelennek nyilvánítjuk a másságot és annak felvállalásának minden módját.

Nem mondom, akadnak közöttünk olyanok, akik szemtelenül alacsony szintre butulva próbálnak élharcossá válni egy számukra sokszor nyilvánvalóan ismeretlen szubkultúrában, mert ha otthon mozognának, nem a hangos provokálást erősítenék, hanem a csendes illeszkedést, maguk és magunk miatt. Intelligens megítélést csak intelligens viselkedéssel vívhatunk ki! A társadalmi megítélést csak formálni tudjuk, általánosan elfogadottá tenni sohasem. Nem is lehet célunk, mert ha úgy lenne, a túlélésre való állandó rákészülés elpusztítaná azt az ösztönösen belülről fakadó törekvést, amelyet a személyes, a számunkra szubjektív, intim jelleg tesz rendkívülivé és különlegessé.