Bár voltam már életemben itt-ott, és láttam egy-két érdekes eseményt, de egy teljesen nyílt barátságos hangvételű, igazi nyugat-európai Pridehoz mindeddig nem volt szerencsém. Biztos, hogy van sok nálam világlátottabb ember, akik láttak már sok csodát és semmi újat nem tudok nekik mesélni, vagy épp ellenkezőleg, nem kíváncsiak a hanyatló nyugat ópiumára. Nos, ők nyugodtan lapozzanak. További kellemes időtöltést kívánok egyéb tevékenységeikkel! :) A többieknek meg itt egy kis élménybeszámoló.

A sors, meg az iparkodásom tavasszal Svédországba vitt, itt leltem új munkára, lakhatásra stb. Bár az elején a kiköltözést megelőző intenzív nyelvtanfolyam dacára voltak nyelvi nehézségeim, - sőt még most is előfordulnak - hamar otthon éreztem magam. Ebben nagy segítségemre volt egy hamar baráttá váló ismerős, svéd pájával élő magyarként, aki kedvesével együtt segített jobban beilleszkedni. Így már félig-meddig helyiként mentem el a Pride-hét eseményeire.

Tudni kell elöljáróban, hogy Sundsvall, ahol élek nem egy hatalmas város. A lakosság olyan 55-60 ezer, a teljes kommunben (nagyjából a magyar járással lehetne párhuzamba hozni) 100 e körüli a lakosság. Így ezt érdemes figyelembe venni a mennyiségi összehasonlításnál.

Az egész eseménysort az RFSL, a svéd LMBT-ernyőszervezet sundsvalli csapata bonyolította le. A hét június 29-én vasárnap délután kezdődött a város nagytemplomában megtartott Szivárvány-összejövetelen, amely egyben istentisztelet is volt. Sajna ez nekem kimaradt, mert azon a héten kutya beteg voltam és 10 fokban, esőben nem akartam kockáztatni a visszaesést.

Hétfőn viszont az idő és az egészségem is jobb lett, meg az aznapi előadások is érdekeltek, így elmentem abba a klubba, ahol ezeket rendezték. Nyilván lehet valami kötődése a helynek az LMBT+ élethez, mert pont az RFSL-irodával szemben, az utca másik oldalán állt. De ezen kívül semmi nem utalt erre, nem keltett „melegbár-érzetet” a klub.
Aznap transz- és identitási témák voltak. Nekem rögtön az első előadás megnyerte a tetszésemet. Egy magát intergendernek valló és semleges személyes névmás használatát megkövetelő leendő tanáremberke tartotta saját művét, a „Hiba a cisz-pillantásokban”-t. Igen jó stílusban adta elő, látszik, hogy tanár, és jó tanár lesz belőle.
Utána következett egy politika témájú előadás az identitásról és a kissebségi létről. Alapjában véve izgalmas kérdéseket boncolgatott, hogy a kisebbségi lét miféle nehézségekkel jár, illetve hogy Svédország népessége hogy válik egyre konzervatívabbá, kirekesztőbbé Stockholmtól észak felé haladva. Csak éppen nagyon vontatott volt…
A nap harmadik, befejező előadó a saját személyes életútját mutatta be, hogyan vált hangadó homofóbból transz-aktivistává, ahogy az önnön belső gátlásain és elfojtásain túl tudott lépni.

A kedd kimaradt, mert egész nap dolgoztam és az utolsó előadásra tudtam volna csak odaérni. Szerdán viszont ismét ott voltam, három nagyon jó előadást hallgathattam meg. Ebből az elsőt és a harmadikat egy szexológus tartotta, akivel még Budapesten, egy konferencián ismerkedtem össze, úgyhogy régi kedves ismerősként üdvözölhettük egymást. Mivel a konferencián ő is résztvevő és nem előadó volt, így most szembesültem a remek, lendületes előadói stílusával. Az első részben a társadalmi normák és a szexualitás viszonyát elemezte, rávilágítva, hogy 2014-ben, a nyitott Svédországban is, milyen óvilági ideákat hangoztató művek vezetnék be az szexualitás világába a fiatalokat.
A másik előadása pedig az L/B/T-nők és az alkohol viszonyáról, illetve az alkohol, mint társadalmi norma szerepéről. Nagyon érdekes, egyben elszomorító volt ebből a szemszögből nézni a dolgokat: tulajdonképpen a többségi társadalom nem csak ciszheteró-normatív, hanem alkohol-normatív is. Ezáltal az alkohol fokozott használata egyfajta többségbe beolvadás érzését kelti a kisebbségi csoportokban, így az LMBT+ körökben is, és azok, akik nőként definiálják magukat, ennek még jobban kitettek a csoporton belül.
A két előadása között meg az egy pár az RFSU-tól –ami egy 1933 óta működő szexuális felvilágosító egyesület– tartott BDSM-fétis ismertetőt. Bár személyesen nem igazán ragad meg ez a világ, azért el tudom képzelni, hogy akik vonzódnak ehhez, miként lelhetnek benne örömet. És még kívülállóként is sokat lehet tőlük tanulni, leginkább az egymásra figyelésben, az apró jelek, jelzések észrevételében.

Süti, kávé az előadások szünetében

Ezzel a három nappal le is zárult a hét workshop és előadás tematikájú része. Itt azért nem volt nagy tülekedés, olyan 30-50 fős hallgatóság követte figyelemmel az előadókat, kb. annyi, mint a Budapest Pride egy-egy (párhuzamosan mások mellett futó) hasonló eseményén. De megint csak jelezném, hogy ez a „keménymag” egy 100000 körüli lakosú területről jött össze, nem pedig egy ország egyetlen ilyen jellegű eseményéről van szó.

Csütörtöktől pedig a város kikötőjében levő fesztivállal karöltve kivonult az esemény az ott felépülő Pride Parkba. Így a fesztivál két színpadjának/nagysátrának egyike a Sundsvall Pride sajátja volt. Maga a fesztivál nem sokban különbözött egy magyarországi hasonló eseménytől. Volt egy nagy vurstli, két színpad, meg édesség- és gyorskaja árusok.
Svéd szokásnak megfelelően alkoholt tilos közterületen fogyasztani, ez alól a sátrak és az elkerített, nyitott „teraszaik” képeztek kivételt. Természetesen a színpadra tökéletes rálátással.

Csütörtökön meló után kimentem, ismerkedtem a tereppel. Aznap volt egy jó nagy zuhé, ami után szivárvány ragyogott a város felett. Egy kicsit dühös is voltam magamra, hogy nem volt nálam fényképezésre alkalmas eszköz, hogy megörökítsem ezt a szimbolikus pillanatot…
A napi sztár a Pride-színpadon egy országos ismeretségű country-énekesnő volt. Ahhoz képest, hogy munkanap volt és elég hűvös idő is, viszonylag sokan mentek ki megtekinteni őt és beszélgetni. És a Pride Parkban is mindenféle emberek vegyesen élvezték a műsort, semmiféle „gettósodás” nem volt, hogy itt a „normálisak” amott meg a „buzeránsok” vannak. Nekem kicsit álmosító volt a műsor, meg dzsekiben is fáztam a szélben, úgyhogy hazamentem.

Pénteken reggeltől estig munkám volt, így aznap este inkább pihentem. De az igazi buli amúgy is szombatra esett. Sajnos szombaton is munkaidőm volt 15 óráig (cserejátékos meg nem volt a helyemre), a hét csúcspontja, a felvonulás 14-15 óra között zajlott le az óvárosban, amin a becslések szerint kb. 1500-an vettek részt… pont sikerült ezt is kihagynom. :(
Mindenesetre azért nem hagytam, hogy a „partyszerelésem” kárba vesszen, így SuperT, csakúgy, mint az eredetije, hétköznapi emberként belépett egy kis fülkébe, ott levette a szuperhős-szerelése fölül az utcai ruházatát, majd kilépve akcióba lendült. És nagyon jó volt átélni, hogy az emberek nem hülyének néznek, hanem mosolyognak rám, mondják, hogy milyen jó a ruhám és jönnek közös fotót készíteni.

SuperT akcióban

Ami viszont elüt a magyar szokásoktól, hogy ezen a fő napon a parlamenti pártok viszont képviseltették magukat. Méghozzá a Pride parkban, szépen egymás mellett álldogáltak a sátraik, szivárványos lobogókkal, jelmondatokkal jelezve az LMBT+ közösségnek, hogy fontos, megbecsült szavazóknak tartják őket. A szervező RFSL-sátor mellett állt a Nya Moderaterna, egy centrumpárt sátra, aztán jött a Folkpartiet, a Néppárt, az itteni jobb oldal. Majd a Centerpartiet, a nevében is centrumpárt, akik első sorban zöld elkötelezettségükről ismertek. Majd a Vänsterpartiet, a nagyon-baloldali párt, akit a fiatal baloldaliak képviseltek, majd a Szociáldemokraták zárták a politikai pártok sátrainak sorát. Mellettük még a Svenskakyrkan, a svéd protestáns egyház sátra állt ott, ahol meleg teát meg aprósüteményt osztogattak a szórólapok mellett. Ha még valaki ezután sem érti, miért szeretek itt élni, azt kérem, kapcsolja ki. :)
Az egyetlen parlamenti párt, akinek az emberei nem voltak jelen, a Svéd Demokraták voltak (ők az itteni radikálisok) és ők sem azért, mert melegellenesek lennének, (viszont kifejezetten bevándorló- és iszlámellenesek) hanem mert a saját szavazótáborukon kívül mindenki megveti őket, szóba sem állnak velük. Tehát a dolognak sok értelme nem is lett volna.

Az RFSL, a pártok és az egyház sátrai

Én meg a „hagyományos” meg a Pride-színpad között járkáltam, nézve, hogy hol van épp jó műsor. Közben meg beszélgettem az emberekkel, –aki elkövette azt a hibát, hogy komolyabb érdeklődést mutatott, azt kicsit felhomályosítottam a transz-dolgokról– mosolyogtunk egymásra, volt, aki meg a tenyerét emelte nekem, hogy „adj egy ötöst”, vagy ölelést kért. :D A zárkózott, rideg svédek. Aha. :)
Valahogy aznap a Pride-színpad műsorát találtam színvonalasabbnak. Két műsort emelnék ki. Az egyik a Babsan névre hallgató veterán drag queen, showja volt. Az ismertségét mi sem jelzi jobban, hogy az állami TV-n volt etikett-iskola műsora, illetve gyermekműsort is vezet. Az itteni fellépésére nyugdíjas korú emberkék, házaspárok is jöttek, énekelték vele a dalokat. Amúgy az emberke prózában is nagyon jó, fergeteges humorral és öniróniával adja elő magát, mindenki szakadt a nevetéstől, még én is, pedig nekem nem is jött át a teljes üzenet, de amit megértettem, az is nagyon jó volt. Azt hiszem, a hazai transzvesztita előadóművészeknek lenne mit tanulniuk.

Babsan

És a nézők

A másik –szerintem– jó műsor a Pink Pistols nevű csapat szereplése volt. Ők egy kvartett, két fiúból és két qrag queenből. Az itteni Eurovíziós válogatón, a Melodifestivalen-en tűntek fel. A stílusnak megfelelő zene, nem a kedvencem, de a kategóriában kellemes, nagyon jó koreográfia. Nekem bejött az összhatás.

A műsoruk után még parádéztam egy darabig, majd éjfél fele visszavedlettem a hétköznapi énembe és lassacskán hazavonultam. Azért még készítettem egy pár képet az E4-es út (Svédország második leghosszabb főútja, 1590 km) belvárosi szakaszáról, ahol Sundsvall sárkányos lobogói és a szivárvány zászlók egymást felválva követték és játszottak a szélben.

Számomra ez egy hatalmas élmény volt. Megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor a Pride-ot (meg az LMBT+ közösséget) nem a háborús hangulat övezi, nincs kitéve a politikai támadások kereszttüzének, nem egy csatatér. Hanem tényleg egy felszabadult esemény. Ezért is pislogtam, amikor panaszkodtak egyesek a homofóbiára. Persze, biztos itt is jelen van, csak az én magyar közéleten edződött tűréshatáromat még csak nem is csiklandozza. Tudom, itt sem mindig volt így, itt is keményen kellett küzdeni ezért az eredményért és nem szabad magától értetődőnek venni a jót. Így remélem, hogy egyszer Magyarország is eljut ide, illetve itt sem visszafele fog fejlődni mindez, hanem tovább, előre, a még mindig létező és újonnan felmerülő problémákkal szembenézve.

Végezetül pedig az ominózus Melodifestivalen-szereplés a Pink Pistolstól: