Budaházy Györgyöt közösség elleni izgatással gyanúsítják

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. E-mail

Hírek - Belföld

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.hu
budaházy budaházy

Budaházy Györgyöt meggyanúsították közösség elleni izgatással a 2008-as melegfelvonulással kapcsolatban - erről a gyanúsított és ügyvédje kedden sajtótájékoztatón számolt be Budapesten.

Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő, aki ügyvédként volt jelen a VIII. kerületi rendőrkapitányság előtt tartott sajtótájékoztatón, közölte: a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 2008-ban ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

Mint elmondta, ügyfelét a 2008-as melegfelvonulást megelőző, a Szent Korona Rádióban elhangzott kijelentéseivel kapcsolatban gyanúsították meg most, több mint három évvel az esemény után. Hozzátette, hogy egyszer már megszüntették a nyomozást, ám "az ügyészség utasítására" az ügyet tavaly novemberben újra elővették; a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályán folyik a nyomozás.

Gaudi-Nagy Tamás kitért arra: bűncselekmény hiányára hivatkozva kérik az eljárás megszüntetését, mert a rádióban tett kijelentések szerintük a véleménynyilvánítási szabadság körébe tartoznak.

Mint megjegyezte, ügyfele - aki egy másik eljárással összefüggésben házi őrizetben van - nem kapott szabályszerű idézést, hanem csupán szóban tájékoztatták arról, hogy elő fogják állítani. Közölte: "ez sem" felel meg a büntetőeljárási törvény szabályainak, ezért panasszal fognak élni.

A sajtótájékoztatón Budaházy György azt mondta, botrányosnak tartja, hogy "megint a nemzeti oldaliakat, és nem a bolsevikokat meg a szociálliberális kormánynak az embereit, akiket kéne", kérik számon.

Budaházy György neve akkor vált ismertté, amikor 2002 nyarán társaival több órára lezárta az Erzsébet hidat, hogy elérje az az évi országgyűlési választásokon leadott szavazatok újraszámlálását. Azóta számos szabálysértési és büntetőeljárás indult ellene, például a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása, vagy a 2006. őszi tévéostromot követő hónapokban közzétett írásai miatt, melyekben a kormány elkergetésére és a parlament feloszlatására buzdított. Ez utóbbi ügyben a Fővárosi Ítélőtábla tavalyelőtt az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának az előkészületét állapította meg és jogerősen felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta Budaházy Györgyöt. Budaházy maga is számos eljárást indított állami szervek, például a rendőrség ellen egyes intézkedések, határozatok miatt.

Jelenleg a melegfelvonulással kapcsolatos kijelentéseivel összefüggő eljáráson kívül egy másik is folyik Budaházy György ellen. Az ügyészség szerint Budaházy 2007-ben létrehozta a Hunnia mozgalom elnevezésű szervezetet, hogy terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal megfélemlítse az akkori MSZP-SZDSZ-es kormánytöbbség politikusait és a velük rokonszenvezőket, és így befolyásoljon parlamenti döntéseket. A támadások célpontjai javarészt az akkori kormánypárti politikusok otthonai, illetve a két párt székházai voltak. Az eljárás ebben az ügyben a legutóbb tavaly novemberben iratismertetéssel és tanúkihallgatásokkal folytatódott.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!

Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy

Kövess minket!

FacebookGoogleTwitterFurl

Bejelentkezés






Elfelejtetted bejelentkezési nevedet?
Regisztrálok

Fórum

Vá: Elmés kérdések
maximilien 2012 5.18. 10:23
Vá: Ha felállsz a gép mellől mit fog...
Astyle 2012 5.18. 7:30
Vá: Sexy Pasik
filemon 2012 5.18. 1:59
Vá: A nap idézete
peaf 2012 5.18. 0:54
Kedvenc zenék
mijan 2012 5.17. 21:05
Vá: Mi is a feminizmus?
ShyBi 2012 5.17. 15:56
Vá: "Elmegyek férfinak/nőnek?"
Berzerker 2012 5.17. 14:42
Vá: Humor
flipflop 2012 5.17. 13:50
Vá: Meleg jogok
macus 2012 5.17. 13:23
Vá: A mai nap öröme
Afterlifex 2012 5.17. 12:22
Vá: Állatképek
SweetDream 2012 5.17. 9:52
Vá: kedvenc versek
amazon 2012 5.17. 9:26
Vá: Időjárás
Sharki 2012 5.17. 0:36
Vá: Érdekességek
filemon 2012 5.16. 14:51
Vá: Humoros képek
filemon 2012 5.16. 11:22
Vá: A nap dala
xtrevor 2012 5.16. 11:10
Vá: Transzszexuális út
Afterlifex 2012 5.16. 10:20
Vá: Gay művészet
melegmacik 2012 5.15. 21:24
Vá: Crossdresserek
filemon 2012 5.15. 17:07
Vá: Leszbikus zene
littlebaby 2012 5.15. 13:40