Az egész szabadság remekül telt, a szilveszterünk is jó volt. Reggel Linda meglepett egy telefonnal. Csak 2700 Ft volt, kártyás, rádiós, lapos, jó kis fekete, és végre tudok képet feltölteni számítógépre!

Unokatesóméknál töltöttük a szilvesztert. Társasoztunk, kártyáztunk, dumálgattunk. Egy kis kellemetlenség adódott, mert a kislányuk kereste az apját, és véletlenül kiengedte a kutyát a kamrából. Pont akkor szaladt a kutyus után, amikor unokatesóm fellőtte a tűzijátékot, úgyhogy egyedül én láttam valamit az egészből. Ahogy futott a kutya után, valahogy megszerettem azt a gyereket. Úgy sajnáltam, annyira benne volt a mozdulataiban, hogy már megint üvöltözés lesz. Az anyja le is baszta csúnyán szegényt, amitől én pipa lettem, de visszafogtam magam, bementem a házba, és ittam pár pohár likőrt, aztán kussban olvasgattam Antal Imre életrajzát. Aztán csak bejöttek az udvarról, és csakhamar éjfél lett. Kristálypohárból ittuk éjfélkor a kölyökpezsgőt, kicsit hallgattuk helyesíróbajnok álamfőnk beszédét is, aztán még hajnalig beszélgettünk és kabarékat hallgattunk. Az összes kedvenc kabarémat előszedték, volt Besenyő család, és régi klasszikusok: „A kotonos”, „Mi került ezen a fotelon 7200 forintba?”, és hasonlók. Nagyon jól szórakoztam! Beszélgetés közben szóba kerültek távolabbi rokonaink. Meghalt Zsolti unokatesóm felesége, Tünde.  Az ő nevüket bátran kiírom, mert soha nem fogja olvasni senki a családjukból, mivel nincs számítógépük, de még tévéjük se, mert mindez a Sátán műve Zsolti szerint.

Ő 6 hónapra született, Icu néném első gyerekeként. Úgy derült ki Icu terhessége, hogy leesett meszelés közben a székről, és megindult a szülés…Zsolti megvakult az egyik szemére az inkubátorban. Az orvosok hamar lemondtak róla, azt mondták, menthetetlen. Icu saját felelősségre hazavitte, befűtötte a lakást 35 fokra, ledarált sült húst és szalonnát, azzal etette. Elképesztő módon Zsolti életben maradt. Egész normális ember volt, mígnem huszonéves kora elején valami szektához csapódott, és vallásos lett. Később a feleségét, Tündét is rávette, hogy „térjen meg.” Amikor Tünde másodszor is teherbe esett, szomorú volt. Emlékszem rá, ahogy állt nagymamámnál a konyhában, és a sírás kerülgette. Nem akart több gyereket. A második után aztán minden évben terhes lett, Zsolti azt mondta, a védekezés bűn, és addig jönnek sorban a gyerekek, amíg „Isten be nem zájra Tünde méhét.” Nos, Isten elrákosította a méhét, és Zsolti most ott van egy rakás gyerekkel. Azt hiszem, talán 10 lehet még kiskorú. Ami pedig nagy csalódást okozott nekem: hogy kiderült, Zsolti megcsalta Tündét a halála előtti évben a szomszédasszonnyal. Tehát megkívánta felebarátja feleségét, valamint paráználkodott is vele! :) Pokolra fog jutni!!! :DDD

Volt egy kellemesebb történet is Sárika néniről. Nagyi húga, már csak ő él a nyolc tesvér közül. Már ő is 90 felé járhat. Kb. 10 éve megivott egy liter hypót, bezárták elmeosztályra, aztán átvitték egy öregotthonba. Kiderült, hogy az otthonban verseket szavalt ünnepi alkalmakkor, énekelt, felolvasott, és az ő feladata volt a ruhák teregetése, amit örömmel csinált. Azért ha valaki 80 éves kora körül megiszik egy üveg hypót, már az is csoda, ha nem hal meg. De hogy utána még jön az életében valami, aminek tud örülni…! Ez elképesztő és nagyon tetszik!

Az ausztrál rokon természetesen megőrült, hiszen már betöltötte bőven a 60. évét, akkor pedig általában egy Orosz vagy őrült, vagy halott. Persze, megőrülni lehet hamarabb is, én is jó úton járok. Amikor hazafelé mentünk 1-jén, a vonaton egy pár ült a gyerekével. A pasi szép lassan, tagoltan beszélt a gyerekhez:

-Eldöntheted, hogy egy kicsit ütök a szádra, vagy egy nagyot a kezedre!

-Micsoda remek lehetőségek!-motyogtam.

Aztán elkezdett bőgni a gyerek, hogy ő nem csinált semmi rosszat, és úgy felment az agyvizem, hogy kirontottam a kocsiból, át egy másikba. Miközben kibasztam az ajtót, talán kicsit hangosan dörmögtem, hogy:

-A kurva isten húzza a faszára az ilyen mocsok gyerekkínzókat!

Aztán ráfogtam a zsebemben a gázsprayre, és arra gondoltam, hogy ha utánam mer jönni, vajon le tudom –e fújni elég gyorsan a mocskot?

Nem jött, viszont az öcsém később mondta, hogy akart jönni, csak az asszony visszatartotta.

Mindent összevetve ez a szabadság igen jól sikerült!

2-án szívesen mentem be dolgozni, csak a 2 hetes borostámat sajnáltam nagyon. :) Jól is éreztem magam a gyárban, van abban valami jó, amikor visszazökkenek a régi kerékvágásba. Ad egy kis biztonságérzetet, hogy így van ez már immár tizedik éve: a díszkivilágítás még ott van, a buszon fázom, aztán beérek a gyárba, boldog újévet kívángatunk egymásnak, kóválygás a kávéval, a gépek is lassan térnek magukhoz. Most olyan emberek is mosolyogva kívántak boldog újévet, akik tavaly köszönni is alig akartak. Azért lassan megtanulták, de igen nehezükre esett. Nem tudom, mi változott a szabi alatt. Persze, karácsonyi jókívánságot mindenkinek írtam IWIW-en. A nagyfőnök például azt válaszolta, hogy „Neked is áldott ünnepeket, BARNI.” Húúú!:DDD

De képeslapot csak azoknak küldtem, akiket tényleg kedvelek. :) Szóval jó hangulatban indult az év, még 3-án is rendben volt minden. Aztán tegnap bejött egy kis szar, mert elaludtam, és szegény Lindának be kellett jönni velem takarítani, hogy időben kész legyen minden. Kész lett, még egy kis gyúrásra is maradt időm, és határozottan jól esett csinálni. Épp most kezd izomlázam lenni. Ma reggel betámolyogtam kómásan a gyárba, miután újraélesztettem magam egy kávéval. Odamentem a kerethez, hogy segítek pakolni.

-Hallottad a rossz hírt?-kérdezte F. haverom.

-Nem, mi van?-kérdeztem.

-A L.-nak agydaganata van!-mondta végtelenül szomorú arccal.

Hát kész lettem egyből, sokkolt a hír. Az a rendes, alig negyven éves műszerész, akivel általában dolgoztam. Ő szólított először Barninak. Amikor vártuk az új nagyfőnököt, és az összes lány felmosóronggyal rohangált, akkor segített nekem felmosni. Az egyik csaj le is fényképezte, mert az üzemben addig még nem láttak felmosórongyot férfi kezében. (Illetve nem tudtak róla.:D) Borzasztó a hír, ráadásul pont a napokban olvastam utána az agydaganatnak, mert rejtélyes módon fáj a szemem, ha jobbra, kicsit fölfelé nézek hirtelen, akkor belehasít. De nem látszik semmi. És minden nap fáj a fejem egy kicsit. Gondoltam, megnézem, mi okozhat szemfájdalmat. Nézem, akár agydaganat is lehet. De aztán kissé megnyugodtam, mert ezt írták: „Az agyukat sokat használó, egészségesen élő embereket támadja meg leggyakrabban.” Nem sok félnivalóm akad…

(Mert nem élek egészségesen, természetesn azért! Mi másért?!? :DDD)

Bízom benne, hogy L. daganata jóindulatú, és el tudják távolítani. Iszonyú nagy kár lenne ezért az emberért!

Utána jött a következő sokk, F. húgának is agydaganata van! Operálhatatlan. Jóindulatú, lassan növekszik.

-Él, ameddig él…-mondta F. bánatosan. F. is beteg, valami here-mizéria, nem tudom pontosan. Én már kb. 6 éve is megmondtam neki, hogy ki kéne vizsgáltatnia magát. Akkor még csajnak tűntem, talán be is jöttem volna neki, és egyszer éjszakásból hazafelé a villamoson, hogy-hogynem, a szex jött szóba. Kiderült, hogy 4 óra alatt megy el. És nem úgy, hogy direkt húzza addig. Jézus faxa, az egy fél műszak! Nem hitte el nekem, hogy ez beteges. Na tessék.

Igyekszem bízni abban, hogy azért legalább közepesen alakulnak a dolgok minden téren. Várom a banktól és a BKV-tól a hívást, nagyon várom a válást és a névváltást.

Eszembe jut az egyik L’art pour l’art jelenetből egy dalocska, ami nagyon megfogott, nem pontosan így volt, de ez a lényeg:

Tojás vagyok, tojás vagyok

Innen úgyis kijutok, kijutok

Madár leszek vagy tükörtojás?

Egy biztos csak, a változás!

B.U.É.K.! mindenkinek!