Az AIDS vírusát szándékosan terjesztették
Sokan tartják úgy, közöttük elismert tudósok is, hogy az AIDS vírusát az amerikai kormány fejleszthette ki népirtás céljából, azért, hogy a biológiai fegyver révén a fekete népességet megtizedelje. Az állítások szerint mindez olyan szervezetek együttműködésével történt, mint a rettegett Klu-Klux-Klán.
Világméretű lehallgató-rendszer
Az összeesküvés-elméletek szerint a második világháború óta létezik az úgynevezett Echelon-rendszer, melynek célja ma az összes műholdas, mobil-, mikrohullámú és optikai szálas kommunikáció nyomon követése a Földön. A háttérben a világ nemzeteinek titkosszolgálatai állhatnak.
A 2014-es becsapódás
2003-ban az űrkutatók ijesztő bejelentést tettek, miszerint egy QQ47 nevű, egy kilométeres kődarab bolygónknak ütközhet 2014-ben. Néhány nappal később a bejelentést visszavonták, sokak szerint azonban csak azért, hogy elkerüljék a pánikot, míg a háttérben a megoldáson dolgoznak.
Ősi titkok a szfinx alatt
Az egyik közkedvelt összeesküvés-elmélet szerint az egyiptomi nagy szfinx alatt titkos járatok húzódnak, melyek titkos dokumentumokat rejthetnek. Ezek közé sorolják egy ősi, talán földönkívüli civilizáció - például az atlantisziak - hagyatékát, jövendölését és az emberiségnek szóló útmutatását is.
Idegen faj a föld belsejében
Az egyik legmeglepőbb összeesküvés-elmélet szerint a föld üreges, mélyén pedig különös lények élnek, akiknek akár a földönkívüliekhez is közük lehet, illetve, akiknek egy belső nap biztosítja az energiát. Jelenlétük jelének tartják az északi fényt is. Az elméletben többek között a nácik okkultista titkos társasága is hitt.
Az Új Világrend és a népességcsökkentés
Az összeesküvés-elméletek rajongói úgy tartják, a világ vezető személyiségeiből álló Új Világrend az egyik legveszélyesebb titkos társaság napjainkban, akik nemcsak, hogy világuralomra törnek, de első lépéseik egyikeként kívánják drasztikus mértékben csökkenteni a Föld lakosságszámát - a bolygó megmentése érdekében.
A titokzatos feketeruhások
A fekete ruhások titokzatos szervezete az egyik legnépszerűbb összeesküvés-elmélet hívei szerint nem csupán a filmekben létezik. Az állítások szerint a furcsa, robotszerű, szürkés arcbőrű, fekete Cadillac-kel közlekedő és fekete ruhában járó férfiak egy-egy UFO-észlelés után jelennek meg, hogy a szemtanúkat elhallgattassák.
A vonalkódok és a világvége
A nyugati világban eladott termékek 95%-a vonalkóddal van ellátva. Egyes elméletek szerint a vonalkódok a fenevad, vagyis a sátán bélyegei, terjedésük pedig a világvége eljövetelét jelzik, mások szerint azonban a földönkívüliek kényszerítették ki a kormányoktól azok használatát.
Sikerült embert klónozni
Sokan hisznek benne, hogy a Clonaid nevű intézetnek 2002. december 26-án sikerült embert klónoznia. Az Éva névre keresztelt lény kilétét azonban máig homály fedi, védelme érdekében a projekt fejleményeit gondosan titkolják. A szervezetnél folytatott vizsgálatok egyikének sem sikerült azonban Éva létezését megcáfolnia.
Hitler a sátán követe volt
Hitlerről úgy tartják, a világtörténelem legveszedelmesebb embere volt, sokan azonban abban is hisznek, hogy egyenesen a sátán irányította tetteit. Csatlakozhatott ugyanis a sátánista szervezetek szövetségének tartott Halál Testvéreihez, pontosabban annak német ágához, a Thule Társasághoz.






