P. ma Lindával egyidőben jött haza. Linda előtt egy perccel elfoglalta a fürdőszobát, de előtte még betette a mikróba az utolsó adag lebbencslevest. Mondtam Lindának, hogy egye meg, nehogy má' két helyen dolgozzon, és ne egyen! P.-nak meg ott lesz a csirkemáj. Végül ott szerencsétlenkedtünk hárman  az egyszermélyes konyhában, és vicces morgolódások közepette arra jutottunk, hogy megfelezik a kaját. Aztán P. elindult befelé a szobájába, azzal az ezeréves törölközővel a derekán, amely pont a hátsójánál van kiszakadva, de nagyon. Az egész kilóg belőle.  Baktatott befelé kilógó seggel, és így szólt:
-Ti képtelenek vagytok engem komolyan venni!
Vajon miért?! :)))))))))))))

Később P. elkezdett rajtam röhögni, nem tudtam, mi baja. Csirkeszívet ettem, és közben olvastam. Mutogatott a könyvre, de csak később esett le, hogy a címén röhög. A könyv, amit olvastam: A szív útjai. :))))))))))

Náthás vagyok pár napja, nem komoly, de talán az agyamra ment...Állandóan bundáskenyér ízét érzem. Még szerencse, hogy szeretem. :) Nagyon jó kedvem van két napja. Ma is és tegnap is pillanatoknak tűnt a munkaidő. Tegnap korán lefeküdtem aludni, és félálomban elöntött valami olyan biztonságérzet, amit gyerekkorom óta nem éreztem. Teljesen indokolatlannak tűnik. Olyan érzésem volt, mintha egy sötét szobában egyetlen pillanatra fölkapcsolták volna a villanyt. Nem volt ugyan időm megfigyelni a "szobát", de már tudom, hogy nem csak a sötétség van! Mintha éreztem volna mindennek az értelmét. De nem tudom szavakba önteni.

Hú, basszus, de felbaszta az agyamat egy mondat a Heti Hetesben! Valami jobboldali faszkalaptól idézték, hogy azt mondja: "A nők nem a munkahelyekről hiányoznának, hanem a szülőszobából." Igencsak kedvem támadt Tizedessel konzultálni!!! Persze, előbb a szakvélemény. Úristen, mi lesz ebből a szerencsétlen országból! Vagy cigányország, vagy valami még elmaradottabb hely, ahol mindenbe belepofázik a kormány. Kár ezért az országért, pedig annyi érték van benne.
Megfejtettem, hogy hétköznapokon miért viselem kicsit jobban, hogyha vénasszonynak néznek. Mert ilyenkor egyedül vagyok, és nincs szemtanú. Fordítva vagyok bekötve, én nem igénylek társaságot, amikor fáj valami. Legszívesebben elbujdokolnék olyankor egy barlang mélyére, és csak akkor másznék elő, amikor már minden O. K.
Teljesen rá vagyok kattanva a Faith no more-tól a Midlife Crisis-re. Tegnap leírtam a szövegét, ma pedig ki fogom szótárazni.

Állami szervtől optimális hozzáállást várni nagyjából olyan, mint hinni abban, hogy minden ember jó. (Tisztelet a kivételnek).

Szerdán voltam a pszichiáternél. Először azt hittem az egyik asszisztensre, hogy ő lesz az orvos, meg is ijedtem, mert nagyon alkalmatlannak látszott a feladatra. Aztán előkerült egy szimpatikus, barna hajú, fiatal nő, és azt  kívántam, bárcsak ő lenne a doki! Ő volt, nem nézett hülyének, mondta, hogy másnap menjek be tesztet csinálni a pszichológushoz, aztán már meg is lesz a szakvélemény. Na, gondoltam, az nem létezik, hogy ilyen egyszerű legyen.
Szerda délután még mindig nem volt jó a gép, ezért átküldtek egy másik üzembe engem és a legpletykásabb kolléganőmet. Csak mi ketten voltunk egy nagy helyiségben, lámpákat nézegettünk, elvoltunk, mint a befőtt.
Aztán úgy este 8 körül odafordult hozzám, és így szólt:
-Te, kérdezhetek valamit?
-Igen!-feleltem.
-Te beteg vagy? -Igen. Miért?
-Mert mostanában úgy megférfiasodtál! :))))))))) Na, elmondtam neki, hogy mi van. Úgy saccolom, hogy most már kb. a fél üzem tudja.
Tegnap délután pedig elmentem a pszichológushoz. Sajna túl jó kedvem volt, mert egy viccgyűjteményt olvastam a váróban. Amikor megláttam a nőt, már tudtam, hogy ez bukta. Nem mutatkozott be, folyamatosan valami kedveskémnek, vagy mi a faszomnak szólított, mint valami kibaszott piaci kofa. Pedig nyomatékosan megkértem, hogy ne tegye. Tehát sértegetett. Ha ellentmondtam, az volt a baja, ha egyetértettem valamivel, akkor azt nyilván csak azért tettem, hogy jobb színben tűnjek fel (!!!), a TS-ségről meg semmit sem tudott, és nem is érdekelte. Egyszerűen tagadta ennek a dolognak a létezését, szerinte én csak rosszul gondolkodom! Beszarok! A teszt volt kb. 10 perc, a "beszélgetés" meg vagy 1 óra. Az különösen hergelte, hogy rögtön feleletem mindenre, és lehet, hogy kiérezhető volt a hangsúlyomból, hogy legalább annyira hülyének nézem, mint ő engem. :) Ráadásul túl sokat mosolyogtam, de sajnos a dolog nem volt ragályos. (A vénlányoknak, a faszhiányból adódóan nincs humorérzékük. Csak neki olyan fasz hiányzik, amit beledugnak abba a kiszáradt p***-jába.) Az egy dolog, hogy valamit nem ért az ember, de az gáz, ha nem is akarja, orvos létére. Ja, és kivetítette rám a saját problémáját! :) Nevezetesen azt, hogy fél a felelősségtől, merthogy az ilyen átalakításoknak beláthatatlan következményei lehetnek. Mint mindennek, teszem én hozzá. Pl. annak is, hogy feketén, orvosi ellenőrzés nélkül hormonozok. Ezt vagy kétszer el is mondtam neki, de eleresztette a füle mellett. Aztán rám fogta, hogy én vagyok, aki nem vállal felelősséget, hogy miért is, arra nem jöttem rá. Talán én írjam meg magamnak a szakvéleményt, vagy mi a faszom?! Nem kellett volna orvosnak mennie. :) Ez nem egy segítő szándékú orvossal történő beszélgetés volt, hanem szóbeli boxmeccs egy kofával. Döntetlen lett amúgy. Éjszaka alig tudtam aludni, úgy vártam a reggelt. Merthogy a meccsnek részemről még nem volt vége.
 Ébredés után azonnal fölhívtam a pszichiáternőt, és elmondtam, hogy sajna a pszichológus hozzáállása kifogásolható volt. Megdöbbenve hallgatott, aztán azt mondta, hogy igazából csak a teszt eredménye számít, de ha nagyon gáz, amit rólam írt, akkor átirányít a másik pszichológushoz. Megígérte, hogy fölhív a mobilomon, ha meglesz a pszichológus véleménye. Úgyhogy most itt tartok. Azért egy búcsúmondatom lesz majd a vén csajhoz. Inkább legyek farok nélküli férfi, mint lélek nélküli pszichológus!!!

Hatkor hazaküldtek minket a gyárból, beszart a gép. Kiiiirály, legalább valamennyire kialszom magam. Holnap reggel 6-kor kell kelnem. :( Kíváncsi vagyok, hogy igazi pszichomókust fogok e ki, vagy valami átlagos sarlatánt, akit nem érdekel semmi, főleg az emberek nem. Ma megint lecsókolomozott a csöves nő. Most érdekesmód nem lettem ideges, fene tudja, hogy vasárnaponként miért van olyan istentelenül rossz kedvem alapból. Ma kedd van. Esős kedd. Ilyenkor kéne morcosnak lenni, de én csak azért sem! :) Vasárnap meg  elég egy szikra, és bumm! Egyszerűen elővettem a legmélyebb hangomat, széttártam a karjaimat, és megkérdeztem:
-Mondja, miért csókolomozik nekem?
Elnézést kért.
A gyárban is volt egy jó poén, két kolléganő háborgott, hogy bezzeg a fiúknak mi mindent szabad. (Merthogy minálunk nem egyszerűen emberek dolgoznak, hanem fiúk meg lányok. Boáááááááh!)
Kolléganő azt mondta, hogy "nem jó nembe születtünk". Szintén elővettem a legmélyebb hangomat, és mondtam neki, hogy:
-Jónak mondod!! Én tudom!
Szerintem tudják, hogy valami nagyon nem oké velem, de nem merik megkérdezni, hogy mi van.  Így jártak. Aki kérdez, az egyszer érezheti magát hülyének, aki nem kérdez, az is marad! :)))